Mint arról beszámoltunk, Szabó István győzelemmel mutatkozott be a Nyíregyháza kispadján (1-0), de ehhez az is kellett, hogy a Fehérvár 11-est hibázzon Szabó Bálint révén, és hogy a Szpari győztes góljánál Dala Martin nagy hibát kövessen el. Nem beszélve arról, hogy Bohdan Melnik 76. percben kapott piros lapja miatt emberhátrányban fejezte be az összecsapást a vendégcsapat.
A Vidi szakvezetője, Pető Tamás igen erős jelzőkkel illette fiatal kapusa megmozdulását, illetve csapata játékát a találkozót követően.
- Nyilván a kihagyott tizenegyesen is múlt a pontmentés, ennél könnyebben nem lehet gólt szerezni. Azt megelőzően is volt egy óriási lehetőségünk. Kiélezett szituációban nagy hibát követünk el hátul az ellenfél góljánál. Nagyon nehéz helyzetbe sodortuk magunkat.
Mentálisan is erősödnünk kell a következő hétre, lehúztuk magunkat a mocsárba. Ha nem is játszottunk szépen, azért kontrolláltuk a mérkőzést nagyjából, az ellenfélnek nem is volt helyzete, lehetőségek voltak mindkét kapu előtt, de nagy helyzetünk nekünk volt a szabadrúgás utáni fejesnél. Aztán jött a gyermeteg hiba – ilyen szinten ilyet nem lehet csinálni
– mondta az M4 Sportnak.



