Fotó: Paksi FC

NB I: Pakson folytatódik a bajnokság - az MLSZ elkészítette az első öt tavaszi forduló pontos menetrendjét

Az is kiderült, mikor pótolják a korábban elhalasztott Zete-Fradi bajnokit.
Budai László 2025. január 9., csütörtök 11:24
Fotó: Paksi FC
Az is kiderült, mikor pótolják a korábban elhalasztott Zete-Fradi bajnokit.
Szerző: Budai László 2025. január 9., csütörtök 11:24

Február 1-jén folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei, az MLSZ Versenybizottsága elkészítette az első öt idei forduló pontos időbeosztását.

A Versenybizottság a 18-22. forduló kezdési időpontjai mellett az 5. fordulóból elhalasztott ZTE-FTC összecsapás időpontját is kijelölte, a két csapat február 5-én, szerdán 19:30-tól mérkőzik meg egymással a ZTE Arénában, majd négy nappal később a listavezető Puskás Akadémia vendége lesz a címvédő Ferencváros - írja az mlsz.hu.

A zöld-fehérek új szakvezetővel készülnek a folytatásra, Pascal Jansen helyett Robbie Keane lett a Ferencváros vezetőedzője, míg a válogatott játékosok közül Botka Endre tavasszal kölcsönben Kecskeméten szerepel, Ádám Martin pedig visszatért Paksra, így a MOL Magyar Kupa címvédőjének keretében három (válogatott) gólkirály szerepel, Ádám mellett a góllövőlistát vezető Böde Dániel és a sérülésből lábadozó Hahn János.

OTP Bank Liga, a 18-22. forduló menetrendje

18. forduló

Február 1., szombat

PAKSI FC-ETO FC GYŐR 14.30 (M4 Sport+)
FEHÉRVÁR FC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 17.00 (M4 Sport)
DVTK-ÚJPEST FC 19.30 (M4 Sport)

Február 2., vasárnap

DVSC-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 12.45 (M4 Sport)
KECSKEMÉTI TE-ZTE FC 17.30 (M4 Sport+)
FERENCVÁROSI TC-MTK BUDAPEST 20.15 (M4 Sport)

Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Február 5., szerda

ZTE FC-FERENCVÁROSI TC 19.30 (M4 Sport)

19. forduló

Február 7., péntek

MTK BUDAPEST-DVSC 20.00 (M4 Sport)

Február 8., szombat

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC-KECSKEMÉTI TE 14.30 (M4 Sport)
PAKSI FC-FEHÉRVÁR FC 17.00 (M4 Sport)
ETO FC GYŐR-ÚJPEST FC 19.30 (M4 Sport)

Február 9., vasárnap

ZTE FC-DVTK 15.30 (M4 Sport)
PUSKÁS AKADÉMIA FC-FERENCVÁROSI TC 18.00 (M4 Sport)

20. forduló

Február 14., péntek

FEHÉRVÁR FC-ETO FC GYŐR 20.00 (M4 Sport)

Február 15., szombat

KECSKEMÉTI TE-MTK BUDAPEST 14.30 (M4 Sport)
DVTK-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 17.00 (M4 Sport)
DVSC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 19.30 (M4 Sport)

Február 16., vasárnap

ÚJPEST FC-ZTE FC 15.30 (M4 Sport)
FERENCVÁROSI TC-PAKSI FC 18.00 (M4 Sport)

21. forduló

Február 21., péntek

MTK BUDAPEST-DVTK 20.00 (M4 Sport)

Február 22., szombat

PUSKÁS AKADÉMIA FC-KECSKEMÉTI TE 14.30 (M4 Sport)
PAKSI FC-DVSC 17.00 (M4 Sport)
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC-ÚJPEST FC 19.30 (M4 Sport)

Február 23., vasárnap

ETO FC GYŐR-ZTE FC 15.30 (M4 Sport)
FEHÉRVÁR FC-FERENCVÁROSI TC 18.00 (M4 Sport)

22. forduló

Március 1., szombat

ZTE FC-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 14.30 (M4 Sport)
DVTK-PUSKÁS AKADÉMIA FC 17.00 (M4 Sport)
ÚJPEST FC-MTK BUDAPEST 19.30 (M4 Sport)

Március 2., vasárnap

DVSC-FEHÉRVÁR FC 14.00 (M4 Sport)
KECSKEMÉTI TE-PAKSI FC 16.30 (M4 Sport+)
FERENCVÁROSI TC-ETO FC GYŐR 18.00 (M4 Sport)

Olvastad már?
NB I: Az Újpest keresett csatárról maradhat le, hiába az 1 millió eurós ajánlat - sajtóhír
Hiába fizetnék ki az árát, aligha jön Újpestre a gólerős támadó. 
Elolvasom
Címkék: #NB I #MLSZ #menetrend
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Újabb kérője van Szalainak
Sajtóhírek szerint a belga élvonalbeli Standard Liege venné kölcsön a Hoffenheimben nélkülözötté vált Szalai Attilát.
FTC/ZTE
Kölcsönjátékos a ZTE-nél
A Csakfoci újabb korábbi információja igazolódott be, Esiti után Owusu is a ZTE-nél kötött ki.
Kozármisleny
Bejelentés az alapemberről
2027 nyaráig meghosszabbította szerződését Kozics Barnabás, aki eddig 99 mérkőzésen játszott Mislenyben. Az ősszel egy sérülés miatt hosszabb időre kidőlt, így nem volt lehetősége jubilálni.
Tovább az összes átigazoláshoz