Fotó: dvsc.hu
Arandjel Stojkovic nyáron érkezett Debrecenbe a Partizánból kölcsönbe, de a védő máris távozhat.
Honlapunk úgy tudja, hogy eredetileg a szezon végéig szólt volna Arandjel Stojkovic kölcsönszerződése a Debrecennél, de már télen távozhat a Lokitól 29 éves jobbhátvéd. Információnkat a a mozzartsport.com is megerősítette.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a szerb védő végül hol köt ki, hiszen a Partizan el van látva jobbhátvédekkel, így a belgrádiaknál minden bizonnyal kevés lehetőség jutna számára.
Stojkovic az őszi szezonban alapembernek számított a Lokinál, 14 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és egy gólt is szerzett.
Olvastad már?
Ádám Martin Bödénél lakik: "Nem titok, hogy az Austria Wiennel előrehaladott tárgyalásokat folytattunk"
Ádám Martin bízik benne, hogy a tavaszi szezon kezdetére százszázalékos állapotba kerül és vissza tudja magát küzdeni a válogatottba. A csatár úgy érzi, hogy nyáron nem a legjobb döntést hozta.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lemaradhatnak egy csatárról
Hiába fizetnék ki az árát, aligha jön Újpestre a gólerős támadó.
Haladás
Edző- és keretkérdés
"Több edzővel is tárgyaltam, egy-két napon belül kiderül, ki lesz a tréner" – mondta Keringer Zsolt ügyvezető igazgató, aki szerint a keret nagy részével szóban már sikerült megegyeznie. (VAOL)
Légiósok
Kleinheisler légiós maradna
"Elsősorban továbbra is a külföldi folytatás a cél" - nyilatkozta Kleinheisler László kapcsán a menedzsere, Filipovics Vladan. A Panathinaikosz-középpályás szerződése még másfél évig él. (NSO)