Fotó: ZTE FC/Facebook

NB I: Több mint három év után nyert ismét a Honvéd az élvonalban - videó

Továbbra sem megy a ZTE-nek, akik ezzel a vereséggel az utolsó helyre kerültek a tabellán.
Kecskés Kornél 2026. augusztus 29., szombat 18:54
Fotó: ZTE FC/Facebook
Továbbra sem megy a ZTE-nek, akik ezzel a vereséggel az utolsó helyre kerültek a tabellán.
Szerző: Kecskés Kornél 2026. augusztus 29., szombat 18:54
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A nyeretlen Kispest-Honvéd fogadta a mindössze három ponttal álló ZTE csapatát.

I. félidő

Az első lehetőségre a 8. percig kellett várni, ekkor Zuigeber távoli lövését Gundel-Takács védte. Ezt követően a ZTE kontrázott, Maxsuell indult kapufelé, de lövése nem talált kaput. A 18. percben megszerezte a vezetést a Kispest-Honvéd - Csontos adott be középre, Szamosi átvette majd 11 méterről a bal alsóba rúgta a labdát. (1-0)

A 33. percben Kiss passzolt Amatóhoz, aki pedig Baboshoz, a magyar támadó lőtt, de Csontos blokkolni tudott.

II. félidő

A második félidő elején Calderon került helyzetbe, de Bati menteni tudott előle. Az 52. percben Csontos szöglete után Somogyi csúsztatott kapura, Gundel-Takács védeni tudott. A 60. perc környékén Somogyi Ádám és Alic is próbálkozott, de egyikőjük sem talált kaput. A 76. percben Hangya fejelt középre Szamosihoz, aki 9 méterről fejelt, de Gundel-Takács bravúrosan védett. A 83. percben közel állt az egyenlítéshez a ZTE, miután Richards passza után Amato a kapufát találta el 18 méterről.

OTP Bank Liga, 6. forduló

Kispest-Honvéd – ZTE 1–0 (Szamosi 18.)

Kispest-Honvéd: Hadzikic - Hangya, Csontos, Boldor (Safronov 86.), Baki, Kállai (Pauljevic 78.) - Szamosi (Garcia 78.), Somogyi Á., Somogyi T. (Eddarraj 68.), Zuigeber (Pinte 46.) - Alic. Vezetőedző: Maurizio Jacobacci

ZTE: Gundel-Takács - Calderon, Peraza, Penalba (Diogo Antonio 87.), Csonka (Harangi 87.) - Kiss, Krevsun, Amato, Teixeira (Richards 46.) - Maxsuell (Tchicamboud 87.), Babos (Arthur Henrique 75.). Vezetőedző: Filipe Celikkaya

Olvastad már?
NB I: A cserék mentettek pontot a Szparinak a hajrában - videó
Sokáig úgy tűnt, hogy a Paks kapott gól nélkül hoz el három pontot Nyíregyházáról, de jött Batoum és minden megváltozott.
Elolvasom
Átigazolások
DVTK
Edzőváltás
A Diósgyőri VTK bejelentette, hogy már nem Takács Péter a klub vezetőedzője.
Ferencváros
Hazatért Kanichowsky
A Ferencváros bejelentette, hogy Gabi Kanichowsky távozott és az izraeli Maccabi Tel Aviv csapatában folytatja.
Légiósok
Balogh új esélye
A belga élvonalban szereplő Westerlo szerződtetheti a magyar válogatott védőt, Balogh Botondot.
Tovább az összes átigazoláshoz