Két Nafta-játékos iránt is érdeklődnek Magyarországon: Darko Hrka és Amadej Marinič a partnerklub ZTE érdeklődését keltette fel - adta hírül a szlovén planetnogomet.si.
Mint ismert, mind a két klubnak Végh Gábor a tulajdonosa, így rendszeresek az együttesek közötti játékoscserék. Idén már a lendvai egyesület is élvonalbeli, igaz, ott csak az utolsó helyen áll, egy pontra áll az osztályozós, tízre a biztos bennmaradást jelentő pozíciótól. Az NB I-ben pedig a Zalaegerszeg menekül a kiesés elől, három ponttal előzi meg a 11. DVSC-t.
A szlovén lap szerint elképzelhető, hogy a védekező középpályásként és belső védőként is hasznosítható, 25 éves Hrka, valamint a balhátvédként bevethető, 24 éves Marinič tavasszal már az NB I-es csapatot segítheti a bennmaradásért folyó harcban. Mindkét labdarúgó mögött jó ősz van ugyanis, ami meggyőzhette a ZTE szakmai stábját, hogy érdemes lenne őket Magyarországra csábítani.
Marinic lehetséges klubváltásáról már a nyári átigazolási szezon hajrájában is írtak - az ügynöke is megerősítette a lehetőséget -, de akkor a futballista maradt Szlovéniában.