Hivatalossá vált, hogy az MLS-ben szereplő New York City FC irányítását vette át Pascal Jansen, akit kivásároltak ferencvárosi szerződéséből.
A holland szakember a novemberben menesztett Nick Cushing helyét vette át.
- Azok az értékek, amelyeket edzőként képviselek, összhangban vannak a klub értékeivel - fogalmazott új állomáshelyén Jansen. Kiemelte, hogy szereti az agresszív játékstílust, amelyben nyomás alá lehet helyezni az ellenfelet.
Hozzátette: megtiszteltetés számára, hogy a New York-i család tagja lehet, és alig várja, hogy közösen sikereket érjenek el.
A New York City FC az előző szezonban 14 győzelemmel, 8 döntetlennel és 12 vereséggel keleten a hatodik helyen végzett, és a főcsoport-elődöntőben a városi rivális New York Red Bulls csapatától kapott ki.
David Lee sportigazgató Jansen kinevezésekor elmondta, olyan tapasztalt edzőt szerettek volna a tehetséges játékosokból álló keretükhöz, aki képes a következő szintre eljuttatni az együttest - írta az MTI.
Még az óévben, december 31-én robbant a hír, hogy az FTC vezetőedzőjét, Pascal Jansent kivásárolták ferencvárosi szerződéséből, vele együtt a klubhoz érkező másodedző, Denny Landzaat is távozott.
Jansen 2024 nyarán érkezett az FTC-hez, 30 tétmeccsen 18 győzelmet és 6-6 döntetlent, valamint vereséget ért el. A Fradi vezetésével a másodikként zárta az NB I őszi szezonját (igaz, egy meccsel kevesebbet játszva), míg az Európa Liga főtábláján a 16., továbbjutó helyen áll - utóbbi sorozatban volt nagy győzelme (Malmö 4-1, Dinamo Kijev 4-0) és nagy veresége (PAOK 0-5) is. A zöld-fehérek a Magyar Kupában is állnak még.
We got our guy.
— New York City FC (@newyorkcityfc) January 6, 2025
Start spreading the news 🗣️
— New York City FC (@newyorkcityfc) January 6, 2025
Pascal Jansen is your New York City FC Head Coach. pic.twitter.com/kcKqvqbeZk