A Fehérvár hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a 27 esztendős, U20-as világbajnok szerb támadót, Ivan Saponjicot.
Múlt héten az Újpest számolt be arról, hogy próbajátékon vesz részt a klubnál Saponjic, aki a Hajduk Split elleni felkészülési mérkőzésen pályára is lépett. Ezután a Meridian Sport azt írta, hiába tett jó benyomást az Atlético Madridot is megjárt csatár, végül nem igazol a negyedik kerületiekhez, hanem egy másik NB I-es együttesnél, a Fehérvárnál köthet ki. És végül így is lett.
Saponjic tavaly nyáron távozott a Slovantól, azóta nincs klubja. A pozsonyiaknál 43 mérkőzésen 8-8 gólt és asszisztot jegyzett, míg korábban 11 találkozón játszott a La Ligában az Atlético Madrid és a Cadiz színeiben. A szerb csatár megfordult még a belga Zulte Waregemben, a török Ümraniyesporban s Bandirmasporban, valamint a portugál Benfica második együttesében is.
A Slovannal kétszer, a Partizannal egyszer volt bajnok, a belgrádiakkal kupagyőzelmet is ünnepelhetett, míg az U20-as szerb válogatottal világbajnok is lett.
- Úgy gondoltam, jelen pillanatban ez a legjobb döntés számomra. Szerintem ideális helyen vagyok ahhoz, hogy a csapattal közösen sikeresek legyünk, szeretnék nagy szerepet vállalni abban, hogy sikeres időszak várjon a Vidire. Az első benyomásaim egyértelműen pozitívak, mindenki kedvesen fogadott és már a vezetőedzővel is volt lehetőségem találkozni és beszélgetni. Megnéztem a csapat több őszi mérkőzését, ezek alapján úgy látom, erős kerete van a Vidinek, és szerintem 7-10 nap elegendő lesz számomra, hogy beilleszkedjek a csapattársaim közé. Bizonyítani szeretném, hogy ezzel a szerződéssel mindkét fél jól járt - nyilatkozta új csapata honlapján a szerb csatár.