Bajnok a Honvéd, kiesett az MTK, harmadik a Vasas

A kispestiek 1-0-s győzelemmel szerezték meg az aranyérmet, a Debrecen legyőzte a Diósgyőrt, de mindkét csapat bennmaradt. A Fradi megnyerte a derbit, de a Vasas lett a bronzérmes.
Budai László 2017. május 27., szombat 18:57
A kispestiek 1-0-s győzelemmel szerezték meg az aranyérmet, a Debrecen legyőzte a Diósgyőrt, de mindkét csapat bennmaradt. A Fradi megnyerte a derbit, de a Vasas lett a bronzérmes.
Szerző: Budai László 2017. május 27., szombat 18:57

Honvéd-Videoton 1-0 (Eppel 60.)

A Videoton kezdett aktívabban, Lazovic egy szabadrúgásból veszélyeztetett, és több szögletet is elvégezhettek a vendégek az első negyed órában. Utána  Honvéd kijött a szorításból, kiegyenlített játék folyt, a Videoton volt a veszélyesebb, de igazán nagy ziccer egyik oldalon sem volt. Főleg pontrúgásokból veszélyeztettek a csapatok. A 38. percben aztán Lanzafame szabadrúgása után Kamber fejelt kapura, Kovácsik hatalmasat védett, ez volt a mérkőzés addigi legnagyobb helyzete.

A második félidő is hasonlóan kezdődött, aztán a 60. percben Eppel megszerezte a vezetést egy szép akció után, King beadásából. Ezt követően a Videoton teljes erőből próbált támadni, de a Honvéd remekül játszott és tartotta előnyét. A hajrában akadt pár nagy helyzet a Vidi előtt, de Gróf nagyon jól védett. 24 év után bajnok a Honvéd!

Hemingway beszólt a Videoton edzőjének az ünneplés közben

Diósgyőr-DVSC 1-3 (Ugrai 90., ill. Jovanovic 8., Szatmári 45., Könyves 82.)

A Diósgyőr sorra alakította ki a helyzeteket, de a Debrecen rúgta a gólokat – röviden így lehet összefoglalni a mérkőzés első félidejét. A Loki az első lehetőségét értékesítette: Könyves lövését tolta oldalra Rados, a kipattanóra jött Jovanovic, és a léc alá bombázott. Ezután a DVTK játékosai szinte versenyt csinálták abból, hogy ki tud több, és nagyobb helyzetet kihagyni: Nono a kapufát is eltalálta, de Vela és Szarka is lőhetett volna gólt, ám mindannyian rosszul céloztak, Danilovicnak nem is kellett nagyobb bravúrt bemutatnia. A félidő hajrájában pedig egy Tőzsér-szabadrúgás után a csereként beállt Szatmári duplázta meg a debreceni előnyt.

A második félidőben szinte ugyanez folytatódott, Nono már a játékrész elején szépíthetett volna, de ziccerét megfogta Danilovic, nem sokkal később Busai lőtt a kapuval szemben, 11 méterről mellé. A Loki kontrázgatott, de most nem volt annyira hatékony, mint az első 45 percben. Igaz, a hajrában így is sikerült eldönteni a meccset: Tőzsér szép csele és Jovanovic tökéletes centerezése után Könyves lőtt közelről a rövid sarokba (0-3). A meccs hajrájában az is eldőlt, hogy mindkét együttes bennmarad, hiszen az MTK csak ikszelt Pakson. Ugrai ezt egy hatalmas góllal ünnepelte meg. A Diósgyőr bár kikapott, így is élvonalbeli maradt, akárcsak természetesen a Loki (1-3).

 

Paks-MTK 1-1 (Bartha 90., ill Hrepka 92.)

Pakson az MTK győzelmi kényszerben lépett pályára, és a vendégek támadólag is léptek fel, főleg Torghelle fejét keresték a kékek, ám Molnár védte a próbálkozásokat. Idővel aktívabb lett a Paks, amely a félidő hajrájában háromszor is betalálhatott volna, ám Szakály és Bertus helyzete is kimaradt, míg Poór a gólvonal elől mentett, így 0-0-al zárult a félidő.

Meglepetésre fordulás után is a Paks játszott veszélyesebben, a hazaiak többet tettek a győzelemért, és meg is szerezték a vezetést: a 90. percben Bartha lőtte ki 18 méterről a jobb alsót. Szinte azonnal egyenlített Hrepka révén az MTK, ám a döntetlen azt jelentette, hogy kiestek a kék-fehérek az élvonalból, 2011 után újra.

 

Vasas-Mezőkövesd 1-1 (Vaskó 72., ill. Vági 50.)

A Vasas gyorsan szerette volna dűlőre vinni a 3 pont sorsát, ám Korcsmár, Berecz és Ristevski nagy helyzete is kimaradt. Idővel a kövesdi kontrák is veszélyesek lettek, Diallo előtt adódott a legnagyobb lehetőség - hiába. Öt perccel az első félidő vége előtt aztán Fótyik pirosat kapott, így még inkább érett a Vasas 3. helye.

A második félidő elején aztán váratlanul vezetést szerzett a Mezőkövesd, egy szépen végigvitt kontra végén Vági talált be higgadtan (0-1), ezzel az angyalföldiek lecsúsztak a 4. helyre. Mentek előre a "hazaiak", voltak is nagyobb lehetőségeik, ám Tujvel rendre a helyén volt. Majd beállt Vaskó - centerbe -, ami nyerő húzás lett, hiszen 4 percre rá egy beadás bevágott a 72. percben, ismét "helyzetbe hozva" a Vasast. Az angyalföldiek többször is megnyerhették volna a meccset a folytatásban, ám Tujvel mindent fogott. Ám a döntetlen is azt jelentette, hogy dobogós lett a Vasas, feltéve a koronát a csapat remek egész éves teljesítményére.

 

FTC-Újpest 2-0 (Hajnal 28. – 11-esből, Varga R. 60.)

A Fradi volt az aktívabb a derbi első félidejében. Varga Roland és Hajnal is gólt szerezhetett volna, de mindketten rosszul találták el a labdát, amikor nagy helyzetbe kerültek. Aztán így is sikerült előnybe kerülniük a zöld-fehéreknek: Pávkovics szabálytalankodott Radóval a 16-oson belül, a megítélt 11-est Hajnal lőtte be magabiztosan (1-0).

A második félidőben is a Fradi volt az aktívabb, és sikerült is növelnie előnyét: Kleinheisler ügyes fejese után Varga Roland lépett ki, és higgadtan a jobb sarokba lőtt (0-2). Ezen kívül nem sok érdekes esemény akadt a mérkőzésen, a zöld-fehérek magabiztosan nyerték a derbit, mégsem szerezte meg a bronzérmet, hiszen a Vasas pontot szerzett a Kövesd ellen.

 

Haladás - Gyirmót 1-2 (Williams 64., ill. Szegi 7., Máté 73.)

Szépen zárta a szezont a már kiesett Gyirmót, Urbányi István együttese idegenben verte a Haladást.

TABELLA: EZ LETT AZ NB I VÉGEREDMÉNYE

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Már nem Skrtel a sportigazgató
Szeptember közepén érkezett, valamivel több mint egy hónap után távozott a DAC sportigazgatói pozíciójából a korábbi klasszis védő, Martin Skrtel.
Kecskemét
A sportigazgató a kialakult helyzetről
Tóth Ákos az edzőváltásról, Gera Zoltánról és a leendő igazolásokról is beszélt.
DAC
Skrtel máris távozhat
Az NSO úgy tudja, hogy az egy hónapja sportigazgatónak kinevezett Martin Skrtel szakmai tervei nem egyeztek a klubvezetésével, ezért felmondott, bár a DAC ezt hivatalosan még nem erősítette meg.
Tovább az összes átigazoláshoz