Elmondta: magyar szakemberek és magyar vállalkozások bevonásával új, innovatív, világszínvonalú sportruházati márkát szeretnének felépíteni. Felhívta a figyelmet arra, hogy sok országnak van nemzeti sportmárkája.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a cég termékeinek 20-30 százaléka magyar gyártású, a tervek szerint ezt két éven belül megdupláznák, a harmadik év végére pedig a 90 százalékos arány elérése a cél. Ekkorra a szükséges anyagok hazai gyártását is el szeretnék indítani, a textilt ugyanis jelenleg külföldről kell beszerezni. A Magyar Sportmárka Zrt. most négy hazai varrodával dolgoztat, folyamatban van saját varroda kialakítása is.
Kővári Ágnes tájékoztatása szerint a 100 százalékban magyar tulajdonú társaságot tavaly decemberben alapították, többségi tulajdonosa a Talentis Group Zrt. 70 százalékos részesedéssel, 30 százalék a vezérigazgató részesedése. Úgy fogalmazott: a befektető biztosítja a szükséges összeget, ahogy bővül a cég, folyamatos tőkeinjekcióra van szükség. Erről, illetve a társaság által erre az évre tervezett árbevétel mértékéről egyelőre nem kívánt adatokat nyilvánosságra hozni.
A vezérigazgató elmondta: több mint húsz üzleti partnerrel írtak már alá szerződést. Köztük van a szombathelyi Haladás, a Puskás Akadémia, illetve a Diósgyőr, az NB I-es csapatok már be is mutatták a 2Rule sportruházatot.
A társaság a többi között a vívószövetséggel és a Vasassal is kötött megállapodást, ezeket az egyedileg gyártott termékeket szintén bemutatják majd, ahogy a többiekét is - mondta, hozzátéve, hogy nem csak a futballra szeretnének koncentrálni.
A tervek szerint jövő héten elindul a webshop is, ahol 2Rule termékeket lehet vásárolni. (MTI)
A csakfoci.hu számolt be elsőként a 2Rule színrelépéséről: