Fotó: molfehervarfc.hu

A Vidi gólvágója elégedett a szezonjával: "Jó döntés volt az NB I, visszakerültem a foci térképére"

Kenan Kodro ugyan hezitált az NB I-be történt igazolása előtt, de utólag kiderült számára, hogy jó döntést hozott.
Nyikes Zoltán 2022. június 1., szerda 9:03
Fotó: molfehervarfc.hu
Kenan Kodro ugyan hezitált az NB I-be történt igazolása előtt, de utólag kiderült számára, hogy jó döntést hozott.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. június 1., szerda 9:03

Tizenöt góllal a MOL Fehérvár FC legeredményesebb játékosa lett, az NB I góllövőlistáján pedig a második helyen végzett a La Ligát is megjárt Kenan Kodro, aki így ismét meghívót kapott a bosnyák válogatottba. A 28 éves játékos a Finnország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt nyilatkozott többek között a magyarországi váltásról is.

– Kiderült, hogy jó döntést hoztam, amikor a MOL Fehérvár FC-t választottam. Nagyon elégedett vagyok, mert ez egy nagyon jó szezon volt. Eleinte hezitáltam a váltással, hiszen másik országba kellett költöznöm, ahol más a kultúra és az emberek mentalitása is mint Spanyolországban, ahol felnőttem.

De mivel a futballkarrierem nem abba az irányba ment, amerre szerettem volna, úgy döntöttem, hogy Magyarországra jövök, és ez egy nagyon jó döntés volt, örülök neki. Remekül beilleszkedtem, jól fogadtak a klubnál, és ami a legfontosabb, visszatértem a futball térképére.

Ez pedig nem maradt észrevétlen, hiszen újra behívtak a válogatottba és ez kétségkívül a szezon megkoronázását jelenti – idézi a mondo.ba.

Kodro arra is kitért, mennyire segítette az új környezethez való alkalmazkodásban az, hogy több bosnyák játékos is játszik az NB I-ben.

– Három-négy olyan játékos van a csapatban, akik a balkáni térségből származnak, de általánosságban is sok labdarúgó van ebből a térségből Magyarországon, ami segített a gyorsabb beilleszkedésben. Jól fogadott a klub, a környezet megfelel nekem, és ez eredményezte a jó játékomat. A magyar nyelv az egyetlen, ami nehéz számomra, és bár szeretném megtanulni, egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy "köszönöm" – mondta a támadó, aki kitért a válogatott mérkőzésekre is. – Alig vártuk, hogy a válogatottba kerüljünk. Ez egy visszaigazolás, hogy jól játszunk a klubjainkban, és hogy minden erőfeszítés és komoly munka a végén kifizetődik. Sok új, fiatalabb játékos van, ami normális. Szerintem jó a keverék az idősebb játékosokkal, ami látszik a tegnapi edzésekből is, mindenki dolgozni és bizonyítani akar, jó a társasági élet. Kell egy kis szerencse is, de jó munkával kombinálva úgy gondolom, hogy ez a csapat a jövőben sok mindenre képes lehet.

Olvastad már?
Újpesti tulajdonosváltás: Végső határidő, komoly tervek, Véber kinevezése - a legfontosabb információk a patthelyzetről
A csakfoci.hu úgy értesült, hogy a következő hónap végéig kell eldőlnie annak, hogy lesz-e tulajdonosváltás Újpesten. Úgy tudjuk, hogy az adásvétel teljesülése esetén Véber György még fontosabb szerepet kaphat a klubnál.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
DVSC
Máté reagált esetleges leváltására
A DVSC vezetőedzője nem nagyon gondolkodik azon, hogy veszélyben-e a munkája, csak segíteni akar a Debrecennek.
Tovább az összes átigazoláshoz