Az UEFA délben kisorsolta a Bajnokok Ligája első körének párosításait, itt kiderült, hogy a Videoton a luxemburgi bajnok F91 Dudelange együttesével csap össze.
Délután kettőkor a második kört is kisorsolták, így az is biztossá vált, kivel játszhatnak a fehérváriak, ha továbbjutnak.
A Videoton a bolgár vagy az északír bajnokkal, azaz a Ludogoreccel vagy a Crusadersszel kerülhet össze.
A második selejtezőkör játéknapjai: július 24-25. és július 31.-augusztus 1. Ha a Vidi ott lesz a második körben, a tervek szerint az első meccset idegenben, a visszavágót Felcsúton vívja.
Magyar szempontból érdekes még, hogy Kleinheisler László Asztanája Korcsmár Zsolt Midtjyllandjával van egy párharcban. Korhut Mihály (Beer-Sheva) pedig a Dinamo Zagrebbel játszhat továbbjutás esetén.