EKL: A Vidi már a Kölnre gondol, a Kisvárdától csoda kell

A MOL Fehérvár FC kényelmes, a Kisvárda viszont kilátástalannak tűnő helyzetből várja a csütörtöki visszavágót a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában.
Privacsek András 2022. augusztus 10., szerda 22:00
A MOL Fehérvár FC kényelmes, a Kisvárda viszont kilátástalannak tűnő helyzetből várja a csütörtöki visszavágót a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában.
Szerző: Privacsek András 2022. augusztus 10., szerda 22:00

A Fehérvár egy hete hazai pályán aratott kiütéses, 5-0-s győzelmet a moldovai Petrocub Hincesti felett, így az idegenbeli visszavágó formalitásnak ígérkezik. Ugyanakkor a székesfehérvári együttesnél úgy vélik, nem szabad félvállról venni a találkozót.

Hangya Szilveszter, a csapat szélsője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kiemelte, elsődleges, hogy ne becsüljék le az ellenfelet, és ne azzal foglalkozzanak, hogy 5-0-ra nyertek otthon.
- Ugyanazzal az elánnal kell játszanunk, amellyel az első meccsen, és minél hamarabb be kell biztosítanunk a továbbjutást - szögezte le, hozzátéve, hogy a Budapest Honvéd elleni, hétvégi bajnoki 4-0-s győzelem után nem sok idejük volt, de teljesen felkészültek. - Mindenki várja a mérkőzést, mindenki szeretne egy jó eredményt elérni idegenben is.

A következő fordulóban a 1. FC Köln lenne az ellenfél. Hangya ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hazudna, ha azt mondaná, hogy ez nem jár már ott a fejekben. Szerinte mindenki óriási lehetőségnek tekintené, ha a Köln ellen megmutathatnák magunkat, le tudnák mérni, hogy nemzetközi szinten, a komoly elithez képest hol tart a csapat.

A Kisvárda helyzete éppen az ellenkezője a fehérváriakénak. Az OTP Bank Liga legutóbbi ezüstérmese gól nélküli félidőt követően 3-0-ra kikapott a norvég Molde vendégeként, így nagy bravúrra lenne szüksége a fordításhoz.
A Szabolcs megyei együttes a hétvégén megmutatta, hogy nem törte meg a norvégiai vereség, vasárnap simán, 4-2-re legyőzte a Mezőkövesdet, úgy, hogy az Kl-visszavágóra gondolva hat helyen is változtatott Török László vezetőedző a kezdőjén és több újoncot is avatott a bajnoki mérkőzésen.

A Fehérvár közép-európai idő szerint 19 órakor kezd Moldovában, míg a Kisvárda mérkőzése 21-kor. Mindkét mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Petrocub Hincesti (moldovai)-MOL Fehérvár FC 19.00
Kisvárda Master Good-Molde (norvég) 21.00 (MTI)

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Mervó Bence
Az NB III-ban talált magának csapatot Mervó Bence, az U20-as világbajnokság egykori ezüstcipőse.
Légiósok
Veszélyben Szoboszlai helye
Angliában azt írják, hogy a Liverpool a Crystal Palace játékosát, Eberechi Ezét nézte ki arra a szerepkörre, amiben Szoboszlai Dominik is játszik.
ETO
Új ügyvezető érkezik
Honlapunk információi szerint Jan van Daele, az ETO eddigi ügyvezetője ismét a DAC-ra koncentrálhat, ahol szintén betölti ezt a pozíciót. Győrben hamarosan kinevezik az utódját.
Tovább az összes átigazoláshoz