Huszti a piros lapjáról és a kompenzáló bíróról: "Én így megyek bele a párharcokba, ezután is így fogok"

A 23. percben kiszórt rutinos középpályás szerint érthetetlen módon állította ki az olasz bíró, aki szerinte a görögök piros lapjánál is hibázott. Huszti sajnálta a történteket és reméli, hogy nem tiltják el hosszú időre.
Dudás Gábor 2018. augusztus 23., csütörtök 9:54
A 23. percben kiszórt rutinos középpályás szerint érthetetlen módon állította ki az olasz bíró, aki szerinte a görögök piros lapjánál is hibázott. Huszti sajnálta a történteket és reméli, hogy nem tiltják el hosszú időre.
Szerző: Dudás Gábor 2018. augusztus 23., csütörtök 9:54

Mint ismeretes, a magyar bajnok MOL Vidi FC 2-1-re kikapott a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája playoff-körének első mérkőzésén, a görög AEK Athén ellen.

A 23. percben sorsdöntőnek bizonyuló piros lapot kapó Huszti Szabolcs a szerdai mérkőzés után, a mixed zónában értékelte a történteket és beszélt a kiállításáról és a végül két piros lapot kiosztó olasz játékvezetőről is.

Nem volt piros lap. Ha megnézitek a lassítást, látni, hogy a gyerek a labda fölé rúgott, én pedig belsővel akartam belerúgni a labdába, ezerből ezerszer így megyek bele a párharcokba, ezután is így fogok, nem tudok mit mondani...sajnálom, hogy piros lap lett a vége.

Játszottam már "ezer" meccset, a Bundesligában, európai kupákban, nem okoztam még soha sérülést senkinek. Nem tudom, mit látott taposó mozdulatnak.

A második félidőben kompenzált a bíró, nem volt kiállítás az sem, a labdára csúszott oda a játékos.

Hibázni lehet, mindenki hibázik, a játékos, a bíró, mindenki, de jó lenne egy olyan szerv, aki ezeket megnézhetné vagy felülbírálhatná. Visszacsinálni azonban már nem lehet, hiszen kaptunk is utána két gólt. Tíz emberrel is voltak aztán helyzeteink, bár csak TV-ből láttam...egyenlő létszámban meg pláne. Nagyon sajnálom a történteket. Egyből piros után hosszabb eltiltásra számíthatok, de remélem, a videófelvételt is megnézik majd - fogalmazott a korábbi magyar válogatott középpályás.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz