Két kulcsemberét is honosíthatja a Vidi - Storck is számíthat rájuk

Paulo Vinícius és Asmir Suljic is magyar állampolgár lehet, így akár a válogatottnál is szóba kerülhet a szereplésük.
Budai László 2017. március 7., kedd 13:06
Paulo Vinícius és Asmir Suljic is magyar állampolgár lehet, így akár a válogatottnál is szóba kerülhet a szereplésük.
Szerző: Budai László 2017. március 7., kedd 13:06

Pénteken állampolgársági esküt tesz a Videoton futballistája, Paulo Vinícius – írta a Nemzeti Sport. Honlapunk szintén úgy értesült, hogy a brazil labdarúgó hamarosan magyar állampolgár lehet.

Sőt, információink szerint Vinícius mellett egy másik labdarúgót is honosítani akar a Videoton. Úgy tudjuk, hogy a fehérváriak bosnyák labdarúgója, Asmir Suljic is magyar állampolgár lehet a közeljövőben- az ő ügye Viníciuséhoz hasonlóan folyamatban van.

Ez azt is jelenti, hogy hamarosan mindkét futballista számításba vehető a magyar válogatottnál is. Bernd Storck korábban nem beszélt konkrétan arról, hogy mely légiósokkal számolna adott esetben, mindig úgy fogalmazott, hogy előbb legyen magyar állampolgár valaki, és ez csak utána kerülhet előtérbe. Korábban az MLSZ a csakfocinak eljuttatott közleményében így írt erről:

"A szövetségi kapitány és szakmai igazgató rendszere sokakat számon is tart, figyel, folyamatosan gyűjt információkat (...). Addig, amíg valaki nem kapta meg papíron is az állampolgárságot, addig nincs teendője az ügyben az MLSZ-nek és kapitányának."  Ez utóbbi akadály Vinícius és Suljic esetében hamarosan elhárulhat. 

 

A brazil labdarúgó 2016 őszén már beszélt arról, hogy nagy megtiszteltetés lenne számára a magyar nemzeti együttesben pályára lépni, így az esetében egyértelmű cél, hogy számításba vegyék a válogatottban.

- Sokat jelent számomra ez az ország, itt született a gyermekem, itt élünk hosszú évek óta a családommal, egy álmom válna valóra, ha Vidi-játékosként bemutatkozhatnék majd egyszer a magyar válogatottban is - fogalmazott akkor a vidi.hu-nak Vinícius.

{div class:widget-box}{module Lájkolj minket!}{/div}Vinícius 2011-ben jött Magyarországra, és már hat esztendeje erősíti a Vidit, Asmir Suljic négy évvel ezelőtt, 2013-ban érkezett hazánkba, ahol előbb az Újpest labdarúgója lett, majd 2015-ben a fehérváriakhoz igazolt.

Vinícius egyébként még 2014-ben a csakfocinak is beszélt arról, hogy egy nap szívesen lenne magyar válogatott, akkor Egervári Sándor szövetségi kapitány is úgy fogalmazott honlapunknak, hogy a játékosnak helye lenne a nemzeti tizenegyben.

Bódog Tamás lehet a Diósgyőr vezetőedzője, de még keresztbe tehet az egyik fél - kattints!

A Videoton a hétvégén a Diósgyőrrel játszik, a papírforma szerint a fehérváriak nyerhetnek, de egy meglepetés 9-szeres pénzt is hozhat.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz