Kovácsik Ádám a vidi.hu-nak adott hosszabb interjút, ebből idézünk most az alábbiakban.
Egy régebbi rólad szóló cikkben azt olvastam, hogy nem is kapusként, hanem mezőnyjátékosként kezdtél el focizni. Hogyhogy végül a kapuban kötöttél ki?
Az első néhány edzésen kapus voltam, de mivel a szüleim azt látták, hogy az edzések nagy részében csak állok a kapuban és szinte semmit nem mozgok, így pedig nem vezetem le a felesleges energiámat - ami ugye a fő célja volt annak, hogy elkezdtem edzésekre járni - megkérték az edzőmet, hogy hadd legyek mezőnyjátékos. Így is történt, középső középpályás lettem, ám túl sokat kavartam a földön, állandóan becsúsztam, volt, hogy méterekről dobtam be magam annak érdekében, hogy megszerezzem a labdát. Ráadásul hiába edzettem együtt a nálam egy évvel idősebb korosztállyal, már akkor is az egyik legmagasabb én voltam a csapatban. A kegyelemdöfés azonban az volt számomra, hogy a kapusunk nem mert sosem elvetődni, így egy idő után az edzőnk visszaállított engem a kapuba, én pedig - ha hiszed, ha nem - sírtam, hogy csak a kapuba ne kelljen visszamennem. Ez azonban nem igazán hatotta meg az edzőt, úgyhogy nem volt mit tennem, újra kapus lettem, és ahogy a mezőnyben is, úgy a kapuban is állandóan dobáltam magam, hogy megszerezzem a labdát, és egy idő után teljesen beleszerettem ebbe a posztba.
A Honvéd után következett a Fradi. Hogy kerültél át a zöld-fehérekhez?
Így van, 11 vagy 12 éves lehettem, amikor Somodi Lajos bácsi, a Ferencváros utánpótlás-edzője egyre gyakrabban járt ki az edzéseinkre. Mi azt hittük, hogy a csapatunkat jön feltérképezni, mert fontos meccseket játszunk majd ellenük, de később kiderült, hogy miattam volt ott. Felvázolta nekem és a szüleimnek azt a lehetőséget, hogy átigazolhatok a Fradiba, mérlegeltünk, és végül az a döntés született, hogy a IX. kerületben folytatom a labdarúgást. Jó döntésnek bizonyult, ugyanis néhány évvel később, az U15-ös korosztállyal megnyertük a hazai NIKE-Kupát, majd a Basel elleni selejtezőt is sikerrel vettük, és kijutottunk a 20 csapatos döntőbe, ahol a világ minden részéről szerepeltek csapatok. A 14. helyen végeztünk, ami hatalmas sikernek számított, hiszen a Fradi akkori U15-ös csapata a világ 14. legjobb U15-ös csapatának számított.
Ennek a sikernek volt köszönhető, hogy nagyon fiatalon, mindössze 16 évesen Olaszországba igazolhattál?
Részben igen. Mielőtt Olaszországba kerültem, több helyen is szerepeltem próbajátékon Angliában, például a Chelseanél, és a West Ham Unitednél is, majd következett egy olasz próbajáték a Genoánál. Mindenképp külföldön szerettem volna folytatni, mert úgy láttuk a szüleimmel és a menedzseremmel, hogy körülbelül 16 éves korban valami megtörik a magyar csapatokban - legalábbis az én időmben - és már nem képesek az idősebb korosztályok elérni azokat a sikereket, amikre egyébként képesek lehettek volna. 15 éves korig a legjobb magyar csapatok felveszik a versenyt a legnagyobb klubok hasonló korosztályával, mi például annak idején legyőztük a Barcelona korosztályos csapatát is. Tehát úgy döntöttünk, hogy a fejlődésem érdekében az lenne a legjobb megoldás, ha külföldön folytatnám a pályafutásomat.
(…)Mennyire volt nehéz 16 éves tinédzserként, egyedül, szülők nélkül egy teljesen idegen országba költöznöd, és hogy sikerült megbirkóznod az olasz nyelvvel?
Mielőtt Olaszországba igazoltam, itthon ugyan másfél évig tanultam olaszul a középiskolában - vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy másfél évig tanítottak nekünk olaszt - gyakorlatilag nulla nyelvismerettel vágtam bele ebbe a kalandba. Egy másik magyar játékossal, Preklet Csabival együtt kerültem a Regginához, azonban amikor látták, hogy a legtöbb időt vele töltöm, rögtön szétköltöztettek bennünket. Nem estem kétségbe, mert angolul azért elég jól tudtam már akkor is, igen ám, de az olaszok egyáltalán nem beszéltek angolul, úgyhogy ahhoz, hogy boldoguljak, meg kellett tanulnom olaszul. Kint nem jártam nyelviskolába, de akárhova mentem, volt nálam mindig két nagy szótár, egy magyar-olasz és egy olasz-magyar. Az elején nagyon viccesen működött a kommunikáció, például egyszer internetezni szerettem volna, bekopogtam a klub székházának egyik irodájába, majd elkezdtem lapozgatni a szótárat, kikerestem három szót, melyre a mai napig emlékszem: "szabad, használni, számítógép". Ezt így egymás után felolvastam és közben nagyon izgultam, hogy vissza ne kérdezzenek semmit, mert esélytelen lett volna, hogy bármit is megértsek (nevet). Kellett egy jó fél év ahhoz, hogy annyira megtanuljak olaszul, hogy megértessem magam és nagyjából én is megértsem az embereket. Mindent magamtól tanultam meg, ahogy mondtam, nyelviskolába nem jártam, de egész jól elboldogultam. 1-2 év alatt pedig sikerült teljesen jól megtanulnom olaszul. Körülbelül két éve elmentem itthon egy középfokú nyelvvizsgára, csak kíváncsiságból, hogy leteszteljem, milyen szinten is vagyok. A szóbelim 100 százalékos lett, az írásbelim pedig 90% fölött volt. Nagyon büszke vagyok, hogy teljesen egyedül sikerült ilyen szinten elsajátítanom ezt a nyelvet.
Ennyi év távlatából, felnőtt fejjel visszagondolva, hogy érzed, jó döntés volt Olaszországba igazolnod, vagy ha esetleg visszamehetnél az időben, akkor mai fejjel már másképp döntenél?
Ez egy jó kérdés, volt idő, amikor sokat agyaltam ezen, de aztán elengedtem a dolgot, hiszen nincs lehetőség az időutazásra (nevet). Akkor, 16 éves fejjel, ez jó döntésnek tűnt, amiben a szüleim is támogattak. Nyilván fiatalon nem az volt az álmom, hogy 24 évesen majd hazajövök, hanem az, hogy egy nagy klub kapusaként rendszeresen a BL-ben fogok védeni. 19 évesen megkaptam a lehetőséget, védtem az olasz másodosztályban. Sajnos több dolog is közrejátszott abban, hogy végül nem úgy alakult az olasz karrierem, ahogy azt elterveztem. Egyáltalán nem akarom felmenteni magam, tisztában vagyok azzal, hogy mik azok a dolgok, amikben én hibáztam, ugyanakkor voltak olyan külső körülmények is, amikről nem tehettem. 2012-től mindig kölcsönadott a Reggina, először a harmadosztályba, majd a második ligába. Mindenhol jól ment a védés, főleg az utolsó csapatomnál, a másodosztályú Carpinál, akik le is akartak igazolni, ezt azonban nem engedte a Reggina, ugyanis pont akkor esett ki a harmadosztályba, és csak pénzért engedett volna el a klub, a Carpi viszont nem tudott fizetni. És milyen az élet, a következő szezonban feljutottak az olasz élvonalba, úgyhogy ki tudja, hogyan alakult volna a karrierem, ha akkor a két klub megegyezik egymással. Amit akkor elvett tőlem az élet, azt nem sokkal később visszaadta, hiszen az olasz harmadosztályból sikerült Magyarország legjobb csapatához igazolnom.
Hogy emlékszel vissza a tavaly nyári átigazolási időszak hajrájára, hiszen azért nem mindennapi körülmények között kerültél Székesfehérvárra?
Már az átigazolási időszak elején szó volt arról, hogy itthon folytatom, több klubbal is felvette a kapcsolatot a menedzserem, és volt lehetőségem a felkészülési időszakban magyar csapatokkal együtt edzenem. Olaszországban végig bizonytalan volt, hogy a Reggina be tud-e nevezni a következő szezonra, vagy sem, végül úgy alakult, hogy nem tudott. Mivel nem nagyon voltam edzésben, fontosnak tartottam, hogy itthon tudjak valahol készülni, erre a Vasasnál és a Fradinál is lehetőségem nyílt. A leigazolásom azonban nem került szóba komolyabban egyik klubnál sem, és mivel vészesen közeledett az átigazolási szezon vége, ezért a menedzserem kiutazott ismét Olaszországba, hogy hátha sikerül mégis ott csapatot találni. Aznap este, amikor kiutazott Olaszországba, csörgött a telefonom, kintről hívott, hogy másnap találkozóm lesz Kovács Zolival, mert ő lett a Vidi új sportigazgatója, és az egyik edzésen súlyosan megsérült Filip Pajovics, és kapust keres a klub. Végig éreztem, hogy a klub bízik bennem, gyakorlatilag percek alatt sikerült megegyeznünk. Nagyon hálás vagyok a megelőlegezett bizalomért, hiszen olyan időszakban igazolt le a Vidi, amikor nem nagyon voltam játékban és edzésben sem. A legfontosabb célom ekkor az volt, hogy minél hamarabb visszanyerjem a formámat. Lépésről lépésre haladtam, és a célokat is apránként tűztem ki magam elé. Nagyon sokat dolgoztam, és szerencsére ennek látszik is az eredménye. Először sikerült bekerülnöm a csapatba, aztán az idei szezont már úgy kezdtük, hogy én vagyok az első számú kapus, közben pedig a válogatottba is kaptam meghívót, pedig ez utóbbira nem is nagyon számítottam.
Ha a korábbi olasz csapataiddal kellene összehasonlítanod a Vidit, akkor milyen következtetésre jutnál? Sokban különbözik a magyar NB I egyik élcsapata mondjuk egy stabil olasz másodosztályú csapattól?
A tavalyi Vidi szerintem sok dologban hasonlított egy olasz másodosztályú klubhoz. Persze rengeteg dologban különbözik egy olasz és egy magyar csapat, de sok hasonlóságot lehetett felfedezni. A tavalyi Vidinél is a biztos védekezés volt a fő szempont, az volt a legfontosabb, hogy gólt ne kapjunk, elől pedig úgyis rúgunk majd egyet. Idén viszont átálltunk arra, hogy minden meccsen mi akarunk dominálni, mi akarjuk irányítani a mérkőzést, ezáltal hátul is jobban kinyílunk, és nekem is több dolgom van. A harmadik legkevesebb gólt kaptuk, de így is eggyel több a kapott góljaink száma, mint ahány meccset játszottunk. Szeretném a meccsenkénti kapott gólátlagot 1 alá vinni, amire minden esélyünk megvan, hiszen kiváló védelem játszik előttem. Ugyanakkor elől nagyon eredményesek vagyunk, sok gólt lövünk, szerintem élvezetes meccseket játszunk, és biztos vagyok benne, hogy szezon végén bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetünk.
TOVÁBB: A teljes interjú itt olvasható - kattints!
