A Fradi mellőzött játékosa: "Nincs értelme duzzogni, csak magammal szúrok ki"

A Fradinál alig kap játéklehetőséget Bognár István, aki azonban csak nyáron vonja le a tanulságot a zöld-fehérekhez szerződéséről.
Budai László 2017. március 14., kedd 13:05
A Fradinál alig kap játéklehetőséget Bognár István, aki azonban csak nyáron vonja le a tanulságot a zöld-fehérekhez szerződéséről.
Szerző: Budai László 2017. március 14., kedd 13:05

Bognár Istvánnak eddig nem úgy sikerült a téli klubváltás, ahogyan eltervezte. A Fradi játékosa mindössze hét percet játszott a zöld-fehérekkel az NB I-ben. A 25 esztendős futballista azonban egyelőre türelmes, bár tudja, hogy a céljai eléréséhez sok játékidőre van szüksége. 

- Továbbra is mindent megteszek, korai lenne bármit is mondani. Most télen jöttem ide, mindent megteszek, hogy ott legyek a csapatban. Nagyon jó játékosok vannak a keretben, nincs értelme duzzogni, mert magammal szúrnék ki. És nem is tehetem meg, mert az a célom, hogy minél többet pályán legyek, ehhez pedig ez nem fér bele. Nagy célom továbbra is, hogy a válogatottba bekerüljek, ehhez mindenképpen játszanom kell. Fontos ezért, hogy minden egyes nap odategyem magam, és várjam a lehetőséget. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy rendszeresen kezdő legyek a Ferencvárosban, majd a válogatottban.

 

Komolyabb következtetéseket egyelőre nem vont le a Fradi játékosa, ám ha nyárig nem változik a helyzete, akkor erre is sor kerül.

- Féléves ciklusokra van osztva egy labdarúgó pályafutása. Félév után levonja mindenki a következtetést, mik azok a dolgok, amiket vártunk, és nem sikerült. Ez a klub és a játékos részéről is így van. Korai tehát erről még beszélni, majd a bajnokság végén visszatérünk erre. Nem feltétlen jó, hogy megszakítjuk a bajnokságot, erre már többször volt példa. A játékosok is kiesnek így a ritmusból, igaz, ez egy lehetőség is, hogy a kevesebbet játszó labdarúgók vagy azok, akik sérülésből jöttek vissza, visszanyerjék a formájukat. Erre használom fel én is, hogy jobb fizikális állapotba kerüljek.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Kleinheisler jövője bizonytalan
Kleinheisler László jövője bizonytalan a Panathinaikosznál, sajtóhírek szerint a helyzetét magas fizetése is bonyolítja.
Debrecen
Holland védő érkezhet
Sajtóhírek szerint a holland középső védő, Jurgen Mattheij télen a Lokihoz igazolhat.
Honvéd
Nagy csavarra is van esély
Egyáltalán nem zárható ki, hogy a folytatásban is Laczkó Zsolt irányítsa a kispestieket. A csapattal a sajtóban már összeboronált Szabó István kapcsán a Honvéd nem is kereste még a Kecskemétet.
Tovább az összes átigazoláshoz