– A kapusposzt a legnagyobb terhet jelenti a csapaton belül, hiszen nem szabad hibázni, gyakorlatilag nekünk kell a legjobban játszani az összes mérkőzésen. Egy kapus mindig magában keresi először a hibát. Én is így vagyok ezzel: próbálok megoldást találni arra, hogy mi lehetett az az egy-két momentum, amikor esetleg reagálhattam volna másként.
Itt a Fradiban meg kellett tanulni, hogy ellenünk mindig megháromszorozott erővel küzd minden ellenfél, és ezzel tudnunk kell megbirkózni. A tapasztalatszerzési folyamatot felgyorsította nálam, hogy egy ilyen klubban szerepelhetek hétről-hétre.
Dibusz kitért a Puskás Akadémia elleni mérkőzésre is, ahol Hegedűs vette be a kapuját 60 méterről.
– Ha szakmailag értékelem a gólt, akkor azt mondanám, hogy nem hibáztam.
Nagyon nagy szerencsémnek kellett volna lenni, hogy azt én bárhogyan is tudjam hárítani. Nyilván nagyon rosszul néz ki, rossz volt ott megélni, hogy miért velem történik mindez meg.
Bízom benne, hogy ha majd szurkolóink megnézik ezt a műsort, akkor kicsit más megvilágításba helyeződik náluk ez a gól, és megértik, hogy nekem ott kellett állni, és sajnos ez egy olyan lövés volt, amivel nem tudtam mit kezdeni.
Az interjúban szó esett az ausztrálok elleni barátságos mérkőzésről, amit még Georges Leekens irányításával játszott le a válogatott júniusban. Akkor az FTC kapusa a második félidőben védett, és ezalatt rendkívül szerencsétlen körülmények között kapott két gólt: egy távoli lövést védett be, majd Kádár Tamás is öngólt szerzett.
– Az volt pályafutásom egyik olyan mérkőzése, amiből nagyon sokat tudtam tanulni. Nem is feltétlenül magából a mérkőzésből, hanem abból, hogy hogyan próbáljam magamat egyéb dolgokról függetleníteni.
Nem pattant úgy fel a labda, mint ahogyan azt vártam, így egy elég csúnya gól lett belőle. Ezt sajnálom, de tanultam abból a néhány napból és abból a mérkőzésből is.
A kellemes emlékekből sincs hiánya Dibusznak, akit a Vasas elleni Magyar Kupa-döntőről is megkérdeztek, ahol a büntetőpárbajban döntő helyzetben tizenegyest védett.
– Az egy nagyon zaklatott időszak volt, sokáig küszködtem a bokámmal. Thomas Doll, az akkori vezetőedző a meccs előtti utolsó edzés után megkérdezte Tonót (Balogh Tamás kapusedzőt – a szerk.), hogy hány százalékos állapotban vagyok. Azt mondta, hogy 70-80. Thomas azt válaszolta, hogy neki az elég, mert kell a csapatnak, hogy ott legyek a pályán, és stabilitást adjak. Még a meccs napján is voltak kétségeim, hogy milyen teljesítményt fogok tudni nyújtani. Szerencsére jól alakult, és a mérkőzés közbeni stressz elfeledtette velem, hogy nehezen tudok mozogni.
