Apám sem bírta idegileg, mind inkább kiütköztek rossz szokásai. (Ezt azért is jegyzem meg, hogy akik az eddigiek alapján elfogultsággal vádoltak – ami egyébként amúgy nem lenne teljes mértékben elítélendő… –, lássák, magam vagyok leginkább tisztában a hibáival.)

Albert sérülése után az öltöző addigi képe és hangulata is megváltozott.

Ez nagyon rosszul érintette, hiszen két éve alatt addig két bajnokságot nyert a csapattal, egy VVK-döntőt és egy MNK-döntőt játszott, a keze alatt lett aranylabdás (1967-ben) Albert Flórián, és szintén ő volt a tréner, amikor Dietmar Cramer a Császáron kívül Novákkal és Szűccsel együtt három fradistát is meghívott a világválogatottba.

És ezek után nem akarnak vele hosszabbítani?

A szakítás oka sokkal inkább a törlesztés volt, hiszen akiket két és fél éven át örökösen heccelt, s akik akkor remekül nevettek a dolgon, és azt hangoztatták, hogy „a Mester, a Karcsi bácsi milyen jóban van velem”, most jelentéseikben még inkább bekeményítettek. Pedig ez már csak azért is teljesen felesleges volt, mert apám nem egy szűk baráti körben szidta az akkori rendszert, nem füstös kávéházakban vagy talponállókban akarta „megdönteni” a szocializmust, mondta ő a magáért teljesen nyíltan, néha egy félstadionnyi ember előtt is…

Mégsem gondolt arra, hogy csak feltételekkel folytathatja munkáját a csapatnál, hiszen ezt egy a résztvevők számára sohasem felejthető szakosztály-értekezleten mondták meg neki, amelyen többek között és fő hangadóként egy olyan egykori (amúgy remek) játékosból időközben vezetővé lett ember képviselte a „Lakat-ellenes” vonalat, akit kivitt ugyan az 1964-es tokiói olimpiára, játszatni azonban nem tudta.

Részint azért, mert az illető a másfél éves felkészülési időszak egyetlen meccsén sem játszott ebben a gárdában, részint azért, mert a csapat remekül szerepelt, zsinórban nyerte a meccseket, egyszerűen nem volt ok a változtatásra.

Aranyérmet is csak a döntő tizenegy játékosa kapott, így aztán akik erről lemaradtak, elérkezettnek látták az időt, hogy az amúgy is véres kispadon tovább vérengzenek.

Apámat nem küldték el a Fraditól, azt ajánlották neki, ha hajlandó alapvetően változtatni a magatartásán, visszavesz kicsit az italozásból, leszámol az öregekkel, és megfiatalítja a csapatot, akkor akár maradhat is. Az ifjabbak közül többen, kihasználva az idősebb játékosok számának csökkenését vagy a meglévők éppen Albert kiesése miatti meggyengülését, egyre nagyobb szerepet vindikáltak maguknak.

Pontosan tudták, hogy ezek egyikére sem lesz hajlandó, így aztán megtörtént a szomorú búcsú, ráadásul a fényes sikerekben gazdag három esztendejét úgy zárta a Fradiban, hogy az 1969-es bajnokság utolsó fordulójában (ez közvetlenül a marseille-i csúfos fiaskó után történt, ahol pedig Fradi-játékos nem lépett pályára) a Népstadionban cudar időben, bokáig hóban játszva 5:2-re kaptak ki a Bp. Honvédtól.

Így aztán vereséggel búcsúzott a klubtól, ahol – a mai vezetők becsületére legyen mondva –továbbra is legendaként kezelik, jelentsen is e szó akármit…

Az 1967-es Fradiból már csak morzsák, töredékek maradtak, a kispestiek ellen például így kezdtek: Géczi – Novák, Horváth Á., Megyesi – Juhász, Szűcs – Szőke I., Vajda S., Branikovits, Németh M., Füsi.

Amikor az 1500 (!) néző előtt lejátszott mérkőzés véget ért, öt perccel a lefújás után apám felállt a kispadról, de már az öltözőbe sem ment be (minek, mit tudott volna mondani?), és eljött haza.

A szó szoros értelmében hazabujdosott attól a klubtól, ahol játékosként és edzőként is a legnagyobbak közé tartozott.

Azon az éjjelen 87 levelet írt, mindenkitől (a pályamunkásoktól az elnökig) elbúcsúzott, akiket erre érdemesnek tartott.

A leveleket másnap a Bástya étteremben Rákosi Gyulának adta át, és megkérte, hogy a következő edzésen ossza ki a címzettek között.

Kioszthatta, mert néhány héttel ezelőtt, az egyik akkori cserejátékos, Tátrai Anti mesélte, hogy mind a mai napig ereklyeként őrzi a Karcsi bácsitól kapott sorokat, mert szerinte olyan ember, mint ő, sem azelőtt, sem azóta nem ült a Ferencváros kispadján.

Apropó, kispad…

Dr. Lakat Károly ebben is csúcstartó, hiszen háromesztendős ferencvárosi trénersége során egyetlenegyszer sem ült az Üllői úti pálya kispadján, sem trénerként, sem csak úgy, egy kicsit arra járva, megpihenve.

A stadionban ugyanis az ő ideje alatt nem volt kispad.

Igaz, stadion sem.

Csapat viszont…

Black Friday-akció vasárnap éjfélig: –40% KEDVEZMÉNY! Rendeld meg ITT!

A TÜZES TRÓN – FRADI-EDZŐK MENNYBEMENETELE ÉS POKOLJÁRÁSA című könyv 5490 Ft helyett csak 3290 Ft!