Fotó: mtkbudapest.hu

NB I: Vendéggyőzelem a nap második meccsén

Öt gól is született az MTK Budapest és a Paksi FC szombati összecsapásán az NB I 17. fordulójában.
Nyikes Zoltán 2021. december 18., szombat 18:55
Fotó: mtkbudapest.hu
Öt gól is született az MTK Budapest és a Paksi FC szombati összecsapásán az NB I 17. fordulójában.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. december 18., szombat 18:55

Az NB I második szombati mérkőzésén az MTK Budapest látta vendégül a Paksi FC-t.

I. félidő

Lendületesen vette kezdetét a mérkőzés, a 3. percben Bognár 18 méterről tekert a bal alsó felé, Somodi azonban szögletre mentett, nem sokkal később pedig Szabó János fejelt gólt, de lesről. A 12. percben Nagy R. kiugratása után került nagy helyzetbe Ádám, de lövését bravúrral védte Somodi.

Az MTK jóval precízebb volt a kapu előtt, így a 16. percben meg is szerezte a vezetést: Kovácsréti szöglete után Nagy Zs. csúsztatta meg a labdát a röviden, majd középen Miovski fejelt 9 méterről a bal sarokba - Szabó még beleért fejjel a gólvonalon, de menteni nem tudott, 1-0.

Hat minutummal később Osváth jobb oldalról érkező beadását kevéssel fejelte a bal felső mellé Ádám. A 32. percben összejött a paksiaknak az egyenlítés: Bognár szögletét követően Szabó János 5 méterről perdített a léc alá, 1-1. Úgy tűnt azonban, hogy nem sokáig lesz döntetlen az állás, két percre rá ugyanis Palincsár passza után Kovácsréti négy méterről, balról, éles szögből kilőtte a bal sarkot - de nem volt érvényes a gól, videóbírózást követően Solymosi úgy döntött, hogy Miovski szabálytalanul szerzett labdát az akció elején, így maradt az 1-1. Az iksz viszont nem maradt a szünetig, miután a 45. percben Bognár ívelte fel a labdát a 16-oson belül álló Bödének, aki lefejelte azt a mellette érkező Ádámnak, a góllövőlista élén álló támadó pedig öt méterről a jobb sarokba helyezett, 1-2.

II. félidő

A fordulás után nem sokkal is a Paks szerzett újabb gólt, amikor is Bognár 22 méterről beívelt egy szabadrúgást Bödének, aki a 16-oson belül, kissé bal oldalról mellre vette a labdát, erőből középre lőtte és Szabó közelről a hálóba fejelt, 1-3.

A 61. minutumban Ádámnak sikerült dupláznia: Bognár ugratta ki egy védők mögé belőtt labdával a góllövőlista vezetőjét, aki 11 méterről kirúgta a bal alsót - az asszisztens lest intett, de hosszas videóbírózást követően kiderült, hogy tévesen, így megadta a gólt Solymosi, 1-4.

Az MTK hátrányban sem adta fel, pár perccel később Mezei remek kiugratása után Miovski került nagy helyzetbe, de nem tudta eltenni Rácz mellett a labdát, míg a hajrában Drljo szép egyéni alakítását követően éles szögből kis híján a léc alá bombázott.

Az utolsó percekben Herrerának és Mezeinek is volt egy-egy nagy mentése, valamint Somodi is bemutatott egy bravúrt Sajbán fejesénél, újabb gólt azonban már nem jegyezhettünk fel.

NB I, 17. forduló

MTK Budapest–Paksi FC 1-4 (Miovski 16., ill. Szabó J. 32., 53., Ádám 45., 61.)

MTK: Somodi - Kata (Herrera, 69.), Várkonyi, Perkovic (Vancsa, 79.), Nagy Zs., Balázs - Kovácsréti (Drljo, 63.), Palincsár (Dimitrov, 69.), Ramadani, Grozav (Mezei, 46.) - Miosvki.

Paks: Rácz - Osváth, Kinyik, Tamás, Szabó J., Medgyes - Bognár, Windecker (Kesztyűs, 86.), Nagy R. (Papp, 46.) - Ádám (Sajbán, 76.), Böde (Pethő, 87.).

Olvastad már?
Fradi: Máté Csaba élő adásban jelentette be, ki lesz az új edző
A Ferencváros megbízott vezetőedzője az M4 Sportnak nyilatkozva elismerte, hogy Csercseszov veszi át a zöld-fehérek irányítását.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz