Durva: A spanyolok szerint 7,5 milliárd forintért lehet kivásárolni az NB I-ből igazolt játékost

A Levante bebiztosította magát, hogy ne lehessen könnyen megszerezni az Újpesttől szerződtetett és azonnal berobbant Enis Bardhit.
Budai László 2017. augusztus 2., szerda 8:54
A Levante bebiztosította magát, hogy ne lehessen könnyen megszerezni az Újpesttől szerződtetett és azonnal berobbant Enis Bardhit.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 2., szerda 8:54

Újabb érdekes cikk jelent meg a spanyol sajtóban az Újpestről az élvonalbeli Levante együtteséhez szerződött Enis Bardhiról. Azt már korábban is publikálták, hogy a futballista 2020-ig írt alá, 1,5 millió euróért váltott klubot, és arról is beszéltek, hogy a lila-fehérek a következő transzferből 10 százalékban részesedhetnek.

25 millió eurós címke

Most azonban Bardhi szerződésének egy újabb érdekes részlete derült ki.

A superdeporte.es spanyol honlap információi szerint a Levante irreálisan magasnak tűnő, 25 millió eurós (kb. 7 és milliárd forintos) kivásárlási árat határozott meg a macedón támadó kontraktusában.

Ez a harmadik legmagasabb ilyen záradék a jelenlegi keretben, csak a kolumbiai válogatott Jefferson Lermának és a 18 esztendős, spanyol korosztályos válogatott Pepelunak van magasabb - 30 millió euróval.

Bár elsőre hihetetlennek tűnhet az összeg, ehhez azért több részlet is hozzátartozik. A Levante természetesen tart attól, hogy Bardhit akár egyetlen jó szezon után elvihetik a csapattól. Már csak azért is félhetnek ettől, mert azt Újpesten is elismerték – és a mostani cikk is említi -, hogy a labdarúgóért már most nyáron jött egy 3 millió eurós ajánlat, ám Bardhi nem azt választotta.

Az irreálisan magas kivásárlási árak egyébként is megszokottak Spanyolországban. Ez mindössze csak egy biztosíték a klubnak, hogy ne tudjanak könnyedén elcsábítani egy-egy felkapott játékost. Ez az összes ugyanis azt jelenti, hogy ha valaki kifizeti azt, akkor a klubbal már nem kell megegyeznie, elég, ha a játékost meggyőzi a váltásról. Ez azonban elég ritka, általában ennél sokkal kisebb összegért is meg tudnak egyezni a felek adott esetben.

A Real-kapus sem került ennyibe

Érdekesség egyébként, hogy Bardhi 25 milliós „áránál” két és félszer volt olcsóbb a klub történetének legdrágábban eladott játékosa. Ő Keylor Navas volt, akiért a Real Madrid 10 milliót sem sajnált.

A macedón futballista kapcsán egyébként ismét megemlítik, hogy remek fogásnak bizonyult: három góljával a felkészülési időszak legeredményesebb Levante-játékosa, kétszer ráadásul szabadrúgásból talált be, ami komoly fegyver lehet majd a bajnokságban is.

Olvastad már?
A volt újpestitől függ a spanyol csapat teljes játéka: Bardhi megint betalált - videó
A macedón támadó a Villarreal kapuját is bevette, a spanyolok szerint abszolút Bardhi határozza meg a Levante játékát.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
DVSC
Máté reagált esetleges leváltására
A DVSC vezetőedzője nem nagyon gondolkodik azon, hogy veszélyben-e a munkája, csak segíteni akar a Debrecennek.
Tovább az összes átigazoláshoz