A csakfoci.hu információi szerint a Pécs meneszti Kulcsár Árpád vezetőedzőt, a helyére nagy eséllyel Mátyus János ülhet le. Mátyus már ott volt hétfőn az Illovszky-stadion lelátóján, ahol a PMFC 4-1-re kikapott a Vasastól.
Kulcsár tavaly november végén vette át a PMFC szakmai irányítását és egy Budafok elleni sikerrel nyitott, utána viszont már csak a Mosonmagyaróvárt tudták legyőzni. Az utolsó három meccsből kettőt elbuktak az irányításával és ezeken a találkozókon kilenc gólt kapott a csapat.
Mátyus János legnagyobb sikerét az NB II-es Budafokkal érte el, ahol kiesőhelyen vette át a csapatot és egészen a középmezőnyig vezette, ráadásul bejutott az együttessel a Magyar Kupa döntőjébe. A 49 éves szakember az NB I-ben is dolgozott már, volt a Pápa, a Nyíregyháza és a Kisvárda vezetőedzője is.
Frissítés: A PMFC már be is jelentette, hogy nem Kulcsár irányítja a jövőben a csapatot, de a szakember marad a klub kötelékében és a PMFC utánpótlás szakmai vezetőjeként dolgozik a továbbiakban. Minderről bővebben itt.