Felkészülés: Hatgólos meccset játszott a Honvéd az EL-csapat ellen

A kispestiek szereztek vezetést a törökországi edzőmeccsen, de már a szünetig háromszor válaszolt a bolgár bajnokcsapat. A második játékrészben a tizenhét éves Cipf Dominik is gólt szerzett.
Nyikes Zoltán 2019. január 18., péntek 17:35
A kispestiek szereztek vezetést a törökországi edzőmeccsen, de már a szünetig háromszor válaszolt a bolgár bajnokcsapat. A második játékrészben a tizenhét éves Cipf Dominik is gólt szerzett.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. január 18., péntek 17:35

A törökországi edzőtábor első mérkőzésén a bolgár bajnok és Európa Liga-csoportkörös Ludogorec ellen lépett pályára a Budapest Honvéd.

Az első félidő gólzáport hozott, huszonöt perc alatt négy alkalommal is megrezdült a háló, a Honvéd azonban ennek nem igazán örülhetett, háromszor ugyanis Gróf Dávid nyúlhatott maga mögé. Pedig jól indult a meccs, a honvedfc.hu tudósítása szerint a 8. percben Holender húzott el a jobb oldalon, majd középre passzolt az üresen álló Tischler Patriknak, aki átvette a labdát, majd tizenkét méterről a bal alsó sarokba gurított. Az egyenlítésre nem kellett sokat várni, három minutummal később Moti büntetőből volt eredményes, majd öt percre rá Natanael is betalált, végül az első játékrész eredményét Popa állította be Lukoki beadása után.

A szünetben nyolc helyen is változtatott csapatán Supka Attila, a második kispesti gólt pedig éppen az egyik csereember, Cipf Dominik szerezte az 55. percben. A 17 esztendős labdarúgó Kukoc külsővel középre tekert beadását juttatta a kapuba, végül a hajrában Swierczok is túljárt Gróf eszén, így 4-2-re nyert a Ludogorec Belekben.

Felkészülési mérkőzés

Ludogorec (bolgár)–Budapest Honvéd 4–2 (3–1)

Honvéd: Gróf – Kálnoki Kis (Batik), Lovric, Dino (Temesvári) – Heffler (Mezghrani), Gazdag (Banó-Szabó), Fousseni (Szendrei), Beglarishvili (Nagy G.), Uzoma (Kukoc) – Tischler, Holender (Cipf).

Gólszerzők: Moti (11., büntetőből), Natanael (16.), Popa (33.), Swierczok (81.), ill. Tischler (8.), Cipf (55.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Már nem Skrtel a sportigazgató
Szeptember közepén érkezett, valamivel több mint egy hónap után távozott a DAC sportigazgatói pozíciójából a korábbi klasszis védő, Martin Skrtel.
Kecskemét
A sportigazgató a kialakult helyzetről
Tóth Ákos az edzőváltásról, Gera Zoltánról és a leendő igazolásokról is beszélt.
DAC
Skrtel máris távozhat
Az NSO úgy tudja, hogy az egy hónapja sportigazgatónak kinevezett Martin Skrtel szakmai tervei nem egyeztek a klubvezetésével, ezért felmondott, bár a DAC ezt hivatalosan még nem erősítette meg.
Tovább az összes átigazoláshoz