Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

NB I: Kétgólos hátrányból állt fel a ZTE a Honvéd otthonában

Az első félidőben a Honvéd, a másodikban a Zalaegerszeg szerzett két gólt, így továbbra is maradt azonos pontszámmal a tabellán a két csapat.
Nyikes Zoltán 2021. december 11., szombat 19:04
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az első félidőben a Honvéd, a másodikban a Zalaegerszeg szerzett két gólt, így továbbra is maradt azonos pontszámmal a tabellán a két csapat.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. december 11., szombat 19:04

A hetedik helyen álló és három forduló óta veretlen Zalaegerszegi TE FC az azonos pontszámmal álló Honvéd otthonába látogatott a második szombati mérkőzésen.

I. félidő

Már az első percektől kezdve remek iramú találkozót látott a közönség, ez pedig szerencsére az egész első félidőt tekintve megmaradt. Az ötödik percig kellett várni az első gólra: Nono labdát szerzett az ellenfél térfelén Halilovictól és Lukichoz passzolt, aki 22 méterről szép gólt lőtt a jobb sarokba, 1-0.

A ZTE majdnem válaszolt három perccel később, amikor Spoljaric 13 méterről célbe vette a jobb alsót, de centiket tévedett. Ezután a Honvéd kísérletezett többször, Lukic és Zsótér lövéseinél is hárítania kellett Demjénnek, majd amikor már a kapus is tehetetlen volt, akkor a kapufa mentette meg a vendégeket Zsótér újabb próbálkozásánál a 32. percben - ekkor már 9 kapura lövési kísérlet állt a Honvéd neve mellett.

A 41. percben aztán a hazai hálóőr momentumai következtek: a baloldalról érkező beadás után Koszta az ötös sarkáról lőtt, Szappanos lábbal védett, majd a kipattanó Zimonyihoz került, aki egy szép csel után nagy ziccerbe került öt méterről, de Szappanos ezúttal is hatalmasat mentett.

A 44. percben Zsótér jobboldalról érkező szabadrúgását Baráth csúsztatta meg középen, a hosszún berobbanó Lovric centikkel maradt le a labdáról a kapu torkában. A szünet előtt még kétgólosra növelte előnyét a Honvéd: Zsótér jobb oldalról érkező beadása a középen érkező Nagy Dominikhoz került, aki nem tudott kapura fordulni, így visszajátszotta a 16-oson belülre érkező Zsótérnak, aki egy lapos lövéssel célba vette a kaput, Demjén lábáról pedig a hálóba perdült a játékszer, 2-0.

II. félidő

A szünetben két helyen is változtatott Waltner Róbert vezetőedző, érkezett a padról Tajti és Meshack segíteni a támadásokat.

Sikerült is átvenni a mérkőzés irányítását a vendégeknek, elsőként Tajti lövését ütötte ki Szappanos, az 52. minutumban pedig Zimonyi a bal oldalról indulva húzott befelé, leültette Baráthot egy csellel, de a tekerése nem volt pontos.

A támadó felfogásnak meg is lett az eredménye a 63. percben: Lesjak jobboldalról érkező beadása után Koszta vette mellre a labdát 20 méterre a kaputól és előbb Nagy Dominikot, majd Baráthot játszotta át, 13 méterről pedig a bal alsóba helyezett, 2-1.

A Honvéd többnyire kontrákkal próbált veszélyeztetni, néhány alkalommal pedig sikerült is, így például amikor Zsótér kínálta meg Demjént 15 méterről, vagy amikor egy beívelést követően Lukicshoz pattant a labda a kapu torkában, Kálnoki Kis azonban mentett.

A 73. percben aztán elfogyott a Honvéd előnye: Gergényi baloldali beadása átszállt a hosszúra Lesjakhoz, aki négy méterről, kapásból lőtt a bal sarokba a kapufa érintésével, 2-2.

A hajrában mindkét csapat ment előre a győzelemért, de igazán nagy helyzet már egyik kapu előtt sem alakult ki, így meg kellett elégedniük a feleknek az egy ponttal.

NB I, 16. forduló

Budapest Honvéd FC–Zalaegerszegi TE FC 2-2 (Lukic 5., Zsótér 45., ill. Koszta 63., Lesjak 73.)

Honvéd: Szappanos - Lovric, Klemenz, Baráth, Tamás - Hidi, Nagy G. (Banó-Szabó, 81.), Zsótér (Májer, 85.) - Nagy D. (Balogh, 69.), Lukic, Nono.

ZTE: Demjén - Lesjak, Kálnoki Kis, Serafimov, Bedi - Sankovic, Halilovic (Tajti, 46.) - Skribek (Meshack, 46.), Spoljaric (Gergényi, 71.), Zimonyi (Németh D., 81.) - Koszta.

Neked ajánljuk
Átigazolások
A Dortmund is vinné
Kerkez Milos
A TEAMtalk szerint az angol topcsapatok mellett már egy német gigász is szerződtetné a magyar válogatott védőt.
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Tovább az összes átigazoláshoz