A Mezőkövesd játékosának, Szalai Attilának aláfordult a bokája, így a felkészülést sem kezdheti majd meg együttesével.
Rosszul végződött az U21-es válogatott mérkőzése Szalai Attila számára, aki megsérült az Azerbajdzsán elleni találkozón.
- Sajnos nem a legjobban sikerült a mérkőzés, ugyanis a szünetben kétgólos vezetésnél sérülés miatt le kellett jönnöm a pályáról - nyilatkozta Szalai Attila a mezokovesdzsory.hu-n. - Aláfordult a bokám, így nem tudtam folytatni a játékot.
Rosszkor jött ez a sérülés, mert így az alapozást rehabilitációval kezdhetem majd. Az első diagnózisok szerint négy hét kihagyás vár rám, de bízom benne, hogy hamarabb visszatérhetek a pályára.
Neked ajánljuk
Átigazolások
Kecskemét
Nem mondott le az edző
„Nem igaz, hogy Szabó István lemondott volna a posztjáról. Továbbra is ő irányítja a szakmai munkát Kecskeméten” – cáfolta Tóth Ákos sportigazgató a szurkolói oldalakon már megjelent pletykát. (nso.hu)
Siófok
Mervó Bence
Az NB III-ban talált magának csapatot Mervó Bence, az U20-as világbajnokság egykori ezüstcipőse.
Légiósok
Veszélyben Szoboszlai helye
Angliában azt írják, hogy a Liverpool a Crystal Palace játékosát, Eberechi Ezét nézte ki arra a szerepkörre, amiben Szoboszlai Dominik is játszik.