Ahogy azt már a szombati, Debrecen elleni mérkőzés után sejteni lehetett, a Mezőkövesd megvált vezetőedzőjétől.
Radványi Miklós május 2-án érkezett Mezőkövesdre négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt - írja a mezokovesdzsory.hu. A rutinos tréner munkába állását követően sikeresen tartotta bent a csapatot az NB1-ben. Az idei szezonkezdet is jól sikerült, azonban a Debrecen és a Paks elleni győzelmet követően egy 10 meccses nyeretlenségi széria következett.
A Mezőkövesd jelenleg a 11. helyen áll az NB I-ben.
A szlovákiai magyar szakember 16 élvonalbeli mérkőzésen irányította a csapatot, ezeken a találkozókon 3 győzelem mellett 5 döntetlen és 8 vereség volt a mérlege.
A ma délutáni tréninget Elek Norbert és U19-es csapat vezetőedzője, Bocsi Zoltán tartja meg.
Az új vezetőedző nevét holnap délelőtt jelentik be Mezőkövesden.
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Külföldi ajánlatai voltak a védőnek
A DVSC lábadozó védője, Kusnyir Erik elárulta, hogy korábban konkrét megkeresése is volt Hollandiából és Belgiumból.
Kecskemét
Nem mondott le az edző
„Nem igaz, hogy Szabó István lemondott volna a posztjáról. Továbbra is ő irányítja a szakmai munkát Kecskeméten” – cáfolta Tóth Ákos sportigazgató a szurkolói oldalakon már megjelent pletykát. (nso.hu)
Siófok
Mervó Bence
Az NB III-ban talált magának csapatot Mervó Bence, az U20-as világbajnokság egykori ezüstcipőse.