NB I: A Kövesdnek nem volt ellenszere az egy félidőnyi futballt bemutató Kisvárda ellen - videó

Győzelemmel kezdte az NB I 6. fordulóját a Kisvárda, Supka Attila csapata úgy nyert Mezőkövesden 2-1-re, hogy a két gólját az első félidőben szerezte.
Csakfoci Admin 2020. október 3., szombat 18:54
Győzelemmel kezdte az NB I 6. fordulóját a Kisvárda, Supka Attila csapata úgy nyert Mezőkövesden 2-1-re, hogy a két gólját az első félidőben szerezte.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. október 3., szombat 18:54

A hetedik egymás elleni élvonalbeli összecsapást rendezték a Mezőkövesd és a Kisvárda között. A találkozó előtt ünnepi pillanatoknak lehettek tanúi a Mezőkövesdi Városi Stadionba kilátogatók, hiszen a meccs napján 100. alkalommal lépett pályára az NB I-ben a kövesdiek támadó középpályása, Cseri Tamás, akit Tállai András klubelnök köszöntött.

A Mezőkövesdnél a legutóbbi, Puskás Akadémia ellen elveszített bajnokihoz képest Szeles visszakerült a kezdőbe, míg elől Serderov és a nemrégiben szerződtetett Vutov rohamozta a Kisvárda kapuját. A vendégek pedig három hét után ismét az NB I-ben játszhattak, amelynek vezetőedzője, Supka Attila a találkozó előtt elmondta, bravúrra készülnek.

A vendégek mestere nem a levegőbe beszélt, hiszen alig negyedóra alatt kétgólos előnyre tettek szert. Az 5. percben Katanec és Riabenko egymásra várt, az elveszített labdát Simovic kaparintotta meg és lazán a kapuba emelt. Három perccel később Viana kapott egy remek indítást, megnézte a kapu sarkát, de mellé lőtt. A 13. percben Lucas lövését védte az ukrán kapus, egy percre rá már tehetetlen volt. Bumba pazar indítása találta meg Navratilt, Katanecet lefutotta és a kimozduló Riabenkót átemelve a hosszú sarokba emelt. Kuttor Attila rendkívül elégedetlen volt a látottakkal, melynek eredményeként a 18. percben kapust cserélt.


A Kisvárda szinte egykapuzott végig az első játékrészben, sőt már a 21. percben kis híján háromgólosra nőhetett volna az előnye, ha Rubus a kapu torkából nem hagyja ki a ziccert. Tíz perccel később Bumba cselezgetett, majd 20 méterről eleresztett lövése a kapufán csattant. A hidegzuhany alatt játszó hazaiak a 41. percben szépíthettek volna, ám Vutov passza után Berecz a várdai védőkbe lőtte a labdát, a lepattanót Cseri nem tudta kapura húzni.


Fordulás után pár percig a másik arcát mutatta Mezőkövesd, hiszen a szünetben csereként beálló Nagy beadását Jurina kevéssel fejelte fölé. Aztán az 54. percben megint kapushibát láthattunk, ezúttal Szappanos rossz kirúgása után Bumbáról pattant ki a játékszer. Egy óra elteltével Lucas senkitől sem zavartatva csuklott össze a pályán, némi ápolás után segítséggel elhagyta a játékteret. A várdaiak játékosa az oldalvonal mellett konstatálta, cserére szánta el magát edzője. Először nem akart lejönni, de mégis, így egy kisebb intermezzo után Karaszjuk állt be a helyére, aki pár perc múlva sistergős bombát küldött Szappanos kapuja felé.

A hajrában a kétgólos hátrányban lévő Kövesd kétségbeesetten távoli lövésekkel operált, és a 90. percben Ene öngóljával szépíteni tudott. De így sem forgott veszélyben a Kisvárda győzelme, amely története során először nyert a Mezőkövesd otthonában.

OTP Bank Liga, 6. forduló

Mezőkövesd-Kisvárda 1-2 (Ene 90. - öngól, ill. Simovic 5., Navratil 14.)

A meccs minden fontos pillanata percről percre itt!

Mezőkövesd: Riabenko (Szappanos 18.) - Vadnai (Farkas 53.), Karnitski, Katanec (Boryachuk 73.), Nesterov, Lakvekheliani - Vutov, Berecz, Szeles (Nagy D. - a szünetben), Cseri - Serderov (Jurina - a szünetben)

Kisvárda: Dombó - Melnyik, Ene, Rubus, Hej - Simovic, Lucas (Karaszjuk 65.) - Navratil (Horváth Z. 80.), Bumba, Sassá - Viana (Camaj 81.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Mervó Bence
Az NB III-ban talált magának csapatot Mervó Bence, az U20-as világbajnokság egykori ezüstcipőse.
Légiósok
Veszélyben Szoboszlai helye
Angliában azt írják, hogy a Liverpool a Crystal Palace játékosát, Eberechi Ezét nézte ki arra a szerepkörre, amiben Szoboszlai Dominik is játszik.
ETO
Új ügyvezető érkezik
Honlapunk információi szerint Jan van Daele, az ETO eddigi ügyvezetője ismét a DAC-ra koncentrálhat, ahol szintén betölti ezt a pozíciót. Győrben hamarosan kinevezik az utódját.
Tovább az összes átigazoláshoz