NB I: Egy félidőnyi játék elég volt a ZTE-nek a győzelemhez a Kövesd ellen - videó

Az NB I 13. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a ZTE hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Pintér Attila által irányított Mezőkövesdet.
Nyikes Zoltán 2020. december 5., szombat 16:35
Az NB I 13. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a ZTE hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Pintér Attila által irányított Mezőkövesdet.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. december 5., szombat 16:35

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában az elmúlt hat mérkőzéséből ötöt elveszítő Zalaegerszeg az edzőváltás óta egy győzelmet és egy vereséget elkönyvelő Mezőkövesdet fogadta.

Az első lehetőségre a 14. percig kellett várni: Cserí ívelt a jobb oldalra Nagy Dánielhez, akinek a fejese Demjén kezében kötött ki. A 20. percben vezetést szereztek a hazaiak: Zimonyi kényszerítőzött Szánthóval, majd ziccerben Pillárról pattant vissza elé a labda, amelyet a jobb alsóba lőtt (1-0). Nagy Dániel újabb fejessel próbálkozott, majd sárga lapok borzolták a kedélyeket, de helyzetek nem igazán alakultak ki.

A 44. percben Tajti szabadrúgását Lesjak fejelte középre, ahol Szépe érkezett és lőtte a labdát a jobb felsőbe (2-0).

A szünetben hármat cserélt Pintér Attila, beállt Martic, Vutov és Serderov, de nem változott sokat a játék képe. Többet támadott a vendégcsapat, de igazi helyzeteket nem tudtak kialakítani, a távoli lóvését pedig vagy nem találtak kaput, vagy könnyű zsákmányt jelentettek Demjénnek.

A 80. percben aztán a ZTE pontot tett a mérkőzésre: Koszta jobb oldali beadására érkezett Szánthó, és a jobb alsóba továbbította a labdát (3-0). Mivel újabb találat nem született, a zalaegerszegiek magabiztos, háromgólos sikert arattak a mezőkövesdiek ellen.

NB I, 13. forduló

ZTE FC–Mezőkövesd 3-0 (Zimonyi 19., Szépe 44., Koszta 80.)

ZTE FC: Demjén - Bedi, Lesjak, Bobál, Szépe - Sankovic, Favorov - Szánthó (Gergényi 85.), Tajti (Tanasin, 64.), Zimonyi (Vass P., 64.)- Könyves

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas, Pillár, Katanec, Vadnai - Szeles, Berecz - Cseri (Vajda 83.), Nagy D. (Barczi, 60.), Besirovic - Jurina

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Mervó Bence
Az NB III-ban talált magának csapatot Mervó Bence, az U20-as világbajnokság egykori ezüstcipőse.
Légiósok
Veszélyben Szoboszlai helye
Angliában azt írják, hogy a Liverpool a Crystal Palace játékosát, Eberechi Ezét nézte ki arra a szerepkörre, amiben Szoboszlai Dominik is játszik.
ETO
Új ügyvezető érkezik
Honlapunk információi szerint Jan van Daele, az ETO eddigi ügyvezetője ismét a DAC-ra koncentrálhat, ahol szintén betölti ezt a pozíciót. Győrben hamarosan kinevezik az utódját.
Tovább az összes átigazoláshoz