A nyitófordulót biztosan kihagyja a Puskás Akadémiától visszaigazolt mezőkövesdi középpályás, a kameruni Patrick Mevongou.
Az alig két hete igazolt Patrick Mevongou még a tavaszi szezonban szedett össze egy kellemetlen combsérülést, amely miatt egyelőre csak labda nélküli edzéseket végezhet és a csapattól külön készül - írja a mezokovesdzsory.hu.
A Puskás Akadémiától visszatért kameruni középpályás egyéni edzésterv alapján készül, a diagnózisok szerint azonban már nem sokáig, jelen állapot szerint két héten belül bekapcsolódhat a mezőkövesdi csapat munkájába. A matyóföldi gárda az OTP Bank Liga első két fordulójában a Pakssal (otthon) és a DVSC-vel (idegenben) találkozik majd.
Neked ajánljuk
Átigazolások
Kecskemét
Nem mondott le az edző
„Nem igaz, hogy Szabó István lemondott volna a posztjáról. Továbbra is ő irányítja a szakmai munkát Kecskeméten” – cáfolta Tóth Ákos sportigazgató a szurkolói oldalakon már megjelent pletykát. (nso.hu)
Siófok
Mervó Bence
Az NB III-ban talált magának csapatot Mervó Bence, az U20-as világbajnokság egykori ezüstcipőse.
Légiósok
Veszélyben Szoboszlai helye
Angliában azt írják, hogy a Liverpool a Crystal Palace játékosát, Eberechi Ezét nézte ki arra a szerepkörre, amiben Szoboszlai Dominik is játszik.