Kire Ristevski az ősszel alapembere volt a Vasasnak, az NB I külföldi játékosai közül az egyik legjobb teljesítményt nyújtva járult hozzá az angyalföldi gárda remek szerepléséhez. A  macedón válogatott védő azonban nem csak Bödével, Lanzafaméval, vagy Lazoviccsal, de például Diego Costával és a legjobb olasz csatárokkal is szembe nézhetett a pályán, igaz, egy magyar Honvéd-játékos okozta neki a legtöbb fejtörést.

A 26 éves Vasas-játékos részletesen beszélt a csakfoci.hu-nak arról, hogyan látja a magyar focit, az NB I-et, klubja eddigi produkcióját és remélt céljait, de az is szóba került, miért ilyen sikeresek jobbára a délszláv focisták Magyarországon is, hogy ki volt az, aki elsősorban szorgalmazta a leigazolását, és hogy melyik topligában tudná majd elképzelni magát egyszer a bekk. Interjú.

Az első pár „beszoktatós” meccsed után egyre inkább helyet követeltél magadnak a Vasasban, mostanra pedig alapemberré váltál.

- Az első pár meccsen nem is játszottam, kellett némi idő a beilleszkedéshez. Miután belerázódtam a magyarországi életbe, a játékba, megismertem a csapatot, az embereket, megszoktam az itteni létet. De az őszi idényre sokat változott a csapat is, a taktikánk is, a háromvédős rendszer nekem is jobban fekszik. Az edzőnk, Michael Oenning nagyon jól nyúlt a dolgokhoz, ennek is az eredménye, hogy a dobogón vagyunk.

Nem titok, hogy Jámbor János tulajdonos maga is komolyan támogatta a leigazolásodat. Erről tudtál?

- Igen, tudtam róla, az edzőnk is külön kiemelte, amikor beszéltünk az elején. Állítólag volt 15-20 jelölt, de Jámbor úr kimondottan szorgalmazta az én leigazolásomat. A törökországi Antalyából jöttem ide egy éve, ott edzőtáboroztunk a Rabotnicki csapatával, meg is egyeztünk gyorsan és aláírtam. Azóta Jámbor Jánossal inkább csak futólag találkoztunk, köszönünk egymásnak, korrekt a viszonyunk, kölcsönösen tiszteljük egymást, akárcsak Vancsa Miklós ügyvezetővel és Michael Oenning vezetőedzővel.

Egyre többször és többször feltűnsz az ellenfelek kapuja előtt – elég csak visszagondolni akár a Fradi elleni rangadóra –  nem is feltétlenül fejelni, ha cselezni, beadni, lőni. Ez Michael Oenning külön utasítása volt?

- Nem volt kimondottan utasítás, inkább valahogy „ott találom magam” sokszor a kapu előtt. Egyre többször és többször mentem előre, az edzőm ezt el is fogadta. Nem is fogunk ezen változtatni.

Mostanra remek megítélésed lett a szakértők, a sajtó, a szurkolók körében, a legjobb légiósok között emlegetnek az NB I-ben.

- Jó hallani ezt, remek érzés, hogy elismernek. Nem is akarok ennél a szintnél lejjebb engedni, visszafelé lépni, sokkal inkább azon vagyok, hogy még jobb legyek, mint eddig. De a legfontosabb, hogy a csapat minél előbb, azaz a legjobb háromban végezzen majd a tabellán, sőt, akár a bajnokságot vagy a kupát is megnyernénk. Hogy én lennék az egyik legjobb? Nem tudom, azt viszont igen, hogy mindent megteszek a Vasasért. A szurkolók és a klub is elfogadott, ez nagyon fontos nekem.

Melyik csapat lehet szerinted a legnagyobb ellenfeletek tavasszal, ki a legjobb most az NB I-ben?

- Szerintem nincs most az NB I-ben legjobb csapat. Nem olyan, mint az előző idényben, amikor a Ferencváros minden téren dominált. Most bárki bárkit megverhet, az utolsó is az elsőt, nincs nagy különbség a klubok között, akár a dobogós csapatok között. Ez látszik a pontkülönbségeken is.

Melyik csatárral volt a legtöbb gondod a pályán eddig?

- Eppel Mártonnal a Honvédból. Erős támadó, nem könnyű megfogni, és ráadásul jó srác is, beszélgettünk már többször is.

A pályán kívül mely NB I-es játékosokkal a legszorosabb a viszonyod?

- Két honfitársammal, Enis Bardhival és Viktor Angelovval az Újpestből, sokat járunk össze, hogy akár megigyunk egy kávét, mint most veled. Viktort a macedón bajnokságból ismerem régről, játszottunk egymás ellen is, Enisszel pedig a válogatottban játsszunk együtt. De Vukasin Poleksiccsel a Vasasból is nagyon jó a viszonyom.

Így egy éve után, a korábbi állomáshelyeidet (Macedónia, Albánia, Bulgária) figyelembe véve az NB I a legjobb bajnokság, ahol valaha játszottál?

- Egyértelműen. A magyar NB I benne van Európa vérkeringésében, sokkal jobban szem előtt vannak a játékosok, mint a korábbi csapataimnál. A meccsek színvonala is magasabb, sokkal könnyebb innen kiugrani egy erősebb pontvadászatba, mint a macedón, az albán vagy a bolgár bajnokságból. Albániában például nagyon nagy a nyomás a játékosokon, a külső tényezők erősek, presszionálják a bírókat, az edzőket is, ha olyan a tét. Nehéz így játszani. Bulgáriában jobb a foci, mint Albániában, de nagy az egyenlőtlenség a bajnokságon belül, vannak túlzottan kiemelkedő, anyagilag is sokkal nagyobb, illetve sokkal gyengébb csapatok is. Itt, Magyarországon sokkal kiegyenlítettebb a mezőny, izgalmasabb a verseny. Macedóniában a Vardar Skopje és a Shkendija emelkedik ki a mezőnyből, sokkal jobban is fizetnek, mint a többi csapat, jobb sokkal a stadionjuk, de nincsenek riválisaik, a többi klubnak normális edzőpályája sincs nagyon. Így nehéz erős bajnokságot építeni. Az NB I-ben egészen más a helyzet, itt reflektorfényben vannak a játékosok. Otthon a tehetségek sem tudnak kibontakozni a körülmények miatt, pedig sok a fiatal tehetség, csak aztán jobbára elvesznek. Mint Boszniában vagy Montenegróban, ahol akkor emelkedhet ki igazán valaki, ha időben külföldre igazol.

Játszottál Albániában, így bizonyára téged is meglepett a Partizani tavalyi BL-sikere a Ferencváros ellen.

- Igen, eléggé. Játszottam nem egyszer a Partizani ellen, tudom, milyen minőségű csapat. A Ferencváros valahogy nem tudta hozni már azt a szintet, amit korábban. Pedig papíron erősebb az FTC, de az albán liga is kezd egyre feljebb kerülni, nem könnyű az ottani csapatok elleni játszani. Tényleg ilyen a foci.

Kijött esetleg a mentalitásbeli különbség, amiről oly sokszor beszélnek? Mármint hogy a balkáni, vagy akár a délszláv játékosok valahogy jobban akarják a sikert, mint a magyar társaik?

- Nem, nem hiszem, hogy erről van szó. Magyarországon nagyon sok tehetséges, képzett játékos van, nincs szükségük arra a csípős-harapós stílusra, ami az ottani bajnokságokat jellemzi. Enélkül is sikeres lehet a magyar foci.

A délszláv játékosok titka mi pontosan, miért keresettek és sikeresek többnyire, nem csak nálunk, de az NB I-nél erősebb bajnokságokban is? Elég, ha csak Modric, Besic vagy Pandev nevét említem példaként, de lehetne folytatni a sort.

- Talán az, hogy mind nagyon nehéz helyzetből érkeztünk, onnan kellett kiemelkednünk, megküzdenünk a céljainkért. A körülmények sem túl ideálisak többnyire a Balkánon, ha egy ilyen helyen nősz fel, ha innen kell futballistaként elindulnod, valahogy természetesebb, hogy kettőzött erővel hajtasz mindenhol, mert te láttad, hogy honnan érkeztél. Jugoszlávia egy országként mindenhol tisztelt és elismert sportnemzet volt, de így, külön államokként sokkal kisebb már a kitörési lehetőség mondjuk egy macedón vagy egy bosnyák játékos számára, így többnyire tényleg csak a legtehetségesebbek számára nyílik meg az út Európa felé.

Mennyire volt nehéz 25 éves macedón futballistaként Magyarországra jönni és megszokni az itteni életet?

- Nem volt egyszerű. Amiatt sem, hogy a magyar emberek sokszor elég ridegek tudnak lenni, nem feltétlenül fogadnak el azonnal. De rájöttem, hogy ha teljesítesz, ha bizonyítasz a pályán, emberként is könnyebben elfogadnak, tisztelnek majd. Ez jól látszik azon, milyen volt eleinte a fogadtatás és milyen most a megítélésem. De szerintem ez szinte minden országban így van.

Mi, magyarok múlt nyáron megtapasztalhattuk hosszú idő után, milyen egy nagy tornán látni a válogatottunkat és szurkolni neki. Macedóniában szerinted mikor jöhet el az ideje, hogy kijussatok egy Eb-re vagy egy vb-re? A macedón válogatott alapembereként Olaszország és Spanyolország ellen is játszhattál, hol tart most a csapatotok?

- Pár év múlva talán reális cél lehet majd egy nagy torna Macedónia számára, most nem az. Sajnos a mostani vb-selejtezők nagyjából már elszálltak a számunkra (Macedónia négy fordulót követően, 0 ponttal az utolsó előtti a G-csoportban – a szerk.). Még ha nem is feltétlenül szolgáltunk erre rá eddig, elég, ha csak az olaszok elleni, az utolsó pillanatban elveszített selejtezőt, vagy az albániai meccsünket említem, ahol a 89. percben kaptunk ki, de Izrael ellen is 11-est hibáztunk, nagyon balszerencsések voltunk. Ráadásul a FIFA- és UEFA-ranglistán sem állunk túl jól, így a sorsolásokon eleve nehéz helyzetből indulunk. De mindent meg fogok tenni a részemről, hogy egy sikeres válogatott tagja lehessek, nekem ez a legfontosabb célom a karrieremben.

Ha egyszer elhagyod az NB I-et, hová igazolnál majd a legszívesebben? Szerinted mi az a szint, amit egyszer majd elérhetsz?

- Egyszer jó lenne majd Olaszországban játszani. Válogatottbeli társam, Goran Pandev (a Genoa 83-szoros macedón válogatott csatára, korábbi Inter-, Lazio- és Napoli-támadó, BL-győztes, 2000 óta Olaszországban futballozik – a szerk.) is sokat beszélt nekem az ottani fociról, az életkörülményekről, csupa jót mondott a Serie A-ról. De ha úgy alakult, nagy pénzért akár Kínában is kipróbálnám majd magam egyszer, de nyilván nem ez az elsődleges opció. Majd meglátjuk, hogyan alakul a karrierem.

Ezen a télen, a remekül sikerült őszt követően lett volna lehetőséged már váltani?

- Volt pár megkeresésem, ajánlatom Horvátországból és Kínából is, de csapatneveket nem is akarok mondani, mert felesleges, nem akarok elmenni a Vasastól. Jó most itt játszani, a bajnoki címért, a kupagyőzelemért és Európáért is versenyben vagyunk, nincs okom arra, hogy a váltáson gondolkodjak. Az Európa Liga-indulás talán a reálisabb, de a Bajnokok Ligája az igazi álom.

DUDÁS GÁBOR

Ristevski gólpassza Ferenczinek a Fradi ellen: