Michael Oenning vezetésével az előző szezonban még a kiesés ellen küzdő Vasas mindenkit meglepve, hat meccséből ötöt megnyerve vezeti az NB I tabelláját.
A német szakember a csakfoci.hu-nak beszélt arról, mi a "titka" a csapatának, miért nehéz a sikereket is feldolgozni a tavaly még az életükért küzdő játékosoknak, és hogy mi a reális helye a piros-kékeknek az élvonalban. Oenning azt is elárulta, mit gondolt Thomas Doll heves kifakadásáról, milyen a kapcsolata Bernd Storckkal, hogy mi köze Chopinnek a Vasas-meccsekhez, és hogy miért titkos a beceneve. Interjú a Vasas vezetőedzőjével.
6 meccs, 5 győzelem. Ezt várta a szezon elején, amikor ránézett az ellenfelek listájára? MTK, Debrecen, Videoton, Újpest, Ferencváros, Honvéd…
- Hát igen, a sorsolásunk nem volt könnyű, de ezt a tavaszi szezonról is el lehetett mondani…azt vártam inkább, hogy jól fogunk futballozni. Jól sikerült a kemény felkészülés, komolyabb sérültünk sem volt. Változtattunk a taktikán, a felálláson, próbáltunk új dolgokat bevinni a csapat játékába, alkalmazkodva az ellenfelekhez is. Fejben is rendben vagyunk, köszönhetően annak a tapasztalatnak is, ahogyan kijöttünk a múlt szezon utolsó három meccséből, az nagyon összehozta a játékosokat. Ez volt az alapja mindennek, erre építve lehetett új dolgokat is megszilárdítani a Vasas játékában. Az, hogy öt meccset nyertünk a hatból, az persze nem normális, egy teljesen különleges helyzet állt elő. Az első győzelemből jött a második, DVSC elleni siker, ami ráadásul egy nagyon jó meccsen jött össze. A harmadik siker, a Videoton elleni rendkívül nehéz győzelem volt. Lépésről lépésre, meccsről meccsre nőtt a játékosok önbizalma is, most ez egy ilyen sorozat, amit nagyon nincs kedvem megszakítani…az biztos, hogy a hétvégéig tartani fog, és az egész szezonunknak megfelelő alapot adhat.
Nem csak Önök, senki nem számított erre a Vasastól. Mi történt, mi csinált a kiesőjelölt csapattal?
- Az már az elején látszott, hogy ez a csapat mennyire éhes arra, hogy tanuljon, hogy fejlődjön. Ráfeküdtünk a taktikára, a passzjátékra, a rövid és gyors átadásokra, ez utóbbival rengeteget foglalkozunk az edzéseken is. Nagyon fontos, hogy szilárdan, szervezetten játsszunk, Ön is láthatja a meccseinken, hogy ritkán veszítjük el a stabilitásunkat, hogy nem könnyű ellenünk betalálni mostanság. Nem vagdossuk előre a labdákat és rohanunk utána, hanem próbálunk türelmesen eljutni a kapuig. Ez a több mint féléves munkánk eredménye. Az ellenfeleink, mint például az Újpest, próbálják ezt meggátolni a pályán, de rajtunk múlik igazán, képesek vagyunk-e megmaradni ezen a szinten, hogy tudjuk-e folytatni ezt a szervezett, fegyelmezett futballt. Jelenleg úgy tűnik, igen. Talán ez a „titkunk”. Ami fontos, a csapategység nagyon erős nálunk, mindenki hajt és küzd a másikért, meg is látszik az eredményeinken.
A Honvéd ellen jött össze az ötödik siker, ezt Michael Oenning hogyan dolgozta fel, mit csinált a meccs után? Inkább az elemzős, forgolódós típus, vagy nyugodtan alszik, ha győznek, ha veszítenek?
- Manapság nincs sok idő az elemzésre, a beszélgetésre a meccsek után, mindenki megy a dolgára, többen a média rendelkezésre állnak, van, aki elmegy enni, ott van a sajtótájékoztató, úgyhogy inkább mostanra, a meccsek másnapjára (interjúnk csütörtökön reggel készült – a szerk.) maradnak ezek a dolgok. Előtte videón megnézem az előző meccset, leellenőrzöm, tényleg jól láttam-e azokat a dolgokat, amik a fejemben megmaradtak. Most például azt láttam, hogy épp a Honvéd piros lapja utáni tíz percben zavarodtunk meg, ekkor egy picit kiesett a kezünkből a meccs irányítása. Mintha megijedtünk volna, hogy emberelőnyben lekontráz majd minket az ellenfél. Azt, hogy nekem ez leesett, nem biztos, hogy a játékosaimnak is le fog, ezt valahogyan el kell mondanom nekik, ez a következő lépés egy meccs utáni napon. „Erre figyelj, arra figyelj, ne a frizurát meg a zoknit nézd a felvételen, hanem amiről beszélünk” – mert mindig van miről beszélni. Most, hogy vannak sikerek, sokkal könnyebb persze a hibákról is beszélni a focistákkal. Tavasszal, amikor kés hegyén táncoltunk, többet kellett „lelkizni” a meccsek után is, most, hogy nincs akkora nyomás rajtunk, mint akkor, jóval egyszerűbb az én dolgom is e téren. Ugyanakkor azt nem könnyű, ha egy játékos egy ilyen sorozat közben azt hallja az edzőjétől sokszor, hogy „jól játszottál”. Érdekes egy szituáció ez…merthogy lesznek persze vereségek, lesznek majd meccsek, amelyek után nem mondhatjuk, hogy jól játszott a csapat. Azt is, ezt is megfelelően kell feldolgozni.
Mi a mostani Vasas legnagyobb erőssége?
- Amikor idejöttem, támadófocit ígértem, a legtöbben pedig szerintem úgy néztek rám, hogy "ki ez az őrült", aki a kiesőjelöltnél ezt ígéri? Én viszont csatár voltam, én támadni szeretek, ez benne van a természetemben. Ehhez persze kockáztatni kell, nekem pedig olyan játékosok kellenek például hátul, akik a kockázatos helyzetben is biztosan állnak a lábukon, ilyen például Vaskó is. Jó, hogy tudunk variálni, ahol muszáj, ott van például Szivacski és Osváth esete, egyikük támadásban, másikuk a védekezésben hasznosabb, így sokkal könnyebb változtatni. Fontos, hogy nem volt komolyabb sérültünk Poleksic esetéig, de szerencsémre Nagy Geri remekül vette át a helyét. Úgyhogy mondhatjuk, hogy most tényleg nincs hajszál a levesünkben.
És ha reálisan nézi a Vasas erejét, valójában hová juthat el a csapata ebben a bajnokságban?
- Mint mindenki, én is abban reménykedem, hogy első marad a csapat, de tudom, ez nem a mi igazi pozíciónk. Szerintem az sem reális, amit a jelenlegi játékunk sugall, hogy igenis ott van a helyünk a legjobb öt között. Ha azonban decemberig, a téli szünetig meg tudnánk maradni az élmezőnyben, talán már kijelenthetnénk, hogy reális célkitűzés lehet az első öt hely valamelyikének a megszerzése. Az idény elején persze főleg arról beszéltünk, hogy a bennmaradás kell, hogy meglegyen, aztán a középmezőnyt is becéloztuk, de szerintem nem ez a lényeg. Nem kell ennyire tudatosan célokat találnunk magunknak, sokkal fontosabb, hogy a csapat élvezze a futballt, aztán majd meglátjuk, ez az eredményekben hogyan mutatkozik majd meg. Szerintem jelenleg bárki megverhet bárkit, láthattuk az MTK vagy a Haladás sikerét a Videoton és a DVSC ellen. Nekünk ez jó, hiszen kicsi a pontkülönbség a csapatok között.
Nem csak az első hely miatt speciális eddig a Vasas szereplése, de amiatt is, hogy az NB I-ben szinte példátlan számban veti be a fiatal játékosokat. Elégedett ezzel a helyzettel?
- Persze, hiszen kezdettől fogva lelkes voltam az itt lévő fiatalok miatt. Valami olyat akarunk létrehozni a Vasasnál, ami a jövőre is szól, ezért is kezdtük el beépíteni a fiatalokat már az előző szezonban is, például Szivacskit, vagy most Kleisz Márkot. Akár egy U23-as csapattal is kiállhatnánk, annyi fiatal játékos van a keretben. Ez a helyzet Németországban is előállt az esetemben, amikor a Nürnbergnél dolgoztam és a csapat kiesés felé tartott, sok fiatalt vetettünk be. De elsősorban ez nem is a kor, hanem a bizalom kérdése, nekem nem számít, hogy valaki 20 vagy 32 éves. Abból a szempontból viszont igenis kellenek a tapasztaltabb játékosok, hogy legyenek vezérek a pályán. Ilyen nálunk Poleksic, Vaskó, de ilyen lehet akár Czvitkovics vagy Saglik is majd.
Honfitársa és kollégája, a Ferencvárost irányító Thomas Doll nemrég éles kritikával illette a magyar bíráskodást, egyes csapatok passzív játékstílusát, és például a paksi pályán uralkodó körülményeket. Önnek erről mi a véleménye?
- Nyilván Thomas jobban látja a dolgokat itt, hiszen nagyjából három éve itt dolgozik már, többet látott, többet tapasztalt. Ami a bíráskodást illeti, az előző szezonban elégedetlenebb voltam, mint idén eddig, akkor volt 2-3 olyan meccsünk, amikor olyan gólokat kaptunk, amelyeket nem is lett volna szabad megadni. Akkor persze ideges voltam, de egyszerűen el kell tudni fogadni, hogy a játékvezetők is hibáznak, persze nem könnyű. Ami a pályaviszonyokat illeti, nekem talán nem kellene megszólalnom, mert a többszörös terhelés miatt valószínűleg a mi pályán talaja a legrosszabb az NB I-ben…persze, sok dolgon kellene változtatni a magyar futballban, de én nem azért jöttem ide, hogy fél év után megmondóember legyek. Van véleményem, amit talán később majd el is mondok, és ha kérdeznek, szívesen megosztom majd bárkivel, mit gondolok. De elsősorban a Vasasnál végzett munkámmal akarok foglalkozni, van itt elég dolgom így is.
Már több mint féléve dolgozik a magyar labdarúgásban, mi a legnagyobb baj itt nálunk?
- A legnagyobb baj, amivel a német foci is küzdött úgy 15 éve, az az, hogy nem bíznak eléggé a saját játékosaikban. Nem kapnak elég lehetőséget a fiatalok, mindig várniuk kell 20-21 éves korukig, hogy lehetőséget kapjanak. Pedig ha azt akarjuk, hogy legyen jövője a magyar focinak, akkor nekik tanulniuk kell, és képesek is gyorsan tanulni, de csak akkor, ha játszhatnak. Nem tíz percet, nem kirakva a szélre, hanem tényleg építve rájuk, bízva bennük. Onnantól már csak a játékosokon múlik, tudnak-e bizonyítani, nyiván nem fog mindenki beválni, de ha nem kapnak esélyt, nem is lesz lehetőségük a bizonyításra.
És volt-e olyan jelenség, amin meglepődött, mondván jobban működik a magyar fociban valami, mint Németországban?
- Hogyne, több dolog is volt. A német labdarúgás gépezete rendkívül professzionálisan működik, ugyanakkor minden szem előtt van, a kis dolgokat nagyra fújják fel, minden téma a sajtóban, néha maga a foci szorul a háttérbe. Itt viszont sokkal családiasabb a légkör, a kluboknál olyanok dolgoznak, akik valóban kötődnek is csapatokhoz. Ilyen a Vasas is, itt mindenki szívén viseli a klub sorsát, jó itt győzni, látva, mennyi örömöt okozunk. Persze, Németországban más a labdarúgás színvonala, de érdekes, hogy ott olyanok is kijárnak a meccsekre, akiknek nem sok közük van a játékhoz, talán nem is értik a futballt, mintha koncertre mennének. Itt viszont szinte csak olyanok vannak kint, akik nagyon is tudják, mi folyik a pályán.
Egy másik német szakember, Bernd Storck a válogatott szövetségi kapitánya is, Neki mekkora szerepe volt abban, hogy Ön idekerült?
- Ismertem régebbről a kapitányt, beszéltünk is természetesen, mint ahogy manapság is tartjuk persze a kapcsolatot, jó a viszonyunk, el is látott tanácsokkal a magyar futballt illetően, persze ettől még nincs befolyása az itteni munkámra.
Az könnyebbség Önnek, hogy több német is dolgozik a magyar labdarúgásban?
- Ha nem is egyszerűbb így, de mindenképpen jó helyzet a számomra. Doll és Storck mellett Ralf Zumdickkal is ismertük egymást, egy klubban is játszottunk, Theo Schneiderrel ugyancsak dolgoztam, de ismertük egymást Andreas Möllerrel is. Majd kicsit később tudom igazán elmondani, mennyiben segített az, hogy több honfitársam is itt dolgozik.
Ralf Zumdicknak Macska volt a beceneve, és Önnek?
- Ha azt elmondanám…neki a Macska volt, ami jót jelentett, hiszen ruganyos volt és gyors, odaért mindenhová a kapuban. Egyszer talán elmondom, mi volt az enyém, az nem volt ennyire hízelgő…
Azért valamit még áruljon el: miért van az, hogy klasszikus zenét hallani az irodájából a meccsek előtt? Az öltözőben nem próbálta még ki?
- Az öltözőben mindig változtatunk a zenés "rituálén", nem csak klasszikus zene szól, nem is tudom, ki most a DJ. Én nem szólok bele, hogy mit hallgassanak a játékosok, egy ideig nem is megyek be az öltözőbe a meccsek előtt. Én amúgy a klasszikus zene rajongója vagyok, de nem hiszem, hogy a játékosaim is azok…ja, és Frédéric Chopin a kedvencem.
Dudás Gábor
