Dominikán születtél, Kanadában nőttél fel, de Magyarországon, Pécsett voltál először profi labdarúgó. Nem mindennapi történet.
- Még fiatal koromban az édesanyám döntött úgy, hogy Dominikáról Kanadába költözünk. Úgy látta, hogy ott jobb lehetőségek várnak ránk, és többre vihetjük. Az unokatestvéremmel mindig is futballoztunk, ezért hiába voltunk Kanadában, ahol más sportágak is nagyon népszerűek, valahogy mindig egyértelmű volt, hogy labdarúgó akarok lenni. Először Spanyolországban próbálkoztam, de nem kaptam meg a letelepedési engedélyt. Magyarországról akkor semmit sem tudtam, azt sem, hogy hol helyezkedik el. Németországban vártam arra, hogy miként alakul a sorsom, jött egy lehetőség, de csak két napom volt dönteni. Szinte arra sem volt idő, hogy rákeressek az Interneten, hogy hová is jövök pontosan. Csak belevágtam.
Rendszeresen tagja vagy a kanadai labdarúgó-válogatottnak. Milyen erősségű a nemzeti csapatotok? Az NB I-hez képest milyen az iram egy válogatott meccseden?
- Most új szövetségi kapitányunk van, úgyhogy reméljük, jobban teljesítünk majd. Néhány mérkőzés intenzitása azért nagyobb, mint itt, az NB I-ben. Amikor Mexikóval, vagy Hondurasszal játszunk például. Ellenük mindig nagyon nehéz futballozni.
Nikolics Nemanja többször úgy fogalmazott, hogy a nagy időeltolódás és a Jet Lag rendkívül nehézzé teszi számára, hogy Amerikából hazajöjjön a magyar válogatotthoz. Neked nincsenek ilyen problémáid, amikor Kanadába mész? Hogyan kezeled ezt?
- Igaza van, a Jet Lag tényleg nagyon rossz egy futballista számára. A legtöbbször megpróbálok a legtovább fennmaradni, amikor megérkezem Kanadába. Azokkal vagyok, akik hozzám hasonlóan Európából érkeznek haza. Ilyenkor megpróbáljuk elütni valamivel az időt. Aztán az ember persze teljesen kifárad estére.
Eszedbe jutott, hogy emiatt esetleg ne menj haza valamikor a válogatottad meccsére?
- Ez azért nekem nem olyan nagy ügy. Régóta innen járok vissza Kanadába, nagyon sokszor átéltem már ezt, úgyhogy nem, ilyen nem fordult meg a fejemben. De ez minden emberre másképp hat, szóval nehéz általánosságot mondani.
Volt egy emlékezetes mérkőzésed a válogatottban, amikor szülőhazád, Dominika ellen léptél pályára. A szurkolók pedig finoman szólva sem kíméltek.
- Egy kicsit vicces is volt, mert az összes családtagom a helyszínen volt. És, ők is mondták, hogy áruló vagyok meg hasonlókat. Szóval egyfelől kicsit vicces volt, másrészt persze szomorú is, de nem nagyon tudtam mit csinálni.
Mi a véleményed az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságról, az MLS-ről. Erősebb lehet, mint az NB I?
- Nem vagyok benne biztos, hogy jobb. Mivel azonban nem játszottam még ott, ezért teljes mértékben nem is tudom megmondani. Ismerek azért több játékost is, aki ott játszik, ők azt mondják, hogy a bajnokság évről évre egyre jobb lesz, és fejlődik.
Az MLS-ben három kanadai csapat is szerepel. Te hogyhogy nem játszottál ott sosem?
- Gyerekként mindig arról álmodtam, hogy Európában futballozom. Az elsőszámú cél tehát az volt, hogy megpróbálok idejönni, és itt játszani. Ezért nem szerepeltem még az MLS-ben.
Remek fizikai adottságaid vannak. Kik azok, akikkel még neked is meggyűlik a bajod az NB I-ben?
- Nem is tudom. Őszintén szólva, Böde Dani azért tényleg elég kemény ellenfél.
A Vasasnál már több poszton is bevetettek. Hol van az igazi helyed?
- Fiatalabb koromban középső védő voltam, aztán amikor idejöttem, középpályásként kezdtek el játszatni. A válogatottban továbbra is belső hátvéd vagyok, míg itt általában középpályás. Ez nem probléma nekem, megszoktam, hogy mindkét poszton jónak kell lennem és mindkettőt szeretem is. Csak teszem a dolgom, és csinálom, amit az edzőm kér. A legfontosabb, hogy egyre több játéklehetőséget kapjak.
BUDAI LÁSZLÓ
