Amikor nyáron a szezon előtt beszélgettünk, azt mondtad, hogy a bennmaradás a cél a Kozármislenynél, ehhez képest féltávnál elsők vagytok. Mit csináltok ti jobban, mint a sokkal nagyobb költségvetéssel, erősebb kerettel dolgozó csapatok?
- Nem tudom, hogy máshol mit és hogyan csinálnak - kezdte Pinezits Máté a csakfoci.hu-nak. - Az viszont biztos, hogy nálunk van egy józan, tiszta közeg és komoly értékrendek mentén működik a klub, amely jó alapot biztosít az eredményes munkához. Nyugodt körülmények között tudtunk dolgozni, így a csapat a pályán és az öltözőben is módszertanilag jó munkát tudott végezni. Ha tizenöt meccsből tizenháromszor nem tudnak legyőzni, ha tiéd a legtöbb győzelem, a harmadik legtöbb szerzett gól és a harmadik legkevesebb kapott, akkor ez a siker megérdemelt. Mondom ezt úgy, hogy más csapatok is lehetnének az élen, mert sok jó együttes van a mezőnyben. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ez egy részeredmény.
A sikereink értékét növeli, hogy mindezt az NB II legkisebb költségvetésével és az egyik legfiatalabb csapatával értük el.
Ami talán a legnagyobb dicséret, hogy a játékunkat az ellenfelek is többször méltatták, amiért külön köszönet nekik. Azt gondolom ez a kölcsönös tisztelet is viszi előre a magyar labdarúgást.
Az NB II-ben dolgozó szakemberek szerint a keretek erősségét nézve jó esetben is a középmezőnyben lenne a Kozármisleny helye. Ezek szerint megfelelő közeggel és szakmai munkával eltüntethető az a különbség, ami a játékosok minőségéből fakad?
- Mindig szubjektív, annak megítélése, hogy egy-egy játékos vagy keret mennyire minőségi. Nálunk szerintem jó játékosok vannak, akikben maximálisan hiszek, hiszünk, és erre rá is szolgáltak. Imádunk velük együtt dolgozni. Mondhat bárki bármit, nekünk ők a legjobbak! Soha nem azt nézem, hogy máshol hányszoros válogatottak szerepelnek vagy mennyi NB I-es mérkőzéssel rendelkeznek, mint ahogy azt sem, hogy mások szerint esetleg az ellenfeleink erősebbek. Nyáron a maghoz kilenc új játékost igazoltunk, ami csaknem a keret fele. Ők alacsonyabb osztályból érkeztek vagy hosszú sérülésből jöttek vissza, ezért fel kellett őket építeni, de nem csak az érdekelt minket, hogy milyen minőséget képviselnek, hanem az is, hogyan passzolnak egymás mellé, milyen emberi értékekkel rendelkeznek. Mivel alapos, több szempontból is átgondolt döntést hoztunk, könnyebb volt őket beilleszteni a csapatba.
Mi történik akkor, ha a csapat tavasszal ugyanilyen eredményes lesz és megnyeritek a bajnokságot. Vállalnátok az NB I-et?
- Nem tudom, nem beszéltünk erről a vezetőkkel és a csapattal sem. Most az a legfontosabb, hogy a játékosok kiélvezzék a sikert, tegyék ezt be a fa alá és ahogy mondani szoktam, ne az arcunk legyen nagy, hanem a mellkasunk a büszkeségtől és az önbizalomtól. Örüljünk annak, amit eddig elértünk, mert becsületesen megdolgoztunk érte, egészen január 2-ig, amikor majd elkezdjük a felkészülést és mínusz öt fokban ki kell menni élvezni a hideget és a fájdalmat.
Az ősz során volt olyan mérkőzés vagy pillanat, amikor érezted, hogy nagyon szép lehet az év végétek?
- A legszebb pillanatok azok voltak, amikor a stábtagok, klubvezetők, játékosok szemei könnyesek lettek a boldogságtól. Hatalmas dolog, ahol jelenleg tartunk, ezt senki nem gondolta volna az országban a szezon előtt. Megható azt látni, hogy olyan emberek érzékenyülnek el, akik öt, tíz vagy húsz éve itt dolgoznak, játszanak. Az egész szezon során éreztem, hogy nagyon egyben vagyunk, mindenki tudja, hogy mit jelent az a szó, hogy: egymásért.
Ezért is tudtuk, hogy bár lesznek karcolásaink, de megsebezni talán nem tudnak minket.
Eddig magadról, az általad hozzáadott értékekről nem beszéltél. Azt mondják a téged jól ismerők, hogy nagyon felkészülten érkeztél Mislenybe, tudtad mi vár rád, pontosan ismerted a játékosokat, így azonnal jól nyúltál a kerethez és nem akartál mindent megváltoztatni. Ez lenne a titok?
- Örülök, ha kívülről így látnak engem. Ha egy klub megkeres, akkor az a minimum, hogy maximálisan felkészülök minden téren, ezáltal időt is spórolunk, nem mennek el hosszú hetek az összecsiszolódással. A másik része is igaz, nem akartam ajtóstól rontani a házba csak azért, hogy megmutassam, én vagyok az új edző és minden úgy lesz, ahogy én gondolom. Van egy szenzációs stábom, jó gondolkodású, komoly vezetőim, akikre támaszkodhattam akkor és most is. Mindemellett persze markáns elképzelésem van a futballról, saját víziókkal.
Nem akarok azonban semmit erőszakkal rátukmálni a csapatra, mert hiszem, hogy az a legmagasabb szint, amikor valaki meggyőződésből és hittel, nem pedig erőszakból csinálja a dolgait.
Ezzel együtt, ha valamit megbeszélünk, abból nincs engedmény, ott már nincs pardon, de nem én vagyok a lényeg. A csapat szereti, hogy labdabirtoklásra alapuló támadófocit játszunk, fontos, hogy progresszívek legyünk a passzok terén és futásban is, védekezésben pedig vegyük el az ellenfelünknek a területét és az idejét. Ezeket ősszel sokszor jól megoldottuk, hiszen minden fontos mutatóban a mezőny elejéhez tartozunk. Persze, vannak olyan meccsek, periódusok, amikor csúsznunk, másznunk kell, mert be tudnak minket olykor tolni az ellenfelek a kapunk elé, de ezekből a helyzetekből is igyekszünk tudatosan kijönni.
Kirchner Krisztián 12 találattal vezeti a góllövőlistát. Az ő eredményessége, személyisége mit jelent a mostani Kozármislenynek?
- Rengeteget, hiszen az ő karaktere is elengedhetetlen számunkra. Ha ő pályán van az ellenfél teljesítményéből biztosan lejön pár százalék, hiszen nagyon kell rá figyelniük, míg a mi játékunkhoz hozzáad. A csapattársai tudják, hogy bármikor számíthatnak rá, nemcsak a gólok terén, de ha valaki rossz passzban van, akkor is. Igazi csapatjátékos, az utolsó meccsünkön 0-0-nál nagy helyzetben inkább a még jobb pozícióban lévő társnak passzolt. Ez a fajta önzetlenség jellemző rá is és a többiekre is.
Nyilván a kispesti időszakot nem sírod vissza. Elnézve a Honvéd jelenlegi gyászos teljesítményét, felértékelődik az a munka, amit Kispesten végeztél. Viszont az is tény, hogy ott nem sikerült kiugró teljesítményt elérni. Mislenyben miért igen, a Honvédnál pedig miért nem?
- Erre nehéz válaszolni, mert bármit mondanék védekezésnek tűnne, azt pedig nem akarok, ugyanakkor megtisztellek azzal, hogy kitérni sem fogok a kérdés elől. A mislenyi közeget, a munkát és a mindennapokat a csapattal már többször méltattam bővebben.
A kispesti projekt teljesen más szintről indult, hiszen a klubnál az első osztályból való kiesése után a hangulat és a közeg érthető módon finoman szólva is parázs volt.
Egy extrém fiatal csapattal, tizenhét 21 év alatti játékossal a keretben versenyeztünk, ami óriási kihívás volt, de így is négy pontra volt a csapat az ötödik helytől. Mindenki döntse el maga, hogy ez milyen teljesítmény. Én ezzel már nem szeretnék foglalkozni.
Mi érzel, amikor ránézel az NB II-es tabellára? A Kozármisleny a te vezetéseddel első, a Honvéd pedig utolsó.
- Óriási büszkeséget, hogy itt tartunk a csapatommal. Engem az érdekel, hogy akik beleteszik a szívüket, lelküket, őket minél több öröm érje, a stábom, a játékosaim és a szurkolóink, vezetőink pedig ezt nagyon megérdemlik. Ami a Honvédot illeti sajnálom a jelenlegi helyzetet, hiszen a mai napig több volt kollégám és játékosom van a klubnál, de biztos vagyok benne, hogy el fognak indulni felfelé.
Egy ilyen kimagasló félszezon után mennyire biztos, hogy Kozármislenyben fejezed be a bajnokságot? És itt nem arra gondolok, hogy menet közben kirúgnak…
- Eszembe sem jutott ezzel foglalkozni, de ha már kérdezed, kizártnak tartom, hogy szezon közben felálljak. Nyáron kezet fogtam a tulajdonos úrral, a klubigazgatóval, belenéztem a srácok és a stábom szemébe, akik hisznek bennem és közösen elkezdtünk felépíteni valamit. Van még bőven teendőnk!
Ha egy NB I-es klub mondjuk ötszörös fizetést ígérne, akkor sem gondolkodnál el?
- Tisztességre neveltek a szüleim, nem az vagyok, aki elhagyja a családját, mert valahol aktuálisan több pénzt ígérnek.
Nem fogom cserbenhagyni azokat, akik nyáron bizalmat szavaztak nekem. Eddig is szerényen és józanul álltam a karrieremhez, ezután is így fogok. Most a lehető legjobb helyen vagyok.