A 4. fordulóban egy hazai 0-5 után Dajka László lemondott és téged neveztek ki az NB II-es Budafok vezetőedzőjének. Ez mennyire lepett még és ért váratlanul?
- Ritkán adnak ilyen lehetőséget egy fiatal edzőnek, de azért nem példanélküli külföldön és itthon sem - kezdte Nikházi Márk, a Budafok vezetőedzője. - 35 éves vagyok, de 26 éves korom óta készülök az edzői szakmára, Diósgyőrben, Pakson és Siófokon a foci mellett már edzőként is dolgoztam az utánpótlásban, sőt, utóbbi csapatnál Dragan Vukmir asszisztensedzője voltam. Mihalecz István idejében pedig a támadó pontrúgásokat én találtam ki és vezényeltem le, és mivel a klubnak nem volt videóelemzője, azt a posztot is én láttam el. Budafokon pedig már egy ideje pályaedzőként dolgoztam. A vezetőségnek gyorsan kellett döntenie és talán mert látták, hogy mennyire szorgalmas vagyok, megkaptam a lehetőséget, amit még egyszer köszönök nekik.
Megbízott edzőként számoltak veled, ami azt vetítette előre, hogy majd hoznak egy rutinos szakembert a csapathoz, de végül te lettél a végleges megoldás. Mivel győzted meg a vezetőket?
- Nem volt konkrét cél, nem fektettük le, hogy mikor maradhatok és mikor nem. Egyfajta ajándékként fogtam fel, hatalmas lehetőség és nagy megtiszteltetés volt, hogy rám bíztak egy profi NB II-es csapatot. Azonnal belevetettem magam a munkába, ami van bőven, hiszen egyelőre nincs pályaedzőnk, így minden feladat rám hárul. Ezt egyáltalán nem bánom, hiszen szeretek dolgozni. Jöttek az eredmények, pár hét után pedig leültünk összegezni a tapasztalatokat és úgy döntött a vezetőség, hogy akkor folytassam én. Sokan köszönhetek Erős Gabinak, akivel sajnos csak keveset dolgozhattam Budafokon, egy nagyon precíz edző, aki minden részletre odafigyel. Ugyancsak köszönettel tartozom Dajka Laci bá’-nak, aki remek ember, kiváló pedagógus és olyan szeme van a futballhoz, mint keveseknek.
Kiesőhelyen vetted át a csapatot, most a hatodik helyen álltok. Mi a cél?
- Szeretnénk a felsőházban végezni, ami abszolút elérhető. De emellett az is ugyanolyan fontos, hogy folyamatosan fejlődjön a csapat. Megtaláltam azt a játékfelfogást, ami illik ehhez a kerethez, agresszív, támadófocit játszunk, szeretnénk mi kezdeményezni, ami persze nem mindig tud megvalósulni.
Utálok veszíteni, ha a párommal vagy a keresztlányommal leülünk társasozni, akkor is mindig nyerni akarok. Ezt a mentalitást próbálom átadni a játékosaimnak is.
Tudjuk, hogy vannak nálunk erősebb csapatok az NB II-ben, de senkitől nem kell megijednünk.
Azt mondják rólad, hogy azért is leszel jó edző, mert kellően flúgos vagy. Ezzel egyetértesz?
- Flúgos lennék? Karakán ember vagyok, megvan a saját véleményem, de flúgosnak talán nem nevezném magam. Inkább vagyok szenvedélyes, ez a jelző jobban passzol hozzám. Ha valamit komolyan akar csinálni az ember, akkor azt csak szívvel, odaadással és szenvedéllyel lehet. Fontos, hogy egy futballista ne csak az edzésen legyen profi, hanem a magánéletben is, ezt is próbálom velük megértetni. Nekem edzőként az is a feladatom, hogy jó embereket neveljek. Nálunk nagyon őszinte a kommunikáció, tudják a játékosok, hogy bármi bajuk, problémájuk van, hozzám bátran fordulhatnak. Ugyanakkor megkövetelem a rendet és a fegyelmet, mert ez mindennek az alapja. Próbálom a srácokat terelgetni, tudom, hogy fiatal játékosként én milyen hibákat, őrültségeket követtem el, ezektől szeretném megóvni őket.
Hatalmas tehetségnek tartottak, 2009-ben a telki edzőközpont átadásakor Sepp Blatterrel, Michel Platinivel és Kisteleki Istvánnal vágtad át a szalagot. Ez is jelezte, hogy a magyar futball kirakatjátékosa voltál akkoriban. Mai fejjel tudod, hogy miért nem futottad be azt a karriert, amit akkor jósoltak neked?
- Több mindennek klappolnia kell ahhoz, hogy egy pályafutás beteljesedjen, a tehetség ugyanis egymagában nem elég. Sajnos az én fejlődésemet több történés is hátráltatta, voltak olyanok, amelyekről nem tehettem, de olyan is, amit én okoztam. 17-18 évesen hívott a Fulham, de az MTK nem engedett el, pedig, ha akkor ki tudok menni Angliába, egészen más irányt vehetett volna a karrierem. Aztán a következő nagy csalódás az volt, amikor nem vittek el az U20-as vb-re. Az U17-es és az U19-es válogatott alapembere voltam, és mindkét korosztállyal Európa-bajnoki bronzéremig jutottunk. Nagyon rosszul éltem meg, nehezen dolgoztam fel, pedig biztos megvoltak a szakmai okai. Az U20-as sikercsapat játékosai később sokkal nagyobb reflektorfényt kaptak, én pedig háttérbe kerültem.
És mit rontottál el te?
Amikor három év után kijöttünk a Sándor Károly Akadémiáról és felkerültem az MTK junior csapatába, sokszor beszippantott a pesti éjszaka. Csináltam hülyeségeket, nem éltem sportszerű életet. Az akadémián be voltunk zárva, és rosszul kezeltük a ránk szakadó „szabadságot”.
- Sajnos senki nem mondta, hogy ez így nem lesz jó, de szerencsére volt annyi eszem, hogy egy idő után rájöttem magamtól is. Fél év bulizás után visszatértem a futballhoz. Nem azt mondom, hogy ez az egész karrieremre befolyással volt, de ha nincs, előbb lehetett volna robbantani és talán nagyobbat. Később magánéletbeli, párkapcsolatbeli problémákkal küzdöttem, ez kihatott a teljesítményemre, és mivel mentálisan nem voltam rendben, sokszor megsérültem, így nehezen lendültem játékba.
17-18 évesen elhitted, hogy hatalmas tehetség vagy és komoly karrier áll előtted?
- El. Úgy éreztem, hogy jó vagyok, fejben mindig nagyon erős voltam, jól láttam a pályán. Az viszont gyorsan kiderült, hogy fizikális téren nem tartozom az élmezőnyhöz, nyilván ez is közrejátszhatott abban, hogy nem a megjósolt karriert futottam be.
Mit tartasz pályafutásod csúcsának?
- Mindig is az MTK lesz a második családom, hiszen 14-től 24 éves koromig ott játszottam, gyerekből felnőtté, profi futballistává váltam. Viszont a legjobb éveimet Diósgyőrben töltöttem. Imádtak a szurkolók, jó volt a csapat, a dobogóért küzdöttünk, megnyertük a Ligakupát, döntősök voltunk a Magyar Kupában. Akkor ott igazán futballistának éreztem magam. Hívott az Újpest, de nem akartam eligazolni, aztán pedig rosszkor váltottam. Visszakerültem az MTK-ba, azt gondoltam, hogy mivel én vagyok Nikházi, automatikusan helyem lesz a kezdőben, de ez nem így történt. Onnan már csak lefelé mentem. Pakson ugyan megpróbáltam újraépíteni magam, de a korábbi sorozatos sérülések miatt nem tudtam élni a lehetőséggel.
Mennyire élted meg traumaként, hogy az egyik legnagyobb tehetségként „csak” ennyire vitted?
- Nem éltem meg traumaként, fel tudtam dolgozni és elfogadtam. Azért annyira nem rossz karrier ez Jánossomorjáról indulva. Igaz, az én korosztályomból Gulácsi, Németh Krisztián vagy éppen Koman Vladimir külföldön alkotott maradandót, felnőttválogatottságig jutottak, de olyanok is akadtak, akik az NB I-et sem érték el. Ha ezt nézzük, akkor én valahol félúton vagyok.
Viccesen azt is mondhatnám, hogy tulajdonképpen olyan karriert futottam be, mint annak a spanyol U19-es válogatottnak a meghatározó játékosai, akiket 1-0-ra legyőztünk.
De Gea, Jordi Alba, Krkic, Azpilicueta spanyolként a spanyol élvonalban futballozott, én pedig magyarként az NB I-ben.
Említetted, hogy 26 évesen már az edzőség foglalkoztatott. Ez azért volt, mert tudtad, hogy játékosként nem fogsz oda eljutni, ahová szerettél volna?
- A futball mindig fontos volt számomra, és tudtam, ha egyszer játékosként befejezem, utána is ezzel szeretnék foglalkozni. Már nagyon korán elkezdtem lejegyzetelni az észrevételeimet az edzésekről, meccsekről, az edzőim munkájáról. Azt sajnálom, hogy Garami Józsi bácsinál még nem jegyzeteltem, nála lett volna mit. Minden edzőmtől ellestem valamit, de azt is leírtam, ha valami nem tetszett, hogy azt én biztos nem fogom átvenni. Érdekes, hogy pár hete pont egy 28 évesen lejegyzett szabadrúgás-variációt húztam elő, ami eredményre vezetett.
Edzőként milyen pályafutást látsz magad előtt?
- Jól érzem magam Budafokon, először is itt szeretnék bizonyítani és nem kapkodni. Nagy terveket most nem fogalmaznék meg, nehogy úgy járjak, mint játékosként. Az a legfontosabb, hogy szépen lassan fejlődjek és építsem magam. Az U6-tól kezdve végigjártam a ranglétrát, amíg ide eljutottam. Nem az a célom, hogy pár hónap alatt megváltsam a világot és félév múlva én legyek a legjobban kereső magyar edző.
