I. félidő:
Jobban kezdett a Dárdai Bence személyében újoncot is avató magyar csapat, de nyilván menniük is kellett a mieinknek előre az isztambuli 1-3 után. A 4. percben az első helyzet is a miénk volt: egy felívelés után Gazdag tette jobbról középre a labdát, Vargáról viszont a bal kapufa mellé pattant a játékszer.
Veszélyesen futballozva kezdett a magyar csapat, de a félidőre felére picit alábbhagyott a lendület. Sokat is állt a játék, kisebb kakaskodások is voltak, például Arda Güler és Szoboszlai Dominik között, amelynek során a Real Madrid fiatal csillaga csendre intette a magyar csapatkapitányt (Videó itt!).
A 27. percben aztán jött az addigi legnagyobb helyzet, Gazdag került ziccerbe Orbán passza után, de nem tudta átemelni Cakirt, aki nagyot védett jobb karral. A 30. percben Szoboszlait teljesen szándékosan rántotta le hátulról Yüksek, nagy gólhelyzet lehetett volna, de a játékvezető nem akarta kiállítani ezért a törököt. Szoboszlai 26 méteres szabadrúgása a lécet is érintve zúgott el a kapu fölött.
A 35. percben jött az első figyelmeztető jel, ekkor Dibusz Arda Güler 20 méteres, ballábas lövését szedte ki a bal alsóból.
Hiába azonban a riasztó jelzés, sajnos jött a török gól is. A 37. percben, Fiola elkésett belépője után kaptak 11-est a törökök, Calhanoglu pedig higgadtan a kapu közepébe lőtte a büntetőt (0-1). És nagyjából két perc múlva el is dőlt a kiesésünk: egy eladott labda után lódultak meg a törökök, végül Güler higgadtan fejezte be a gyors ellenakciót (0-2).
A hidegzuhanyt követően, az első félidő végén 5-1-re vezettek már összesítésben a törökök.
II. félidő:
Kettőt is cseréltünk a szünetben, bejött Nego és Nikitscher, miközben lement Fiola és Dárdai Bence.
Az 53. percben, egy szöglet után lecsorgó labdát Calhanoglu lőtt meg keményen 20 méterről, de Dibusz magabiztosan védett. Három percre rá Nego tűzte kapura a labdát egy ügyes akció végén, de a törökök kapusa is a helyén volt.
A 61. percben aztán újabb abszolút újoncot avattunk, a ferencvárosi Tóth Alex váltotta Gazdagot. Jöttek a cserék mindkét oldalon, de gól már csak egy, méghozzá a magyar kapunál. A 90. percben, egy kisszöglet közben belaludt a magyar védelem, végül Bardakci eléggé zavartalanul fejelt a kapunk bal oldalába (0-3).
A magyar válogatott 1-6-os összesítéssel búcsúzott a Nemzetek Ligája A-divíziójától, Törökország pedig feljutott oda.

Nemzetek Ligája-playoff, visszavágó:
Magyarország - Törökország 0-3 (Calhanoglu 37. - 11-esből, A. Güler 39., Bardakci 90.)
Magyarország: Dibusz - Fiola (Nego, 46.), Orbán, Dárdai M. (Szalai A., 61.) - Bolla, Vécsei (Csoboth, 74.), Dárdai B. (Nikitscher, 46.), Kerkez - Szoboszlai, Gazdag (Tóth A., 61.) - Varga B.
Törökország: U. Cakir - Elmali, Bardakci, Akaydin, Müldür - Yüksek (Özcan, 46.), Calhanoglu - Aydin (Gül, 71.), Güler (Kahveci, 64.), Yildiz - Aktürkoglu (Yilmaz, 64.)


