Az elmúlt napokban több helyen is szinte már kész tényként jelent meg, hogy Laczkó Zsolt távozik a Budapest Honvédtól. Sok helyen arról is beszámoltak, hogy a Kecskemét korábbi vezetőedzője, Szabó István veszi át a kispestiek irányítását, volt, ahol az is megjelent, hogy Desits Szilárd lesz majd a segítője a piros-feketéknél.
Ezzel szemben honlapunk úgy tudja, még egyáltalán nem dőlt el Laczkó sorsa, és van rá esély, hogy folytathatja a megkezdett munkáját a csapatnál. Ez már csak azért is elképzelhető, mert a Honvéd az utolsó két fordulóban olyan összeszedett játékot mutatott, és négy pontot szerzett két, feljutást megcélzó együttessel szemben, ami jelentősen javíthatja Laczkó esélyeit: a Kisvárda ellen csak a 92. percben kapott gól miatt vesztett pontokat a Honvéd, míg a Vasast legyőzte az együttes.
Bár szinte már mindenki készpénznek veszi Szabó István érkezését, információink szerint a szakember kapcsán a Honvéd még nem is kereste a Kecskemétet, márpedig erre mindenképp szükség van, ugyanis bár a vezetőedzői munkavégzés alól felmentették a trénert, de továbbra is a lila-fehérek alkalmazásában van. Úgy tudjuk, a kecskemétiek ragaszkodnak is ahhoz, hogy Szabó csak akkor távozhat, ha valaki kivásárolja a szerződéséből, ám eddig erre a Honvéd kísérletet sem tett. Ráadásul komolyan a zsebébe kellene nyúlnia annak, aki meg akarja szerezni a rutinos szakembert.
Az nem kérdés, hogy bárki is lesz az edző, jelentős igazolásokra lenne szükség Kispesten, a kulcs a játékoskeret téli megerősítése lenne, és van is erre való törekvés, de a Honvéd lehetőségei azért a megjelent hírekkel szemben erősen behatároltak.
A Honvéd a téli szünetre sereghajtóként megy, utolsó öt bajnokijából azonban négyszer nem kapott ki, a bennmaradást jelentő helytől négy pontra van.