Mint ismert, szombaton a Slovan Bratislava-DAC (2-2) szlovák első osztályú bajnokin több magyargyalázó megnyilvánulása is volt a pozsonyi szurkolóknak. Többek között Magyarországot, a Fradit és a DAC-ot Mongóliaként azonosították, valamint "Szlovákia, a szlovákok és a Slovan szurkolóinak országa" feliratot is kifeszítettek a lelátón.
A Slovan-ultrák miatt a Dunaszerdahely hivatalos honlapján közölte, panasszal élnek a Szlovák Labdarúgó Szövetségnél, és kivizsgálást sürgetnek az eset miatt. Kiemelték, hogy a koreográfia nemcsak a klubot gúnyolta, hanem etnikai és kulturális érzékenységeket is sértett. A klub kiáll az elfogadás, az egyenlőség és az emberi méltóság mellett, és elutasít minden kirekesztő üzenetet a futballban. Egyúttal felszólították a teljes szlovák futballközeget, hogy gondolják újra, milyen értékeket közvetítenek a pályán és azon túl.
A DAC teljes közleménye:
A DAC 1904 mélységes csalódottságát és aggodalmát fejezi ki az április 12-én, a Slovan Bratislava elleni mérkőzésünk során történt események kapcsán – különösen a hazai szurkolók által bemutatott koreográfia (tifo) miatt, amelyet nemcsak, hogy nem tartunk helyénvalónak, hanem sértőnek, kirekesztőnek és megosztónak is tekintünk.
Ez a tifo nem csupán klubunkat gúnyolta – hanem olyan etnikai, kulturális és nemzeti érzékenységeket érintett, amelyeknek semmi keresnivalójuk nincs sem a modern futballban, sem a társadalomban. Olyan pillanatban, amikor a labdarúgásnak közösségeket kellene összekötnie, ehelyett megosztásra és kirekesztésre utaló üzenetek jelentek meg.
Tisztában vagyunk vele, hogy az egészséges rivalizálás a sport része — de az identitás, az etnikai vagy regionális hovatartozás kigúnyolása átlép egy határt, amelyet soha nem szabad elfogadni vagy normalizálni. Büszkék vagyunk arra a sokszínű, befogadó és kulturálisan gazdag közösségre, amely klubunkat, szurkolótáborunkat és térségünket jellemzi. Mindig határozottan ki fogunk állni azokkal szemben, akik ezt megkérdőjelezik vagy támadják.
Szándékunkban áll hivatalos panasszal élni a Szlovák Labdarúgó Szövetség (SFZ) felé, és teljes körű kivizsgálást kérni az ügyben. Elvárjuk, hogy az SFZ saját szabályzata, valamint a vonatkozó hazai és nemzetközi diszkriminációellenes normák alapján megfelelő lépések történjenek.
Egyúttal felszólítjuk a szlovák futball minden szereplőjét – klubokat, a ligát, médiapartnereket és szabályozó szerveket – hogy gondolják át, milyen értékeket közvetítünk a stadionokban, a képernyőkön és a nyilvánosságban. A futballnak olyan térnek kell maradnia, ahol a tisztelet, az emberi méltóság és az egyenlőség érvényesül – a pályán és azon kívül is.
Köszönetünket fejezzük ki játékosainknak és szurkolóinknak is, akik ismételten méltósággal és egységben képviselték klubunkat a nehéz körülmények ellenére. A ti büszkeségetek és összetartásotok nap mint nap példát mutat.
21. századi Közép-Európában élünk. A kirekesztésnek nincs helye a mi játékunkban.



