Az utóbbi hetekben nem jöttek az eredmények, háromszor kikapott a csapat zsinórban, visszacsúsztatok a veszélyzónába. Mennyire érzed biztosnak a helyedet?
- Nem gondolom, hogy a pozícióm megremegett volna, de természetesen a tulajdonos joga eldönteni, hogy mennyire dolgozom jól vagy éppen rosszul - kezdte Pető Tamás a csakfoci.hu-nak. - Amikor idejöttem azt kértem, hogy annyi bizalmat kapjak én is a vezetőktől, a szurkolóktól, mint az elődöm.
Úgy érzem ugyanis, hogy nekünk, magyar edzőknek itthon duplán kell bizonyítanunk a külföldiekhez képest.
Van azonban pozitív példa is, kicsit irigylem Horváth Dávidot, akit az MTK-nál megtaláltak egy projekthez és maximálisan bíznak benne, nyugodtan tud dolgozni. Ami pedig a három vereségünket illeti: az utolsót megérdemeltük, Győrben sajnos nem volt bennünk több. A Puskás ellen kétszer annyi lehetőséget dolgoztunk ki, mint az ellenfelünk, mégsem tudtunk betalálni, a Paks ellen pedig tíz emberrel is nyernünk kellett volna, egy 96. perces szerencsétlen góllal kaptunk ki. Előtte viszont jöttek az eredmények, ezért nem hiszem, hogy féltenem kellene az állásomat.
Amikor megkeresett a Fehérvár, mennyit gondolkodtál? Nyilván tisztában voltál vele, hogy az elmúlt évekkel ellentétben, ezúttal teljesen más célokért kell majd játszanotok.
- Úgy fogtam fel, hogy ez számomra egy óriási lehetőség. Az volt a kérés, hogy magyar fiatalokat építsünk be, ami egy szimpatikus elképzelés. A felkészülés alatt kialakult egy alapcsapat, megvolt a stabilitásunk, de aztán négy meghatározó emberünk eligazolt. Elveszítettük Schönt, Tóth Balázst, Christensent és Gergényit, ha ehhez még hozzávesszük, hogy a szezon elején súlyos sérülést szenvedett Kastrati és Ominger, legutóbb pedig Melnyik, akkor ez így már elég komoly gyengülés.
A távozók közül ki hiányzik leginkább?
- Mindenki. Nem ért azonban váratlanul, hogy ennyi távozónk lett, hiszen benne volt a pakliban, hogy a legjobb játékosainkat megkeresik. A gond az, hogy nem tudtuk őket megfelelő minőségben pótolni. Mivel sok a fiatal játékosunk, a szezon elejéhez képest pedig átalakult a csapatunk, ezért is hullámzó a teljesítményünk.
Egy-egy rosszul sikerült bajnoki után nagyon őszintén nyilatkozol, olykor konkrétan elmondod, hogy kivel, miért nem voltál elégedett. Ezeket tudatosan teszed vagy azért, mert még „benned van a meccs”?
- Nem mindig úgy élem meg a meccseket, ahogy azt szeretném. Éppen ezért számomra nem túl szerencsés, hogy lefújás után azonnal odadugják az orrom alá a mikrofont, de tudom, hogy ez is a kötelességeim közé tartozik. Nem akarok mellébeszélni, azt mondom, amit gondolok. Nálunk az öltözőben is őszinte a kommunikáció, de ezt elvárom a játékosaimtól is. A játékosok jobban értékelik az őszinteségemet, mintha úgy tennék, hogy minden rendben van és nem szólnék semmit, de azt hiszem, a meccs után mindenki tisztában van azzal, hogy mit tett hozzá a csapatjátékhoz.
Az tény, hogy kicsit vehemensebben élem meg a mérkőzéseket, szeretném olyan nyugodtan végigülni a 90 perceket, mint Bognár Gyuri. Lehet, kérek majd tőle tanácsokat…
Mennyire stresszes foglalkozás ma a Fehérvár vezetőedzőjének lenni?
- Nehezen kezelem a vereségeket, nagyon megviselnek. Az ETO elleni kudarcot nem volt könnyű feldolgozni. Bárkitől ki lehet kapni, de úgy, ahogy mi tettük Győrben, nem lehet. Semmit nem tartottunk be abból, amit megbeszéltünk, 20 perc alatt lenulláztuk magunkat.
Állítólag a mérkőzések után kapusként vezeted le a stresszt….
- Veszprémben van egy kispályás csapatunk, ahol általában beállok a kapuba, úgy jobban bírom a tempót. Védeni ugyan nem tudok, szinte minden lövés gól, ami kapura megy, de Edersonhoz hasonlóan szívesen játszom a mezőnyben. Kikapcsolódásnak, levezetésnek ez tökéletes időtöltés számomra.
Említetted, hogy a fiatalok beépítése a fő cél. Ez mennyire nehéz feladat úgy, hogy közben eredmények is legyenek?
- Nagy kihívás, de én szeretem. A legidősebb játékosunk 30-31 éves, a legfiatalabb pedig 2008-as születésű. Akik a húszas éveik elején járnak, ők nálunk már rutinosnak számítanak és nekik kellene húzniuk a fiatalokat, holott még ők is kevés tapasztalattal rendelkeznek.
A 19 éves fiad, Milán is a játékosod. Miért cseréled le őt rendszeresen?
- Azért, mert ez NB I-es szint fizikálisan még sok neki, ahogy a többi fiatalnak is. Ha az előző szezonban nem 5-10 perceket kaptak volna, akkor most előrébb tartanánk.
Mennyire nehéz kezelni egy futballcsapaton belül az apa-fiú kapcsolatot? Reálisan látod az ő teljesítményét?
- Vele talán még szigorúbb vagyok, mint a többiekkel.
Nehezen kezdődött azonban a közös munkánk. Amikor kiderült, hogy én leszek a Vidi edzője, három napig nem szólt hozzám.
Úgy érezte, hogy ő ebből nem jöhet ki jól, a közvélemény azt gondolja majd, hogy miattam kerül be a csapatba. Komoly munkámba telt, mire meggyőztem őt. Először is, nem én hoztam a klubhoz, előttem már két edzőnél is játszott és minden, amit eddig elért, az ő érdeme. Én soha nem követeltem be a csapatba, nem kértem, hogy kivételezzenek vele. Most már minden rendben működik, amikor belépünk a stadionba csak edző-játékos kapcsolat van köztünk. Erre jó példa a tíznapos nyári edzőtáborunk is, ahol a hetedik nap után ültünk le először beszélgetni.
Ott van a csapatban Kovács Patrik, Kovács Zoltán fia is. Jól kezdte a szezont, két gólt is szerzett, azóta viszont kevesebbet játszik. Miért?
- Amikor elkezdtük a közös munkát, még nem volt 17 éves, de egy nagy tehetségről beszélünk, nem kérdés, hogy komoly erőssége lehet majd a Vidinek és a magyar labdarúgásnak. Az ennyire fiatal játékosokkal nagyon óvatosan kell bánni. Amikor az ellenfélnek van két kétméteres középső védője, akkor nem Patrikot rakom be, hogy „kifilézzék”, hanem egy rutinosabb játékost. Az ellenfeleink tudatosan utaznak a fiataljainkra, megpróbálják megfélemlíteni őket, ami érthető az ő részükről, Nyíregyházán tulajdonképpen „lemészároltak” minket. Nincs ezzel baj, hiszen ez a felnőtt foci része, hozzá kell szokniuk a mi fiataljainknak, de nekem, az edzőjüknek figyelnem kell arra, hogy ez fokozatosan történjen, mert ha folyamatosan rossz élmények érik őket, akkor az nem tesz jót a fejlődésüknek.
Most már négy hónapja dolgozol a Vidinél. Mennyire nagy ugrás az NB III-hoz képest az NB I?
- Sokszor megkapom, hogy én egy NB III-as edző vagyok. Én nem így gondolom, az NB III-ban dolgoztam, de nem vagyok harmadosztályú edző. Veszprémben nagyon sokat tanultam és az évek alatt rengeteg helyre hívtak, de nem akartam mindenáron váltani. Nem titok, hogy Újpesten kétszer is felmerült a nevem, de aztán másképp alakultak a dolgok. Most nagyon jó helyen vagyok a karrierem szempontjából, sőt azt mondhatom, hogy a legjobb helyen.
Mi a cél, mit kell elérned a Vidivel?
- Télig nagyon szeretném azt látni, hogy van egyfajta biztonság, stabilitás, ami a helyezésünket illeti.
Azt mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy ez a Vidi már nem az a csapat, amelyet az elmúlt években megszoktunk és kikiáltották a Ferencváros kihívójának.
Tudom, hogy ezt most kicsit nehéz elfogadni. Meggyőződésem azonban, hogy jó úton járunk, a fiatalok fejlődnek, játékosokat adunk az utánpótlás-válogatottaknak, és reményeim szerint hamarosan a felnőtt válogatottban is megjelennek majd a tehetségeink. Több srácban látom az X-et, ha töretlen lesz a fejlődésük, akkor sokra vihetik. Engem pedig inspirál a szurkolók szeretete, hozzáállása. Nemrég kaptam egy kézzel írott levelet, amiben az úriember arról írt, hogy mennyire jó látni a magyar fiatalokat a csapatban, szimpatikus ez a törekvés és sokkal szívesebben nézi a csapatot, mint korábban. Persze, leírta a hibáimat is, ellátott tanácsokkal, de összességében egy nagyon pozitív, motiváló levél volt. Ki is raktam az öltöző falára, hogy a szakmai stáb tagjaira és a játékosokra is ösztönzőleg hasson.
