Fotó: kisvardafc.hu

Révész Attila egy utolsó esélyt adott az alibiző bűnbaknak: "Komoly pénzbüntetést kapott és megértette, hogy ebben a klubban nem csinálhat azt, amit akar"

Révész Attila megbocsátott a tékozló játékosának, akit nyáron még elküldött volna. Sőt, a Kisvárda vezetőedzője és sportigazgatója azt várja tőle, hogy tavasszal alapembere legyen az NB I-ért küzdő csapatnak.
Privacsek András 2025. január 10., péntek 14:48
Fotó: kisvardafc.hu
Révész Attila megbocsátott a tékozló játékosának, akit nyáron még elküldött volna. Sőt, a Kisvárda vezetőedzője és sportigazgatója azt várja tőle, hogy tavasszal alapembere legyen az NB I-ért küzdő csapatnak.
Szerző: Privacsek András 2025. január 10., péntek 14:48

- Az utóbbi időben Magyarországon divattá vált, hogy játékosok megbuktatják turpisságukkal és csalásukkal az edzőiket, stábokat, és ezért az elmúlt időszakban nagyon sok edző távozott, mert más elvárások vannak a csapattal szemben. Most láttam, hogy nálunk is van néhány játékos, aki az alibizést és a takarékon való teljesítést tartja fontosnak - mondta Révész Attila még augusztus végén az Ajka elleni vereséget követően. A bűnbak Bernardo Matic lett, aki száműztek az NB III-as csapathoz és szabadon igazolható státuszba került.

A 30 éves horvát játékos azonban nem akart eligazolni, hanem egyre keményebben dolgozott a harmadosztályban. A téli felkészülést pedig már újra az NB II-es csapattal kezdhette meg.

- A játékosok annyit engednek meg maguknak amennyit az edző hagy, méregetik, hogy mi a tűréshatár – kezdte Révész Attila a csakfoci.hu-nak.

Nem volt előtte ráutaló jel, hogy így fog teljesíteni, de sajnos nem vette komolyan a játékot, emellett pedig más viselkedési problémák is előjöttek. Nem tűröm meg a csapatnál, hogy klikkek alakuljanak ki, aminek az egyik szervezője ráadásul ő volt.

Komoly pénzbüntetést kapott, de tanult a hibájából. Megváltozott, nagyon jó lett a hozzáállása. Supka Attila, az akadémiánk szakmai igazgatója többször látta őt játszani az NB III-ban és rendre dicsérte, de a társak is úgy ítélték meg, hogy sokat segített nekik. Megértette, hogy ebben a klubban nem csinálhat azt, amit akar, belátta a hibáját. Decemberben, mielőtt elmentünk a téli szünetre, leültem vele, átbeszéltük a helyzetét, megígérte, hogy visszatér a helyes útra. A kollégák közül senki nem bízott benne, én igen. Amikor január elején újrakezdtük a munkát a fizikai szintje az első háromban volt a csapaton belül, jobb állapotban van most, mint volt az NB I-ben. Maximálisan profi a hozzáállása, a tudásával sosem volt baj, ha így marad, tavasszal nagy erősségünk lehet.

Révész Attila egy másik komoly problémára is felhívta a figyelmet.

- Meg volt határozva, hogy milyen fizikális szinten kell visszatérniük a téli szünetről a játékosoknak.

Két futballistánk azonban már az első napokban kiesett, megsérültek, mivel nem voltak megfelelő állapotban.

A gond az, hogy az egyikük egy maghatározó fiatal, aki ősszel is sokat játszott és a fiatalszabály miatt tavasszal is számítottunk volna rá. Ő egyértelműnek vette, hogy úgyis játszik, bármi történik. Eddig ez a fajta hozzáállás nem volt nálunk jellemző, de ez az eset is bizonyítja, hogy meg kell nevelni a fiatalokat - zárta a vezető.

Olvastad már?
Lezárult Szalai másfél éve tartó rémálma, teljes a megállapodás az új csapatával - sajtóhír
Pénteken már el is utazik új csapatához a magyar válogatott védő.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVTK
Érkező a Championshipből
Két és fél éves szerződést kötött Christ Tiéhi és a Diósgyőr.
Diósgyőr
Francia középpályás érkezik
A Le Kpakpato Sportif oldalon Diósgyőr-sállal pózolt az angol Rotherham 26 éves francia középpályása, Christ Junior Tiehi, aki vélhetően aláírt a csapathoz, de hivatalos bejelentés még nem történt.
ETO
Albán érkező
Az ETO hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötött Ledio Beqjával, a 23 esztendős albán középpályással.
Tovább az összes átigazoláshoz