Délután hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: az FTC bejelentette, hogy Robbie Keane veszi át a csapat irányítását.
Az újdonsült tréner a FradiMédiának adott interjút kinevezését követően, melyben elmondta, milyen játékot szeretne a pályára vinni a csapattal, valamint a szurkolóknak is üzent.
- Először mindenkinek boldog új évet kívánok, nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek. Az elmúlt néhány évben többször is jártam Budapesten, így már ismerem a várost, itt csodás helyek és remek emberek vannak, várom, hogy találkozzak velük, de természetesen amiért idejöttem, az a futball. Várom már, hogy találkozzak a játékosokkal és a szakmai stábbal Spanyolországban. Ott indul majd az igazi munka. Tisztában vagyok vele, hogy egy jó csapat vagyunk, de mit is jelent az, hogy jó csapat? Tudsz a szurkolóknak tetsző, izgalmas, energikus futballt játszani? Ez az út, amin szeretnék járni, hogy a szurkolók élvezzék a csapatom játékát. Fontos, hogy a játékosok megértsék, nem elég 1-2 meccset nyerni, hanem minden meccset meg kell nyerni. Ez az én üzenetem a játékosok felé. Bárki ellen is játszunk, izgalmas focit kell felmutatnunk. Szeretném, hogy a szurkolóink boldogan térjenek haza, hogy egy nagyon jó csapatot láthattak. Számomra a legfontosabb, hogy a klub az emberekért van, ez a kulcs. Sir Alex Ferguson mondta nekem tavaly nyáron, hogy ne klubot válassz, hanem a szurkolókat, azt gondolom, hogy ez nagyon fontos - fogalmazott Keane, akit Gera Zoltánról is kérdeztek.
Játszottam ellene (Gera ellen - a szerk.), ebben az országban ő egy legenda, kiváló munkát végzett az angol élvonalban, a Fulham játékosaként nagyon fontos gólokat szerzett. Most, hogy én is itt vagyok, remélem, lesz lehetőségünk együtt tölteni egy kis időt.
- Ahogy korábban is mondtam, a cél, hogy megadjuk a szurkolóknak, amit akarnak, hogy kijöjjenek a stadionba és jó focit láthassanak. Bízom benne, hogy minél több drukkert be tudunk vonzani majd, hiszen Magyarországon nagyon fontos a labdarúgás, kétmillió ember él Budapesten, az FTC pedig az ország legnagyobb klubja. Be kell vonzanunk az embereket, ehhez pedig jó focival kell előállnunk. Mindig a következő meccs a célom, de természetesen tudom, mit akarok elérni, hiszen mindenki győzni akar. Először meg kell ismernem a játékosokat, a mentalitásukat, hiszen a sajátommal tisztában vagyok, de lényeges, hogy mindenkinél ugyanaz a lemez forogjon. Minden nap egyre jobbá kell válnunk.
A tréner érkezéséről Hajnal Tamás sportigazgatót is kérdezték.
- Nem volt egy egyszerű kihívás most, ugye a karácsony előtt beinduló folyamatot ilyen gyorsan aztán megoldani, először lezárni Pascal távozását, és utána megtalálni számunkra a megfelelő, új vezetőedzőt. Amit tudni kell Robbie-val kapcsolatban, hogy azért régebb óta ismerjük egymást, úgyhogy nem most kezdtük el figyelni a munkásságát, egyfajta kapcsolat volt már a múltból is. Természetesen fel kellett frissíteni bizonyos elemzéseket vele kapcsolatban, több olyan másik lehetőséget is megvizsgáltunk az elmúlt napokban, hogy kik jöhetnek még szóba, de úgy gondoljuk, hogy Robbie személye, kvalitásai, amit már edzőként mutatott, egy olyan személyiség és edző, aki nagyon passzol a klubunkhoz.
Már javában pörög az átigazolási piac, ide kattintva biztos, hogy semmiről nem maradsz le.