A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a Nemzeti Sportnak adott interjút, amelyben több témát is érintett - az alábbiakban ebből idézünk.
Az Eb-ről és a maradásáról
Ha az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe jutunk, netán minden reális számításra rácáfolva még egy kört megyünk előre, akkor mondhattam volna, hogy rendben, kihoztuk a feladatból, amit lehetett, távozhatok. De a lelkem mélyén azt éreztem, hogy valami hiányzik még. Ha abban a pillanatban úgy határozok, hogy elbúcsúzom, utólag talán megbántam volna.
- Akkor akarok ilyen döntést meghozni, ha teljesen meg vagyok győződve arról, hogy ez a helyes út. Amikor a Honvéddal 2017-ben megnyertük a bajnokságot, biztos voltam benne, hogy az eredményt nem tudjuk megismételni. A szurkolóktól pedig nehéz elvárni, hogy elfogadják, a vágyott siker nem jön el újra. Világos volt, hogy Kispesten elérkezett az idő a búcsúra. Az Európa-bajnokság kapcsán hasonló történt. Az Eb előtt nagyfokú lelkesedés, várakozás övezte a csapat szereplését, negyeddöntőt emlegettek, néhányan egyenesen elődöntőt. Ehhez képest sokakban csalódást keltett, hogy nem tudtunk továbbjutni az egyébként igen nehéz csoportból, amelyben az Európa legjobb válogatottjai közé tartozó Németország és Svájc mellett a számos Premier League- és Serie A-játékossal felvértezett Skócia volt az ellenfelünk. Meg is ígértem előtte, hogy ha ebből a négyesből továbblépünk, körbetekerem a Balatont.
Abban a pillanatban, az Eb-től búcsúzva úgy tűnt, mintha félúton hagytam volna abba a munkát, így pedig semmiképpen sem szerettem volna, és a jövőben sem szeretnék távozni. Ahogy említettem, szerintem szeptember óta sikerült kijavítanunk néhány hibát, ami azt jelenti, hogy most már megfelelő hozzáállással tekinthetünk a ránk váró feladatokra. Nem túlzott, hanem mérsékelt optimizmussal.
Fiáról, a vízilabdázó Simone Rossiról, aki szívesen dolgozna majd futballedzőként a válogatottnál
- Régóta beszélgetünk erről, az MLSZ részéről elméletileg nem is lenne akadálya annak, hogy idővel, fokról fokra bedolgozza magát. Először persze tapasztalatot kellene szereznie, az U19-es vagy az U21-es válogatottnál megtanulnia, mit jelent egy ilyen stábban dolgozni. Mindig is sokat tanácskoztunk szakmai kérdésekről, a legrészletesebben ismeri a válogatottal kapcsolatos taktikai szempontokat, és hiszem, hogy a jelleme is alkalmassá teszi a vezetői szerepre. Klubjainál nagyra értékelték az elszántságát, nem törték meg a negatív események, nem hagyta magát befolyásolni, olyan, mint a kalapács, és általában célt is ér.
Vonakodik egyelőre, mert nem szeretné, ha Magyarországon azt gondolnák, csak azért kap megbízást, mert az én fiam. Apaként természetesen igyekszem segíteni neki, de azt tisztázni szeretném, nem ezért látom alkalmasnak szakmai feladatokra.
A válogatottnál történt változásról
- Az Európa-bajnokság idején volt valami, ami nem tetszett, és amiről beszélnem kellett a fiúkkal még Németországban, a hazaindulás előtt. Világosan elmondtam nekik, hogy végig kell gondolnom néhány dolgot. Több tényező volt, de bizonyára megérti, hogy ez az öltözőben marad, ott is kell maradnia. Utólag úgy látom, érdemes volt akkor beszélni a csapattal.
A hangadókban, a legkarizmatikusabb csapattagokban megvolt a szándék, hogy szembenézzenek a problémákkal, és megpróbálják újraépíteni azt, ami elveszett. A Németországtól elszenvedett súlyos vereség után, különösen az utóbbi két mérkőzésen úgy éreztem, visszatért a csapatszellem, amely korábban jellemzett minket.
A megérzéseire vagy a számokra hallgat?
- Évtizedek óta a futballból élek. Anyagi értelemben is, néha jobban, néha rosszabbul. Most egyáltalán nincs okom panaszra, de voltak nehéz időszakaim, és ha azt vesszük alapul, hogy a Torino korosztályos csapatában már tizenkét-tizenhárom évesen kaptam havonta százezer lírát – az akkori zsebpénz ma körülbelül ötven eurónak felelne meg –, már majdnem ötven éve megfizetnek azért, amit a pályán vagy a környékén csinálok. A futballban öt évtizednyi tapasztalat sok, de nem mindegy, miként hasznosítod. Ha tanulsz a hibáidból, megérted a ballépésed okait, akkor előbbre juthatsz, és nagyobb az esély arra, hogy legközelebb nem követed már el ugyanazt. Ellenkező esetben csak telik az idő, öregszel, nem épülsz, nem fejlődsz.
Messziről indítottam a gondolatmenetet, de a válaszom az, hogy erre a majdnem ötvenévnyi tapasztalatra alapozok, vagyis első a saját benyomás, a megérzés, utána viszont megnézem a számokat is. Megnyugtató, hogy az esetek kilencvenkilenc százalékában ugyanazt olvasom ki belőlük, mint amit a saját szememmel látok.
A teljes interjú itt
