Fotó: mlsz.hu

Rossi Szalai átigazolása után: "Ez egy hihetetlen helyzet, amire az utóbbi legalább 25 évben nem volt példa"

Bár Szoboszlai Dominik távozott a Bundesligából, továbbra is legalább hat magyar játékos szerepel majd a német első osztályban, miután a válogatott védője, Szalai Attila Szalai Ádám korábbi klubjához, a Hoffenheimhez igazolt.
Nyikes Zoltán 2023. július 24., hétfő 19:18
Fotó: mlsz.hu
Bár Szoboszlai Dominik távozott a Bundesligából, továbbra is legalább hat magyar játékos szerepel majd a német első osztályban, miután a válogatott védője, Szalai Attila Szalai Ádám korábbi klubjához, a Hoffenheimhez igazolt.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. július 24., hétfő 19:18

Marco Rossi szövetségi kapitány a válogatott szempontjából is fontos előrelépésnek tartja a védő átigazolását, hiszen így még egy válogatott játékossal több szerepel majd a topligák valamelyikében.

– Korábban beszéltem már róla, hogy minél több játékosunk játszik a topligák valamelyikében, annál jobb helyzetben van a válogatott – mondta Rossi az mlsz.hu-nak. – Még ha a Fenerbahce egy jó csapat is, a Bundesligába igazolni mindenképpen előrelépés, hiszen a bajnokság erősebb, ami egyben azt is jelenti, hogy még a nem topcsapatok esetében is intenzívebbek, magasabb színvonalúak az edzések, mint a török bajnokság csapatainál. A Bundesligában minden klubnál top edzők dolgoznak, így biztos vagyok benne, hogy Szalai Attila taktikailag is nagyon sokat fog fejlődni a Hoffenheimnél.

A Bundesligába igazolása tehát mindenképp előrelépés, azonban a képességeit, a hozzáállását, a munkáját ismerve, egy idő után szerintem Attila még előrébb léphet a karrierjében. A válogatott szempontjából ez a mostani egy hihetetlen helyzet, hiszen jelenleg 8 alapemberünk játszik már a topligák valamelyikében, amire, ha jól emlékszem, az utóbbi legalább 25 évben nem volt példa.

A mostani átigazolási szezonban a válogatott alapemberei közül eddig Szoboszlai Dominik igazolt a Liverpoolhoz, Kerkez Milos a Bournemouth-hoz, Szalai Attila pedig a Hoffenheimhez. Jelenleg Szalain kívül a Bundesligában szerepel még Gulácsi Péter, Orbán Willi, Sallai Roland és Schäfer András.

Olvastad már?
Fradi: Változtattak az EKL-kereten, magyar válogatott játékos helyére került be a legújabb igazolás - hivatalos
Botka Endre helyét Cristian Ramírez vette át a Shamrock elleni keretben.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz