Kezdjük a legfontosabb kérdéssel: Az MLSZ-től zöld utat kapott az „új” Haladás, vagyis elindulhat az NB III-as bajnokságban?
- Január 6-án benyújtottuk az MLSZ-nek a futballcsapat átvételéhez és versenyeztetéséhez szükséges dokumentumokat – kezdte Keringer Zsolt, a Haladás Labdarúgó 1919 Kft. ügyvezetője a csakfoci.hu-nak. - Hiánypótlásra nem szólítottak fel, de folyamatosan zajlik az egyeztetés a szövetség illetékeseivel. Bizakodunk, hogy minden rendben lesz és március 2-án folytathatjuk az NB III-as bajnokságot.
Hogy áll most a klub-, illetve a csapatépítés?
- Szinte minden területen a nulláról indultunk. A főtulajdonos révén van egy alapköltségvetésünk, vagyis el tudtuk kezdeni az építkezést. Fiatal, szombathelyi kötődésű játékosok érkeztek hozzánk a HVSE utánpótlásából, valamint több olyan futballistánk van, akik az Illés Akadémián nevelkedtek. Más klubok is korrekt módon álltak hozzánk, az Ajka és a Szeged is ingyen kölcsönadta a játékosát a tavaszi szezonra, ahogy az Illés Akadémiáról érkező fiatal tehetség is térítésmentesen igazolt hozzánk. Egy olyan keret kialakítása a cél, amellyel megtarthatjuk az NB III-as tagságunkat.
Azt mondja, van egy alapköltségvetésük. Ez mit jelent pontosan?
- Azt, hogy nagyon szűkös a büdzsénk, ami arra elegendő, hogy folytatni tudjuk, de sokat kell még tennünk azért, hogy stabil alapokon álljon a klub. A tulajdonosok és mindenki a csapat körül azon dolgozik, hogy nyugodt, tiszta körülmények legyenek.
Többen ingyen dolgozunk a Haliért, én magam is társadalmi munkában vállaltam az ügyvezetői feladatokat, és sokan vannak, akik nagyon minimális fizetést kapnak.
Most a legfontosabb dolgunk, hogy a márciusi induláshoz minden feltételt megteremtsünk. Gazdasági téren minél gyorsabban ki kell alakítanunk a stabilitást, ehhez keressük Szombathelyről vagy a térségből a vállalkozókat, akik elhivatottak a Hali irányába és tudnak, akarnak segíteni.
Hogy néz ki a Haladás tulajdonosi köre?
- 1-1 százaléka van a Viktória FC-nek, a HVSE-nek és Schäfer Andrásnak, míg az önkormányzat jelenleg 97 százalékos részesedéssel bír a kft.-ben. Várjuk azonban azt a tulajdonostársat, aki segítségünkre lehet a stabilitás kialakításában és a hosszú távú üzemeltetésben. Nyártól már szeretnénk egy olyan üzleti tervvel indulni, amely meglapozhatja egy modern klub működését. A tradíciónk is megköveteli, hogy fejlődjünk, hosszú távon pedig természetesen az a cél, hogy a Haladás újra NB I-es legyen. Tisztában vagyunk vele, hogy addig nagyon rögös út vezet, lesznek nehézségek, biztos kapunk pofonokat, de a szurkolóinkkal közösen erősek vagyunk és mindenre készek a csapatunkért.
A csapat a Rohonci úton játszhat tavasszal?
- Azt szeretnénk, hogy így legyen. Az új stadion állami tulajdonban van, tárgyalunk az illetékesekkel és reméljük minden rendben lesz és tavasszal is a megszokott pályán játszuk a mérkőzéseinket.
Tavaly decemberben kis túlzással az egész ország azt figyelte, hogy mi lesz a Haladás sorsa, vajon ki tudják-e fizetni a HVSE 55 milliós tartozását az adóhatóság felé, ami alapfeltétele volt, hogy 2025-ben is legyen Hali. Volt olyan nap, amikor már Ön is feladta?
- Akadtak nagyon nehéz óráink. December 28-án találtuk ki mi, szurkolók, hogy szervezzünk gyűjtést, a Facebook-poszt kirakása után a december 31-i határidőig sikerült összegyűjtenünk az összeget.
Szinte az ország minden tájáról érkeztek felajánlások, a Honvéd, a Kecskemét, a Ferencváros, az Újpest, a Diósgyőr vagy éppen a ZTE szurkolói is adományoztak, de kaptam telefonokat Angliából, Erdélyből, Lengyelországból, Németországból, rengetegen megmozdultak a Haliért.
Schäfer Andrásnak pedig örökké hálásak leszünk, hiszen, ha nincs az ő nagyvonalúsága, akkor most már nem is beszélhetnénk Haladásról.

Miként élte meg, hogy a klub korábbi ikonikus játékosai közül voltak olyanok, akik egy fillért sem ajánlottak fel?
- Nehéz erről nekem beszélni. Nem tudom az okát, így döntöttek. Mi senkit nem kerestünk meg, senkinek nem könyörögtünk, mindenkinek a lelkiismeretére volt bízva, hogy segít vagy sem.
A napokban született meg az egyezség, hogy Schäfer András 1 százalékban tulajdonosa a klubnak, a szurkolók pedig azt szeretnék, hogy a stadionban nevezzenek el róla egy szektort. Lesz Schäfer-szektor?
- Az már eldőlt, hogy lesz, hiszen az a minimum, hogy megérdemli. Azt kell még kitalálnunk a szurkolóinkkal közösen, hogy melyik szektor viselje majd az ő nevét.
Miután kifizették az adóhatóság felé a tartozásokat, a következő nagy feladat a megfelelő edző megtalálása volt. Ebben a helyzetben ez mennyire tűnt nehéznek?
- 11 szakemberrel tárgyaltam, mindegyikük kötődik valamilyen szinten a városhoz, a klubhoz.
Senki nem mondott nemet, de a jogátadási folyamatnak még nagyon az elején jártunk, így több edző a meglévő helyét nem kockáztatta, ami érthető, de volt, akivel az anyagi feltételekről nem tudunk megállapodni.
A mostani edzőt pont az egyik jelölt ajánlotta számunkra. Vígh Ferenccel kétszer két órát tárgyaltam és mindvégig éreztem benne a tüzet, az elhivatottságot. Vele úgy tudtam megállapodni, hogy közben megtartja az ausztriai munkáját.
Nem sokkal a kinevezése után derül ki róla, hogy hónapokig volt előzetes letartóztatásban és jelenleg is eljárás folyik ellene. Ez nem mérgezte meg a közös munkát?
- A múltjának ez a része számomra is később derült ki, de az ártatlanság vélelme szerintem ebben a helyzetben is nagyon lényeges. Azt azonban érdemes tisztázni, hogy a jelenlegi munkáját teljes mértékben el tudja látni és rendelkezik osztrák, valamint magyar erkölcsi bizonyítvánnyal. A szurkolóink maximálisan kiálltak mellette, így ezen most már túltettük magunkat. Az eddigi hozzáállása, tenni akarása, munkája is bizonyítja, hogy remek szakember, bízunk benne, hogy ez a pályán mutatott eredményekben is megmutatkozik majd.
Van „B” tervük? Mi történik, ha a jelenleg is kiesőhelyen álló Hali, nem tudja megőrizni harmadosztályú tagságát és kiesik?
- Csak egy út van előttünk! Itt mindannyian hatalmas fanatizmussal bírunk, ami szükséges ahhoz, hogy mindenáron kiharcoljuk a bennmaradást. Jancsó András visszatért, továbbra is itt van velünk Szakály Attila, valamint Rózsa Dániel volt válogatott kapus is visszatért, akik rutinjukkal, tapasztalatukkal képesek lehetnek arra, hogy ennek a fiatal, mindenre elszánt csapatnak az élére álljanak és közösen elérjük a nagy célunkat.



