Fotó: as-eupen.be
A nyolc bajnokin szerzett nyolc pont kevés volt: a Sepsi és Bernd Storck szakított egymással.
A Sepsi OSK vezetése közös megegyezéssel szerződést bontott Bernd Storck vezetőedzővel - jelentette be a román élvonalban szereplő klub.
A 61 éves német szakember tavaly november végén érkezett Sepsiszentgyörgyre és minden versenysorozatot figyelembe véve 32 mérkőzésen irányította a csapatot: ebben az időszakban az együttes 12-szer győzött, 8-szor döntetlent játszott és 12-szer kikapott. A Sepsi ebben a szezonban nyolc bajnokin mindössze nyolc pontot szerzett, így csak 12. a 16 csapatos bajnokságban.
Mint ismert, a sepsiszentgyörgyi klub a napokban elköszönt Kecskés Ákostól és Varga Kevintől is.
Olvastad már?
Lisztes egyelőre a negyedosztályban ragadhat: "Érzi a magyar és a német bajnokság közötti különbséget"
Hozzá kell szoknia a magyar támadónak, hogy egyelőre csak a Frankfurt második csapatában számolnak vele - írja az egyik nagy helyi lap Lisztesről.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Hosszabbítottak a magyar tehetséggel
Fenyő Noah szerződését 2029 nyaráig meghosszabbította az Eintracht.
Kozármisleny
Őszintén beszélt a számokról a tulajdonos
Feleki Attila elárulta, maximum 500 ezer és 1 millió forintot fizettek játékosért, egyszer viszont 7 millióért adtak el valakit. Azt is elmondta, hogyan tudták megtartani Kirchner Krisztiánt, az előző szezon társgólkirályát.
Kisvárda
La Liga-klubhoz igazolt a kapus
A Várda Labdarúgó Akadémián nevelkedett 16 éves kapus, Fedir Tkacsenko 2027 nyaráig szóló profi szerződést írt alá a Real Betisnél. Más akadémisták is váltás előtt állnak, ők portugál és osztrák kluboknál feleltek meg.