2023 szeptemberében, 32 évesen bontottál szerződést az akkor NB II-es Tiszakécskénél, majd abba is hagytad a focit, ami ilyen korban még mezőnyjátékosoknál is korai, a kapusoknál pedig még inkább. Miért döntöttél így?
– 2023 nyarán új vezetőedző érkezett Tiszakécskére, aki olyan feltételeket támasztott a játékosok felé, amik alapján nem tudtuk folytatni a közös munkát. A szerződésbontás elhúzódott szeptember elejéig, ekkor pedig már az NB I-es és az NB II-es csapatok nagy többsége kész kerettel rendelkezett, sőt, általában a kapusposzt az a csapatrész, amit a legelőször, még a nyár folyamán kialakítanak a klubok. Ekkor már a bajnokságok is elkezdődtek és már csak úgy lett volna esélyem csapatot találni, ha valahol sérülés történik vagy durva formahanyatlás. Gondolkodtam azon, hogy még talán kivárok a januári átigazolási időszakig, de én azt a három hónapot nem otthon szerettem volna tölteni egyéni edzésekkel,
hanem úgy voltam vele, ha jön lehetőség edzőként, akkor belekezdek, nem sokkal a bontás után pedig szeptemberben jött is egy edzői lehetőség Dél-Koreában egy angol fociakadémián. Három hónapos szerződést ajánlottak, mivel ott januártól másfél hónapra leállt az akadémia. Számomra is tökéletes volt ez a három hónapos lehetőség, hiszen ezután januárban akár még folytatni is tudtam volna otthon a focit, közben pedig már bele is tudtam kóstolni az aktív karrierem utáni időszakba.
Ilyen korán elkezdtél már készülni a pályafutásod utáni új fejezetre?
– A pályafutásom utolsó éveiben már tudatosan készültem arra, hogy ha abbahagyom a labdarúgást, akkor meglegyen a következő lépés az életemben. Elvégeztem az A-licences edzői, valamint a legmagasabb kapusedzői A-licences képzést, mellette sportvezetői-sportmenedzseri végzettséget is szereztem, illetve befejeztem a Magyar Labdarúgó Szövetség által indított Scout Pro játékosmegfigyelői tanfolyamot, továbbá az Angol Labdarúgó Szövetségnél egy gyerekvédelmi és egészségügyi képzést is elvégeztem – ez ott kötelező, ha valaki Angliában szeretne dolgozni. Mindenképpen a labdarúgásban akartam maradni.
Aztán végül januárban jött egy ajánlat Kuvaitból. Dél-Koreában nem lett volna lehetőség maradni az ottani leállást követően?
– Gondolkodtam azon is, hogy maradok Dél-Koreában, de ott nem olyan egyszerű a helyzet az utánpótlásban. A klubok felépítése nagyon hasonlít az amerikai szisztémához, nagyon kevés klubnak van ugyanis utánpótláscsapata, mert többnyire az egyetemekkel vannak leszerződve és az egyetemi bajnokságokból kerülnek be a felnőtt csapatokba a játékosok. Nem is igazán található külföldi edző a koreai utánpótlásban, a játékosok nagy része kevésbé beszél jól angolul, ezért úgy döntöttem, hogy elfogadom a lehetőséget a Villarreal kihelyezett kuvaiti akadémiáján, ahol a szakmai igazgatói pozíciót kaptam meg.
Játékosként egyáltalán nem volt már meg a motivációd?
– Éreztem, hogy a karrieremben már nem maradtak olyan hatalmas lehetőségek. Labdarúgóként az ember célja az, hogy a legmagasabb szinten játsszon folyamatosan,
és én már úgy éreztem, hogy erre kevés esélyem lesz, közben pedig már érkeztek a lehetőségek a másik oldalról, amikre már évek óta tudatosan készültem. Az pedig nem jellemző rám, hogy csak azért eligazoljak egy magyar klubhoz, hogy felvegyem a fizetésemet, közben pedig ne égjen bennem a tűz.
Mindent elértél, amit akartál? Vagy van valamiben hiányérzeted?
– Nincs olyan játékos, aki makulátlanul elégedett tudna lenni a pályafutásával, a legtöbb labdarúgó karrierjében több potenciál van, mint amit végül el tud érni. Nálam is voltak olyan pontok, amikor lett volna lehetőségem még magasabb szinten játszani, vagy amikor lett volna esélyem külföldön is kipróbálni magam, de ezek meghiúsultak ilyen-olyan okokból. Összességében minden úgy történt, ahogy történnie kell. A negatív és a pozitív dolgok is formálják egy ember személyiségét és próbál ezekből folyamatosan tanulni.
"Volt ajánlatom Olaszországból, de Diósgyőrből is lett volna lehetőségem külföldre igazolni"
Karriered elején, még 16 évesen kerültél ki a Watfordhoz, ahol három évet töltöttél. Ezt követően lett volna még esélyed külföldre igazolni akár az NB I-ből?
– A lehetőségeim nagy része általában sérülések miatt hiúsult meg, de volt olyan, hogy az aktuális klubom utasított vissza egy külföldi ajánlatot. Amikor a Watfordnál voltam, akkor a Crystal Palace szeretett volna szerződtetni, de térdsérülést szenvedtem, így ez nem jött össze, Magyarországon megoperáltak és végül a felépülésemet követően kerültem Kecskemétre. Amikor ott játszottam, akkor volt ajánlatom Olaszországból, de Diósgyőrből is lett volna lehetőségem külföldre igazolni, az említett okok miatt azonban nem jött össze.
Hogyan látod, mennyire jellemző ez manapság a magyar játékosoknál, hogy ennyire alaposan készítik elő az aktív pályafutásuk utáni időszakot?
– Azt gondolom, én mindenképpen felfelé lógtam ki ebben a tekintetben. A képzéseken általában mindig én voltam a legfiatalabb, de természetesen tudok pozitív példákat is, olyanokat, akik aktív labdarúgóként kezdtek el különböző képesítéseket szerezni, de nem ez a jellemző. Nem egyszerű aktív játékosként edzői végzettségre szert tenni egyébként. Az MLSZ-nek komoly kiválasztórendszere van a jelentkezésnél, különböző feltételeknek kell megfelelni és felvételi vizsgát is kell tenni, ráadásul, ha valaki aktív játékos, akkor szabadnapjain kell tanfolyamokra járnia, ezáltal nincs pihenőnapja. Gyakran előfordult például velem, hogy a vizsgáim a nyári szünetre estek, úgyhogy nem volt lehetőségem elmenni nyaralni és pihenni, mert készülni kellett a vizsgára a szezon után. Ezenkívül, amíg az ember játékos, biztonságban érzi magát, nem feltétlenül gondol a befejezésre és úgy gondolja, hogy bőven van még ideje. Én mindenképpen szerettem volna elkerülni, hogy ne akkor kezdjek el kapkodva tanulni, amikor már edzőként szeretnék dolgozni, továbbá ezekből a képzésekből azt is profitáltam, hogy a labdarúgás más oldalát is megmutatta számomra, nem csak azt, amit játékosként látott az ember. Onnantól kezdve tudtam ellesni olyan dolgokat az edzőimtől, amiket most tudok kamatoztatni, mert nyitottabban tekintettem már játékosként az edzőim döntéseit, tevékenységét.
Nagyon gyorsan kaptál egy lehetőséget Dél-Koreában egy angol fociakadémián, ahol 3 hónapot töltöttél, majd pedig januárban jött a kuvaiti lehetőség. Kívülről nézve úgy tűnik, hogy nagyon flottul és gördülékenyen ment az átállás. Valóban ilyen egyszerű elkezdeni dolgozni edzőként, vagy jókor voltál jó helyen és szerencséd volt?
– Nem egyszerű az átállás, ehhez szerencse is kell és nagyon sok tudatosság is. Én mindenképpen külföldön szerettem volna edzősködni, és jelenleg is még külföldön tervezem a közeljövőmet. Próbáltam úgy készülni és úgy nyitni a lehetőségek felé, hogy ezt el is tudjam érni, ebbe sok energiát fektettem, próbáltam más utat választani, mint az átlagemberek, főleg, ha valaki Magyarországon fejezte be a labdarúgást és ott töltötte pályafutása nagy részét.
Miért ragaszkodtál ennyire külföldhöz? Ki akartál szakadni a magyar közegből?
Ismerem Magyarországon a játékosok és az edzők többségét, és úgy voltam vele, ha külföldön kezdem el az edzői karrieremet, akkor más gondolkodásmóddal tudok találkozni, más országokban lévő emberektől is tudok tanulni, akik mást tapasztaltak, más fociközegben nőttek fel.
Nekem itt nagyobb lehetőségem van nyitottabban tanulni és fejlődni, van esélyem más szemszögből látni a labdarúgást és plusz ötleteket tanulni másoktól.
"Pozitív megítélést tudtam hagyni magam után a Villarreal szemszögéből is"
Nem is olyan régen szintén dolgozott még Kuvaitban két magyar kapusedző, Vadon Lajos és Elbert András is. Tőlük kértél tanácsot, mielőtt elfogadtad az ajánlatot?
– Ismerem mindkettejüket, Elbert Andrással együtt végeztük el a kapusedzői tanfolyamot, de olyan gyorsan jött a lehetőség, hogy nem is volt időm körbe telefonálni. Egy pénteki napon hívott fel az akadémia tulajdonosa, hogy szeretné, ha ott folytatnám, sokat beszélgettünk a szakmáról, szimpatikusak voltunk egymásnak, másnap már küldték is a szerződésajánlatot, vasárnap pedig már Kuvaitban voltam. Azóta természetesen már volt rá példa, hogy itt Kuvaitban szóba került a nevük, amikor megtudták, hogy én is magyar vagyok, találkoztam olyan edzővel, aki dolgozott együtt Elbert Andrással egy csapatnál, illetve él itt egy magyar közösség is, ahol vannak olyan emberek, akik ismerték őket.
Milyen feladataid voltak egészen pontosan a Villarreal kuvaiti akadémiáján?
– A teljes szakmai vonal vezetése volt a feladatom, felettem már csak a tulajdonos volt a hierarchiában. Egy olyan pozícióba kerültem, amiben még nem volt gyakorlati tudásom, úgyhogy rengeteget tanultam. A képzési iránytervek kialakítása, edzők koordinálása, a szakmai működés fejlesztése, a Villarreal nemzetközi osztályával való kapcsolattartás, a nemzetközi tornákon való részvétel szervezése is a feladataim közé tartozott többek között, illetve a legmagasabb korosztálynál edzősködtem is.
Hogyan kell elképzelni egy kuvaiti akadémiát és az ottani utánpótlás-játékosokat?
– Az európai labdarúgást nehéz lenne összehasonlítani az arab világ futballjával. Összességében az akadémiai rendszernek nagy létjogosultsága van az országban, mert van itt egy olyan szabály, hogy az utánpótlásban a játékosoknak kuvaiti útlevéllel kell rendelkezniük – ez alól két kivétel van korosztályonként –, illetve a felnőtt fociban is limitált a külföldiek alkalmazási lehetősége.
Az olyan európai kézben lévő akadémiák nagy részén, mint például a miénk volt, külföldi edzők vannak, emiatt a képzési színvonal magasabb lehet, mint máshol. Ha a játékosok tudásszintjéről beszélünk, az változó, ha például kisebb koruktól kezdve ilyen szintű akadémián nevelkednek, és ha megfelelő klubba mennek tovább, akkor később akár országon kívülre is eljuthatnak jobb csapatokhoz.
Ha esetleg maradsz az akadémián, lett volna lehetőséged ezen keresztül Spanyolországba kerülni a Villarrealhoz?
– A kapcsolatom heti szintű volt a spanyol klubbal, hogy a jövőben ez hova vezethetett volna, vagy hogy ez a későbbiekben hova vezethet, ezt egyelőre nem tudni. Úgy gondolom, pozitív volt az együttműködés és az elválás is, az akadémia életében nagy fejlődést láttak, úgyhogy pozitív megítélést tudtam hagyni magam után a Villarreal szemszögéből is.
"Legutóbb például közösen néztük a Magyarország-Svájc Eb-mérkőzést a nagyköveti rezidencián"
Pár hete aztán bejelentetted, hogy a kuvaiti válogatott utánpótlásában kaptál szerepet kapusedzőként. Miért döntöttél a váltás mellett?
– Ami leginkább a motivációt jelentette, hogy itt az edzőképzés fejlesztésében is részt kell vennem, a klubok és a szövetség közötti együttműködést is hatékonyabbá kell tennem, mellette pedig a korosztályos csapatok kapusait kell edzenem, azaz itt már az edzősködésen is nagyobb a hangsúly, mint az akadémián volt. Van itt egy komoly terv Kuvaitban, 2030-ig magukhoz képest hatalmas fejlődésen szeretnék keresztül vinni a labdarúgást. Új stadionokat, új pályákat építenek, óriási hangsúlyt fektetnek az infrastruktúra fejlesztésére, a szövetség próbál megfelelő képzettségű szakembereket hozni, akik le tudják tenni az alapokat, amik vissza tudják emelni a kuvaiti labdarúgást a megfelelő szintre. Ezen belül a kapusképzés színvonalát is jelentős mértékben szeretnék fejleszteni, amiben nekem komoly szerepet szánnak. Ez számomra egy olyan kihívás, amiben én is sokat tudok fejlődni, sokrétegű ez a munka.
Említetted, hogy él kint Kuvaitban egy magyar közösség. Milyen gyakran találkozol honfitársakkal?
– A labdarúgásban én vagyok sajnos az egyedüli magyar ember, de kézilabdában, atlétikában és lovassportban például találhatóak itt magyar szakemberek, de más civil foglalkozásokban számos honfitársunk él itt, egy nagyon segítőkész, jó közösséget ismertem meg. Van egy kiváló nagykövetünk Szabó András személyében, aki nagyon sokat tesz a sportdiplomáciáért és a magyar-kuvaiti kapcsolatok építéséért.
Ha időnk engedi, előfordul, hogy össze tudok ülni velük, legutóbb például közösen néztük a Magyarország-Svájc Eb-mérkőzést a nagyköveti rezidencián. Találkoztam már például olyan emberrel, aki hallott már rólam, vagy esetleg látott is játszani, de akik már hosszabb ideje élnek itt magyarként, főként a válogatott szereplését követik jobban figyelemmel.
Most már 11 hónapja ott élsz Kuvaitban. Mennyire sikerült megszokni az ottani életet, kultúrát?
– A sportban az ember alkalmazkodóképessége fejlődik, otthon is gyakran váltottam klubot, ez sok költözéssel járt, vagy épp karrierem elején Angliában is eltöltöttem néhány évet. Szerencsére nekem könnyen megy a beilleszkedés és az akklimatizálódás, itt Kuvaitban sem volt ez másképp, gyorsan sikerült felvennem az itteni élet ritmusát. Természetesen még mindig lát újat az ember az országból, de a nyitottság megvan a részemről.
Mi volt eleinte a legnehezebb? Mihez volt a legnehezebb alkalmazkodni?
– Egy muszlim országról beszélünk, úgyhogy nyilván a muszlim vallás szabályai kerülnek előtérbe, de ha az ember, ha tiszteli az ő kultúrájukat, akkor ők is befogadják a külföldről érkezőket, semmilyen atrocitásom nem volt még. A nagy hőséget sem volt egyszerű megszokni, voltam már itt 52-53 fokban is, de annyi a szerencse, hogy nem egyik napról a másikra lesz ilyen meleg, hanem fokozatosan 30 foktól kezdődően. Az ilyen hőségben kevesebbet tartózkodnak kint az emberek, nincs lehetőség kiülni a szabadba, ilyenkor előtérbe kerülnek a klimatizált helyiségek, például a plázák, éttermek.
"Követem az NB I-et, külön figyelem korábbi csapataimat, a Diósgyőrt és a Kecskemétet"
Milyen hosszú távú terveid vannak Kuvaitban? Hol szeretnél lenni 2 vagy 5 év múlva?
– Mindig megvan a motiváció az emberben, hogy feljebb és feljebb szeretne jutni, de minden lépcsőfoknak megvan a saját ideje, amíg meg tudja ugrani. Nemrég hagytam abba még csak a profi labdarúgást, de azóta már szépen tudtam előre haladni, jelenleg már egy külföldi válogatottnál dolgozom, amit nagyra becsülök. Az értékteremtés mellett szeretnék még sokat tanulni, ez pedig egy nagyon jó lehetőség erre, itt a válogatottnál is nagyon sok külföldi szakemberrel dolgozom, akik nagyon komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek. Meglátjuk, mi lesz a következő lépcsőfok, de most csak erre a feladatra koncentrálok.
Cél lehet például az, hogy a kuvaiti felnőtt válogatottnál szerepet kapj?
– Természetesen az egy újabb előrelépés lenne, de jelenleg is tudok olyan szakmai tapasztalatokat szerezni, amik újdonságokat jelentenek, például, hogy hogyan épül fel a válogatottnál a napi munka, vagy a klubokkal való együttműködés, úgyhogy nagyon sok kihívás van benne és sokat lehet tanulni. Akár Kuvaiton belül is tudok előre lépni még, de akár más országban is. Ez a mostani pozícióm viszont még nagyon új, úgyhogy ebből szeretném a legtöbbet kihozni.
Beszéltünk arról, hogy milyen sok végzettséged van. A kapusedzőség a prioritás a jövőben is?
– Mindegyikben látom azt, hogy mi a pozitív része, vagy hogy mihez van meg a tehetségem, miben tudnék kibontakozni. Az, hogy kapusmúlttal rendelkezem és végzettségem is van, előnyt jelent, de mellette ugye már tapasztalhattam más területeken is, például akadémiai szakmai igazgatóként, úgyhogy egyelőre nem tudni, mit hozhat még a jövő, mindenre nyitott vagyok.
Követed-e az NB I-et és a magyar válogatottat?
Természetesen igyekszem követni a magyar labdarúgást, próbálok megnézni minél több NB I-es és válogatott mérkőzést. Külön figyelem korábbi csapataimat, a Diósgyőrt és a Kecskemétet is az élvonalból, szorítok mindkét együttesnek, hogy sikeres szezonjuk legyen és érjék el a céljaikat.
Mindegyik magyarországi állomáshelyemre pozitívan tudok visszatekinteni, sok szeretetet kaptam a szurkolóktól és a kluboktól, úgyhogy megmaradt ez a kötődés mostanáig is.
Mi lenne az az ajánlat Magyarországról, amin nagyon-nagyon elgondolkodnál, hogy érdemes lenne hazatérni?
– Ezen most nem is gondolkozom, örülök a jelenlegi lehetőségnek és próbálok arra koncentrálni, hogy minél többet tudjak letenni az asztalra, hogy a jövőben majd hozzáadott értéket tudjak adni a magyar labdarúgásnak is.
