Fotó: Facebook/ Kenderesi VSE)

Újabb hatalmas balhé egy magyar bajnokin: Három évre eltiltották a csatárt, aki összeverekedett a karbantartóval

Pályabetiltást és 50 ezer forintos pénzbüntetést is kiszabtak a megyei első osztályú Kenderesre.
Póczik Dávid 2023. szeptember 30., szombat 13:41
Fotó: Facebook/ Kenderesi VSE)
Pályabetiltást és 50 ezer forintos pénzbüntetést is kiszabtak a megyei első osztályú Kenderesre.
Szerző: Póczik Dávid 2023. szeptember 30., szombat 13:41

A szoljon.hu számolt be róla, hogy verekedés tört ki a hétvégi Kenderes–Lurkó Focimánia Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye I-es mérkőzés második félidejében.

A lap beszámolója szerint Túri János, a hazai csapat ezermestere – és korábbi játékosa – perceken keresztül folyamatosan csúnya szavakkal ócsárolta a kenderesiek játékosát, Lólé Ferencet, aki egy ideig tűrte a szidalmakat, majd heves verbális vita alakult ki köztük, egy bizonyos ponton azonban elszakadt a cérna a 32 éves játékosnál. Ekkor lejött a pályáról, a karbantartó pedig a korláton belülre lépett és elkezdték egymást ütni. A játékvezetői jelentés alapján nagyjából két percig tartott a verekedés, mire 5-8 embernek sikerült leszednie Lólét Túriról. A játékvezető a 63. percben kiállította a hazaiak támadóját.

Az MLSZ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei igazgatósága Lólé Ferencet három évre eltiltotta a labdarúgástól, legközelebb 2026. szeptember 22-én léphet pályára, emellett rendőrségi feljelentést is tettek. A Kenderes egyesületét pedig a soron következő mérkőzésre súlyos rendezői hiányosságok miatt pályabetiltással, illetve 50.000 forinttal büntette meg. A kenderesi együttesnek tehát a következő hazai mérkőzését másik pályán kell játszania.

– Nagyon sajnáljuk az esetet, évek óta nem volt nézőtéri rendbontás nálunk, sokat dolgoztunk azon, hogy jó legyen a megítélésünk. Szégyellem egy kicsit magam, és csalódott vagyok, hogy ilyen megtörténhetett nálunk. Igyekszünk a gyerekeket is a jó magaviseletre nevelni, bosszant, hogy ezt kellett látniuk. Tudomásom szerint Lólé Ferenc és Túri János azóta megbeszélték az esetet, két normális emberről van szó, akik jó kapcsolatban voltak. Nem tudjuk pontosan mi váltotta ki ezt belőlük. Nem szokásunk elküldeni játékost, így Ferit sem fogjuk, de az ő döntése lesz, hogy itt marad-e nálunk edzeni, vagy sem. Természetesen próbálunk fellebbezni az ítélet ellen, a szövetség pedig majd eldönti, hogy elfogadják-e - nyilatkozta Mikes Krisztián, a Kenderesi VSI szakosztályvezetője.

– Huszonötéves pályafutásom alatt még nem történt velem ilyen. Gyengén sikerült a mérkőzés, nagy volt már a feszültség a pályán, Túri János alpári módon többször is beszólt nekem a pályára. Próbáltam őt csitítani, de egyre csak durvább lett a helyzet. Ezt követően pedig édesanyámra és származásomra tett megjegyzést, amit már nem tudtam tolerálni. Nagyon rosszul esett ez tőle, hiszen baráti kapcsolatban voltunk, ráadásul édesanyám most betegeskedik is, emiatt különösen rosszul érintett. Belépett a korláton belülre, és ekkor kezdtünk el dulakodni. Ütésváltás nem történt, és viszonylag hamar szétválasztottak minket. Az öltözőbe menet még utánam jött, hogy megbeszéljük a dolgokat, de azt akkor elutasítottam. Majd utána később felhívott, és elnézést kért, sikerült mindent megbeszélnünk. Nagyon erősnek gondolom a hároméves eltiltást és a rendőrségi feljelentést, hiszen nem történt komoly verekedés. Szeretném folytatni a pályafutásomat, biztosan nem hagyom így abba a labdarúgást, addig is külön edzéseket végzek - mondta a portálnak Lólé Ferenc.

A napokban egy másik balhéról is beszámoltunk a magyar labdarúgás berkein belül: tömegverekedés miatt félbeszakadt Dunaújvárosban a DLSZ Alapszakasz Diablo Csoport 2. fordulójában megrendezett Szöglet FC–Testvérek találkozó, amit követően a Testvérek csapatából 12 játékost öt (!), egy edzőt pedig hat (!) évre tiltottak el minden labdarúgóként végzett tevékenységtől.

Olvastad már?
Vérző és évekre eltiltott játékosok, a rendőrség adott tájékoztatást a botrányos magyar focimeccsről - itt vannak a részletek
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint egy férfit kórházba szállítottak a félbeszakadt dunaújvárosi mérkőzésről.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Ezért nem lett edző a Fradinál Radenkovic
Radenkovic korábban tagja volt Stankovic stábjának a Zvezdánál, így akár az FTC-hez is követhette volna korábbi főnökét: "Elmondtam neki, hogy vezetőedzőként szeretném folytatni."
Nyíregyháza
Fontos bejelentés a gólerős játékosról
A Szpari 2027 nyaráig meghosszabbította a remek formában játszó Kovácsréti Márk szerződését.
DAC
Már nem Skrtel a sportigazgató
Szeptember közepén érkezett, valamivel több mint egy hónap után távozott a DAC sportigazgatói pozíciójából a korábbi klasszis védő, Martin Skrtel.
Tovább az összes átigazoláshoz