A 19 éves utánpótlás-válogatott középpályás, Helmich Pál szeptember elején igazolt Újpestre Kecskemétről, és azóta 5 NB I-es és egy kupameccsen viselhette új csapata mezét.
Helmich az ujpestfc.hu-nak beszélt arról, miért kezdte el későn a labdarúgást, emiatt miben van lemaradása, hogy miért csak papíron német, és hogy hogyan tervezi már most a foci utáni életét.
"Csak 13 évesen kezdtem el edzésekre járni"
- Nagyon sok sportágat kipróbáltam a labdarúgás előtt. Teniszeztem, asztaliteniszeztem, cselgáncsoztam, de mezei futóversenyekre is sokat jártam. Kifejezetten szerettem az egyéni sportokat, hiszen csak rajtam múlik minden, azonban az iskolában is szinte mindig fociztunk, és az idő előrehaladtával azt találtam a legérdekesebbnek. A ping-pongot például egész komoly szinten űztem, de egy idő után unalmassá vált, hogy csak az asztalnál állok. A labdarúgásban mégiscsak levegőn vagyok, ott a fű, a környezet, vannak csapattársaim. A középpálya ráadásul elég izgalmas, mindig új szituációkat hoz a játék, és talán ez az összetettség tetszett legjobban a fociban. Végül 13 évesen kezdtem el edzésekre járni, még kint Németországban, majd egy évet itthon töltöttem az Újpestnél, és utána mentem vissza Berlinbe. Az érettségit követően határoztam úgy, hogy szeretnék visszatérni Magyaroroszágra, és itt folytatni a karrierem.
"Magyar-német kettős állampolgár vagyok, de ez csak papíron van így"
- Ezt a döntést a szüleim hozták meg. Eleinte úgy volt, hogy csak egy évet leszünk kint, majd ez rendre hosszabbodott egy újabb esztendővel. Végül is én 16 évet töltöttem kint, ők pedig még mindig Berlinben élnek a két öcsémmel, de biztatom őket, és ők is tervezik, hogy hazajönnek, remélem ez a közeljövőben meg is történik.
Ami az én hazajövetelemet illeti, ugyan magyar-német kettős állampolgár vagyok, de ez csak papíron van így, az nem kérdés, hogy a szívem magyar, és a magyarokért dobog. Emellett a másik indok az, hogy nagyon élveztem azt az egy évet, amikor itthon játszottam Újpesten, szeretem Magyarországot, Budapestet, ráadásul a családom nagy része, a nagyszüleim, az unokatesóim itt élnek. A karrierem szempontjából szintén okos döntésnek láttam, hiszen itt jól fel tudom magam építeni. Természetesen, mint a legtöbb nagyravágyó játékosnak, nekem is az a célom, hogy egyszer egy topligában szerepeljek, de amíg nem ugrom meg az NB I-es szintet, addig miért ne játszanék itthon?
"A legtöbben már 100-at tudtak dekázni, én pedig csak tanulgattam passzolni"
- Említettem, hogy elég későn, 13 évesen csöppentem bele a labdarúgás világába, a legtöbben pedig akkor már kb. 100-at tudtak dekázni, én pedig csak akkor tanulgattam passzolni.
Emiatt volt egy komoly technikai lemaradásom, amit az évek során próbáltam ledolgozni, és szerintem viszonylag jól is sikerült, de még mindig tovább faragható. Fizikailag egész jó számokat tudok produkálni, de szeretném, ha ez technikailag is így lenne. Már csak azért is, mert hosszú távon szeretnék majd egy topligában játszani, és a felnőtt magyar válogatottban a hazámat képviselni, ezekhez pedig elengedhetetlen a technika is.
"Edzőként dolgoznék a legszívesebben"
- Valamilyen szempontból én máshogyan szocializálódtam, mint a legtöbb futballista. Nem játszottam akadémiáknál, a szüleim és a nagyszüleim is bölcsészek, így a labdarúgás mellett a tanulásra is komoly hangsúlyt kellett fektetnem, elit gimnáziumba jártam Németországban. Későn született meg a döntés, hogy a profi futball felé vegyem az irányt. Az érettségi előtt még voltak olyan terveim, hogy jogot vagy pszichológiát tanuljak, esetleg az orvosira menjek tovább, sőt még a színház és a politika is érdekelt. Sokat gondolkoztam, de a foci vonzott legjobban, ráadásul az eléggé behatárolt, hogy milyen életkorig űzhetjük. A többivel később is foglalkozhatok, de a focival csak most. (...)
Az ELTÉ-n elkezdtem angol-német irodalmat tanulni, de aztán Kecskemétre igazoltam, így az félbemaradt. Ezután el szerettem volna kezdeni a jogot, de amikor elindult volna, pont rengeteg dolgom volt, és keményen kellett foglalkoznom a focival. Elég fiatal vagyok még, így több idő kell, hogy beleszokjak a felnőtt labdarúgásba, ezért azt láttam jó döntésnek, ha még várok egy kicsit.
A közeljövőben viszont szeretném folytatni a tanulmányaimat, azt még nem tudom pontosan, hogy milyen téren, de most a pszichológia felé húzok, ugyanis egyre jobban kezd érdekelni az edzősködés. Jelenleg úgy érzem, hogy a karrierem után edzőként dolgoznék a legszívesebben, ezt pedig segítené, ha pszichológiát tanulnék.
