Fotó: sksturm.at

Újra kellett tanulnia járnia az ifi BL-ben álomgólt szerző magyar játékosnak: "Háromszor annyit kell tennem azért, hogy játsszak, mint egy osztráknak" - interjú

Kern Martin a Csakfocinak adott interjújában felidézte ezt az álomgólt, de válaszolta arra is, hogy mennyire tudta felkészíteni az NB I-es Puskás Akadémia az osztrák élvonalra, kitér pályafutása eddigi legnehezebb időszakára, de szóba kerül a korábbi Sturm-csatár, Szabics Imre is. Interjú.
Nyikes Zoltán 2024. október 3., csütörtök 12:00
Fotó: sksturm.at
Kern Martin a Csakfocinak adott interjújában felidézte ezt az álomgólt, de válaszolta arra is, hogy mennyire tudta felkészíteni az NB I-es Puskás Akadémia az osztrák élvonalra, kitér pályafutása eddigi legnehezebb időszakára, de szóba kerül a korábbi Sturm-csatár, Szabics Imre is. Interjú.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. október 3., csütörtök 12:00

A Csakfoci sorozatában bemutatjuk a külföldön játszó tehetséges magyar fiatalokat. Kern Martin 16 évesen, 10 hónaposan és 23 naposan mutatkozott be az NB I-ben a Puskás Akadémia színeiben és már ekkor azt mondta róla akkori vezetőedzője, Hornyák Zsolt, hogy világszinten is óriási tehetség, korosztályában a középpályásposzton a húsz legnagyobb ígéret egyike. Az utánpótlás-válogatott játékosra fel is figyelt a Bajnokok Ligájában szereplő Sturm Graz, amely ugyan végül nem nevezte Kernt a BL-keretbe, de a tehetséges középpályás nap mint nap az első csapat keretével készül, amióta nyáron az osztrákokhoz igazolt. A 18 éves labdarúgó az ifjúsági Bajnokok Ligájában már megvillant, félpályáról szerzett gólt a Brest ellen. Kern a Csakfocinak adott interjújában felidézte ezt az álomgólt, de válaszolta arra is, hogy mennyire tudta felkészíteni az NB I-es Puskás Akadémia az osztrák élvonalra, kitér pályafutása eddigi legnehezebb időszakára, de szóba kerül a korábbi Sturm-csatár, Szabics Imre is. Interjú.


"Háromszor annyit kell tennem azért, hogy játsszak, mint egy osztráknak"

Már 4 hónapja, hogy a Sturm Graz játékosa vagy, ez idő alatt a második csapatban 7-szer, az U19-es ifi BL-csapatban pedig egyszer léptél pályára. Ott tartasz most 4 hónap elteltével, ahol tervezted?

– Egyelőre sajnos nem. Nagyon jól alakult a felkészülés az első csapatnál, jól éreztem magam, az összes edzőmérkőzésen pályára léptem és úgy érzem, tudtam is bizonyítani, de nagyon bő keretünk van és érkeztek is igazolások a posztomra. A második csapatnál aztán az első két bajnokin kezdőként játszottam, utána az edző valamiért úgy döntött, hogy csak csereként ad nekem lehetőséget, ezt követően az ifi BL-ben újra kezdtem és gólt, gólpasszt szereztem, de újra a kispadon találtam magam. Ezt nagyon sajnáltam, mert úgy éreztem, hogy jól ment a játék az edzéseken és a meccseken is. Jelenleg nem ott tartok, ahol szerettem volna, hiszen mindig játszani szeretnék kezdőként a második csapatban, így nem teljes még a boldogságom.

Mivel magyarázza az edző, hogy mostanában kevesebbszer vagy a kezdő tizenegy tagja a második csapatnál?

Őszintén szólva nagyon keveset beszéltem eddig a második csapat edzőjével, nem sok kommunikáció van közöttünk, nem tudom a döntésének a hátterét. Én keményen dolgozom minden nap, azért vagyok itt, hogy minél többet játsszak, háromszor annyit kell tennem ezért, mint egy osztráknak.

Bízom benne, hogy be fog érni a munkám, aztán pedig az lesz a cél, hogy az első csapatban is bemutatkozzak tétmeccsen. Az első csapat edzőjével több a kommunikáció, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam tőle mindig, és folyamatosan elmagyarázza, hogy miért maradok ki a keretből, miért a második csapatban kell játszanom. Az első naptól kezdve hangsúlyozza, hogy lépésről lépésre kell haladnom, nem fognak elkapkodni semmit. A felkészülési időszak után is megdicsért, tetszett neki a játékom, de megjegyezte, hogy ezt a félévet, vagy akár évet is arra szánjuk, hogy az ifi BL-ben és a második csapatban játszom, közben pedig az A-csapattal edzek.

Mennyire nehezíti meg a helyzetedet az, hogy hét közben az első csapattal edzel, a meccseket viszont a második együttessel játszod?

– Az az előnyömre válik, hogy az első csapatnál nagyon intenzív és dinamikus edzések vannak, ott nagyon sokat tudtam már most fejlődni az első hónapoktól kezdve, viszont az kicsit hátrány, hogy a második csapat edzője egész héten nem látott.

Jobban preferálja inkább azokat a labdarúgókat, akik nála edzenek folyamatosan. Még többet kell bizonyítanom nála, még jobbnak kell lennem, hogy lehetőséget kapjak.

Mennyi időt adsz még magadnak a beilleszkedésre?

– Abban az értelemben már sikerült beilleszkednem, hogy a csapattársakkal való viszonyom rendben van, mindenki elfogadott, befogadott. A másodosztály viszont azért egy eléggé fizikális liga, szoknom kell az ütközéseket, inkább az a játékos vagyok, aki szeret focizni, szereti a technikás megoldásokat, de azért nem idegen számomra, belemegyek keményen a párharcokba. Emellett tanulom a németet is, igaz még nem megy a legjobban, de az angollal nincs baj, az edzőkkel és a társakkal is úgy kommunikálunk, hiszen az első csapatban is rengeteg a külföldi játékos.

Mennyire tudott felkészíteni az NB I-es Puskás Akadémia az osztrák élvonalra?

– Az osztrák élvonal bajnokcsapatáról beszélünk, az edzések dinamikája és tempója kimagasló, nagyon gyors a játék, folyamatos a presszing és a rohanás, mindenki küzd a helyéért. Magyarországon inkább az volt jellemző, hogy regenerálunk, valamint nagyobb hangsúly volt az edzéseken a taktikai és technikai elemeken. Itt is nagyon sok a taktika, a videóelemzés, de hosszabbak az edzések jóval, otthon edzettünk 50-60 percet, itt pedig 2-2,5 órát az első csapatnál. Más mentalitással állnak bele a játékosok itt a munkába összességében.


Fotó: sksturm.at

Mi az, amiben nem lógtál ki a sorból már az első pillanatoktól és mi az, amiben nagy volt a lemaradásod?

– Hihetetlenül intenzív edzéseken veszek részt már az első napoktól kezdve a Sturm A-csapatánál, kellett egy kis idő, hogy megszokjam, eleinte rendkívül elfáradtam az edzéseken. Mindenképpen szeretnék még több izmot is építeni magamra, kapok a klubtól egyéni programot ehhez, remélem ez segíteni fog. Most azonban, hogy minden héten szerda-szombat ritmusban vannak meccsek, illetve válogatott szünet is volt, visszább kellett venni a kondiból, pedig eleinte már feljött 2-3 kg izom, de mostanában ingadozó az állapotom.

Technikailag egyáltalán nem lógtam ki a sorból, én is úgy éreztem, hogy jó megoldásokat sikerül választanom, az edzőmérkőzéseken is jól éreztem magam. Játszottam 70 percet a Fradit kiejtő Midtjylland ellen és majdnem gólt is szereztem, de kaptam lehetőséget a PSG, a Porto és a Domzale ellen is, ez nagyon pozitív volt. Már le tudtam tenni egy alapot az első csapatnál is, bízom benne, hogy lesz lehetőségem tovább építeni ezt.

A futómennyiségem is rendben volt, az erőnléti edzővel is elemeztük az adatokat a Midtjylland elleni találkozó után és azt mondta, elképesztő, mennyi magas intenzitású futásom és sprintem volt.

"Örültem, hogy így szereztem meg itt az első gólomat tétmeccsen"

Mit érzékelsz abból, hogy egy BL-csapat játékosa vagy?

– Óriási a hype a klub körül, nagyon jó szurkolói vannak a klubnak, minden bajnoki mérkőzésen telt ház előtt játszik az A-csapat hazai pályán, de még a felkészülési mérkőzésünkön is kint voltak 20 ezren a PSG ellen, Klagenfurtban. Szerdán lesz az első hazai BL-mérkőzés, az is semleges pályán, Klagenfurtban, de hatalmas a várakozás ezt egyértelműen lehet érzékelni. Nagyon professzionális a játékosok kiszolgálása is, sokkal másabb, mint a többi első osztályú osztrák együttesnél. Megvan mindenünk, csak futballoznunk kell és jó eredményt elérni.

Azt is nyilatkoztad még a nyáron, az a célod, hogy olyan teljesítményt nyújts az edzéseken, hogy már az ősszel számításba vegyenek az első csapatnál. Ennek mostanra mennyire maradt realitása?

– Jelenleg inkább azt mondanám, hogy ez most távolinak tűnik. Fokozatosan kell haladnom, a mostani célom az, hogy a második csapatban és az ifi BL-ben minden meccsen kezdő legyek, gólokkal, gólpasszokkal hívjam fel magamra a figyelmet. Aztán bízom benne, hogy a téli felkészülési időszakban ismét lehetőséget kaphatok edzőmeccseken az A-csapatnál és tavasszal aztán pályára léphetek tétmeccsen is náluk.

Az osztrák másodosztály vagy az ifi BL áll közelebb hozzád?

– Az ifjúsági BL jobban fekszik. Nagyon jó csapatok ellen játszunk, ugyanaz a korosztály és sokkal játszósabb mérkőzések vannak, míg a másodosztály arról szól, hogy óriási az eredménykényszer, rengeteg a párharc, a magaslabdák, és néhol még a pályák állapota sem a legjobb. Az osztrák II. egy brusztosabb liga, míg az ifi BL-ben jobban tudunk összpontosítani a támadások felépítésére, sokkal jobban élveztem ott a játékot a Brest ellen, ez látszott is a játékomon, hiszen góllal és gólpasszal tudtam segíteni a csapatot. Sajnáltam, hogy csak 60 perc jutott, az edző ezt azzal indokolta, hogy a hétvégére is kelleni fogok, aztán pedig nulla percet kaptam.

Méghozzá nem is akármilyen gólt lőttél, félpályáról találtál be a Brest otthonában.

– 4-4-2-es felállásban a rombusz bal oldalán játszom általában, onnan behúzódtam a 6-os pozíciójába és labdát szereztem a félpályánál, toltam rajta egyet és láttam, hogy a kapusuk kint áll a 16-osnál, úgy gondoltam meg lehet próbálni és elég jól sikerült. Örültem, hogy így szereztem meg itt az első gólomat tétmeccsen, remélem lesznek még ilyen megoldásaim. Gyakran jár egyébként a fejemben, hogy megnézem a kapus aktuális pozícióját és akár távolról is lőjek, de tétmeccsen ez volt az első ilyen próbálkozásom félpályáról.

A hivatalos bemutatkozásodban azt nyilatkozta a Sturm sportigazgatója, hogy "a számos ajánlat ellenére az SK Sturm mellett döntöttél". Mik voltak ezek az ajánlatok?

– Őszintén szólva, ebbe én sem voltam beavatva, nem is szerettem volna, hogy elvigye a fejem bármilyen tapogatózás. A Sturm megkeresése pozitív volt, éreztem, hogy ez egy izgalmas projekt, az volt a cél, hogy itt folytassam a pályafutásomat. Amikor megkerestek, felvázolták, hogy be szeretnének építeni az első csapatba, velük is fogom elkezdeni a nyáron a felkészülést és folyamatosan velük edzhetek és csak idő kérdése, hogy mikor mutatkozhatok be az élvonalban. Nem akartam ennél nagyobbat lépni, azt érzem, hogy ez kiváló következő állomás a pályafutásomban.

"Életem legnehezebb hat hónapja volt, újra kellett tanulnom járni"

Mindenképp egy külföldi bajnokság volt a cél? Vélhetően a Puskásnál a mostani szezonban akár meghatározó játékossá is válhattál volna.

– Én is valószínűnek tartom, hogy ha sikerült volna megegyezni a Puskás Akadémiával, akkor beverekedhettem volna magam az NB I-es kezdőcsapatba, de vágytam a kihívásra, és hogy kipróbáljam magam külföldön is. Szerintem minden magyar focistának az az álma, hogy külföldön játsszon. Úgy éreztem, hogy kell a környezetváltás, nem volt könnyű az utolsó évem a Puskásnál.

Hiszen 2023 augusztusában megsérültél egy NB III-as bajnokin, majd idén márciusban játszhattál újra tétmeccset szintén a harmadosztályban. Milyen volt a sérülés alatti időszak?

Bokatörésem volt, amit aztán műteni is kellett, szerintem életem legnehezebb hat hónapja volt ez. Az operációt követően hat hétig fekvőgipszben voltam, utána pedig még járni is újra kellett tanulnom, egy nagyon hosszú folyamat volt, fokozatosan kellett újra felépíteni magam, de remek szakemberekkel dolgoztam együtt, akik végig segítettek ebben.

Egyedül is hatalmas munkát kellett beleraknom abba, hogy visszatérhessek a pályára, igaz, én már előbb vissza akartam térni, de sajnos a bokám nem engedte, végül hat hónap után éreztem azt, hogy már minden rendben. A válogatottba is visszakerültem 9 hónap után, nagyon boldog voltam, hogy magam mögött hagyhattam ezt a nehéz időszakot, amit már ilyen fiatalon meg kellett tapasztalnom. Remélem, soha többet nem lesz ilyen a pályafutásomban.

Alig tértél vissza és el is vitt a Sturm. Már a sérülés ideje alatt is elkezdődött ennek az átigazolásnak az előkészítése?

– Mivel az előző szezon végén lejárt a szerződésem a Puskásnál, így már januárban elkezdhetett tárgyalni a Sturm a menedzseremmel, és a súlyos sérülésem ellenére is pozitívan álltak hozzám és támogattak, ragaszkodtak a megszerzésemhez.


Fotó: sksturm.at

Ha minden igaz, még a sérülésed előtt is voltál már más külföldi csapatnál próbajátékon.

– Még 2022 januárjában voltam egy hetet a Bayern Münchennél, ahol nagyon jól éreztem magam, nagyon jó csapathoz csatlakoztam, de végül nem lett ebből több. Örültem, hogy fel tudtam mérni a tudásomat egy ilyen népszerű klubnál is.

Jürgen Säumel, aki a tartalékoknál és az ifi BL-csapatnál is az edződ, csapattársa volt Korsós Györgynek és Szabics Imrének is a 2000-es évek elején. Tett már valami megjegyzést neked ezzel kapcsolatban?

– Nem volt még ez téma kettőnk között, de másról sem nagyon beszélünk.

Viszont van a csapatnál egy masszőr, akinek nagyon jó barátja volt Szabics Imre, amikor itt játszott, illetve pont láttam a lelátón Szabicsot az előző hazai bajnokinkon, de sajnos nem volt lehetőségem találkozni vele.

Már az érkezésemkor is szóba került egyébként a klubnál, hogy ő mennyire népszerű volt a szurkolók körében, sokat meséltek róla, nagyon tisztelik itt őt a mai napig, remélem, egyszer én is el tudom érni ezt.

Mennyire követed egyébként az NB I-et és legfőképp a Puskás Akadémiát?

– Minden hétvégén nézek NB I-es mérkőzéseket, nagyon szerettem a bajnokságot, örültem, hogy pályára tudtam lépni, de azt sajnáltam, hogy nem adatott meg ez többször. Bennem még van bizonyítási vágy, hogy egyszer az NB I-be is letegyek valamit az asztalra, hogy a magyar emberek előtt is meg tudjam magam jobban mutatni. A hétvégén is néztem a Ferencváros-Puskás rangadót, ahol két nagyon jó barátom, Gruber Zsombor és Pécsi Ármin játszott egymás ellen, velük heti szinten tartom a kapcsolatot is. A DVSC mérkőzéseit is szoktam nézni Batik Bence miatt, aki sajnos most sérült, de általában azok miatt nézem az NB I-es találkozókat, akikkel folyamatosan kapcsolatban állok és a barátaim. Láttam a Puskás Fiorentina elleni mérkőzéseit is, nagyon sajnáltam, hogy így sikerült a vége, szurkoltam nekik és a jövőben is fogok, hiszen hét évet eltöltöttem az akadémián, ott váltam felnőtté, örültem neki, hogy ilyen jó teljesítményt tudtak nyújtani, remélem, hogy az NB I-ben is meg tudják ezt ismételni.

Sorozatunk korábbi részei

Interjúnk a Torino fiataljával, Kugyela Zalánnal itt olvasható.

Cikkünk a Köbenhavn magyarjával, Németh Hunorral ide kattintva.

Beszélgetésünk a Salzburg játékosával, Jánó Zéténnyel itt.

Dragóner Áron is külföldről nyilatkozott honlapunknak - kattints ide.

Olvastad már?
Két éve még egy cementgyárban dolgozott az NB II gólkirálya: „Szerettem szórakozni, lecsúszott egy-két pohár bor vagy pár féldeci” - interjú
Ihletett formában futballozik: 8 forduló alatt már 10 gólnál jár az NB II-ben. Az előző szezonban társgólkirály volt, idén komoly esélye van arra, hogy egyedül üljön fel a trónra. Már elmúlt 31 éves, de bízik benne, hogy egyszer NB I-es futballista lesz. Ugyanakkor nem lenne szomorú, ha Kozármislenyben fejezné be pályafutását, ahol a szurkolók úgy rajonganak érte, mint egy világsztárért. A jelenlegi fizetése duplájáért biztosan nem váltana klubot. Ő is érzi, hogy most nagyon megy neki a játék, azt mondja: akkor is gólt szerez, ha nem akar. Interjú Kirchner Krisztiánnal, a Kozármisleny gólkirályával.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz