Fotó: Inter Miami
Pintér Dániel a magyar mellett az amerikai nemzeti csapatban is szerepelhet.
2024 júniusában még az U17-es magyar válogatottban lépett pályára az Inter Miami fiatal játékosa, Pintér Dániel. Az amerikai születésű magyar labdarúgó most pedig az U18-as amerikai válogatottól is meghívót kapott - számolt be róla klubja honlapja.
Az amerikaiak szeptember 7. és 17. között Japánban vesznek részt egy utánpótlástornán, ahol a helyi Niigata Select csapatával már össze is mérték erejüket, de találkoznak Japánnal és Peruval is.
Érdekesség, hogy Pintér korábban, még az U16-os szinten is egyaránt képviselte a magyar és az amerikai nemzetet. A most 17 éves labdarúgó tavasszal góllal debütált az Inter Miami második csapatában a felnőtt között.
Meccsnapi bejegyzés Pintértől
Korábbi szereplései
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Olvastad már?
Kerkez minden idők második legdrágább magyar játékosa is lehet - ennyit kérhetnek érte az MU-tól
A Manchester United már tapogatózott Kerkez irányába és egy brit portál azt is megírta, mennyit kérhet érte a Bournemouth.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Afrikába mehet a Fradi-védő
Egy, a marokkói Raja Casablanca ügyeiben "bennfentes" X-oldal szerint a 13-szoros bajnokcsapat a Ferencváros létszámfelettivé vált francia védője, Ismaël Aaneba kölcsönvételén dolgozik.
Puskás Akadémia
Komárominak magyar kérője is volt
A Puskás Akadémiától a Mariborhoz klubrekordot jelentő összegért szerződő Komáromi Györgynek "volt egy rendkívüli ajánlata" itthonról, de a PAFC nem akarta erősíteni egyik riválisát. (Nemzeti Sport)
Dragan Vukmir
Vukmir újra kispadot kapott
Dragan Vukmir vette át a szerb másodosztályú Radnički Sremska Mitrovica vezetőedzői posztját.