Huszonegy fordulót követően a 16 csapatos román bajnokság 14. helyén áll a Poli Iasi, amely nagy eséllyel így az alsóházban folytatja a rájátszást, ott pedig nem lesz egyszerű dolga kiharcolni a bennmaradást, hiszen két együttes kiesik, kettő pedig osztályozót játszik az élvonalért.
Ha bekövetkezik a legrosszabb forgatókönyv, Jászvásár csapata elveszítheti kulcsjátékosait, köztük a kameruni védekező középpályást, Samuel Oum Gouet-t.
A 237foot értesüléseire hivatkozva az africafoot.com azt írja, a Poli Iasi meg szeretné hosszabbítani a 27 éves játékos szerződését, amennyiben a csapat bent marad, és állítólag egy ajánlat már készen is áll, azonban ha kiesnek, Samuel Oum Gouet nagy eséllyel szabadon igazolhatóvá válik, és egy csapat már jelezte érdeklődését iránta, amely nem más, mint a Debreceni VSC.
A 237 foot forrása szerint a DVSC már nyár óta figyeli a 25-szörös válogatott játékost, és abban reménykednek a hajdúságiak, hogy a nyáron ingyen sikerül őt szerződtetniük. A portál megemlíti, Samuel Oum Gouet még nem hozott döntést a jövőjéről, inkább arra összpontosít, hogy segítse csapatát az élvonalban való bennmaradásban - mint ahogyan a kiesőhelyen álló DVSC-nek is ugyanez a célja az NB I-ben.
Oum Gouet korábban a svájci Yverdonnál, a belga Mechelennél és az osztrák Altachnál is, legutóbb 2023 szeptemberében hívták be a kameruni válogatottba, amellyel szerepelt a 2022-es világbajnokságon is.