Mennyire lepett meg, hogy el kellett jönnöd Paksról?

- Nem tagadom, meglepett a döntés – kezdte Waltner Róbert a csakfoci.hu-nak. - Amikor megtudtam, még a Debrecen elleni meccsünk hatása alatt voltam, amit a hosszabbításban veszítettünk el. Azon gondolkodtam, hogy a hétfői edzésen mit mondok majd a játékosoknak.

Jogosnak érzed a menesztésedet?

- Ha a tavaszi eredményeket nézzük, akkor azok tényleg nem voltak a legjobbak. Négy meccsen két döntetlen játszottunk és kétszer kikaptunk. Ez alapján meg lehet érteni, hogy edzőváltás mellett döntött a klub. Van azonban egy másik vetülete is a dolognak, ami magyarázkodásnak tűnhet.

Mire gondolsz?

- Vannak tények, amelyek nélkül nem érdemes elmenni szó nélkül. Két hét alatt öt mérkőzést játszottunk, négy bajnokit és egy kupameccset, ráadásul továbbra is voltak sérült játékosaink. Kisvárdáról elhoztunk egy pontot, a Fradi ellen a 82. percig ikszre álltunk, a Kecskemét ellen óriási szélben, szinte meccsre alkalmatlan időjárásban értünk el döntetlent úgy, hogy mi álltunk közelebb a győzelemhez, a Debrecentől pedig egy 93. és 95. percben kapott góllal kaptunk ki. Pedig, ha behúztuk volna azt a meccset, három pontra megközelítettük volna a harmadik helyezettet. A sorsolásunk sem volt a legszerencsésebb, hiszen a jelenlegi tabella első négy helyezettjével játszottunk.

Mennyire sikerült Pakson megvalósítanod a szakmai elképzeléseidet?

- Tudtam, hogy nehéz lesz Bognár Gyuri után, de szeretem a kihívásokat. A szurkolók szerették azt a stílust, amit ő képviselt. Én korábban Kaposváron és Zalaegerszegen másfajta futballal voltam sikeres. Úgy érzem, hogy 70 százalékban sikerült átadnom a játékosoknak, amit szerettem volna. Sajnálom, hogy pont a védekezést nem tudtuk stabilizálni, amire viszont nagy hangsúlyt fektettünk. A sérültjeink nagy része azonban pont a védelemből esett ki. A hátsó négyesünket emiatt folyamatosan cserélgetni kellett, ezért nem alakulhatott ki a játékosok között összeszokottság. Először Lenzsér dőlt ki, aztán Szabó Jani. Kényszerűségből a belső védő, Kinyik játszott jobbhátvédet, Osváthot át kellett rakni a másik oldalra. Aztán később Szélpál is megsérült, ekkor már Sajbán volt a jobbhátvéd. Folyamatosan cserélődtek az emberek, így nehéz volt a stabilitást megszerezni.

A paksi időszakod nagy vihart kiváltott esete volt, amikor Böde Dániel kérte szerződése felbontását. Miért nem tudtatok együtt dolgozni?

A rajt előtt őszintén elmondtam neki, hogy általában majd csereként számítok rá, nem kizárva persze, hogy kezdő is lehet, de olyan is előfordulhat, hogy nem fog pályára lépni. Mi egy centerrel játszottunk és Varga Barni nagyon jól játszott, szállította a gólokat. Éppen ezért a 4. és az 5. fordulóban nem cseréltem be Böde Danit, majd ő kérte a szerződése felbontását. Azt gondolom, hogy Daninak egy kicsit türelmesebbnek kellett volna lennie.

Jelzésértékű, hogy távozásod után szinte azonnal visszatért a csapathoz.

- Sok sikert kívánok neki, ahogy természetesen az egész csapatnak szurkolni fogok.

Milyen érzésekkel zártad le a paksi munkát?

- Büszke vagyok rá, hogy Haraszti Zsoltnak rám esett a választása, amiért köszönettel tartozom neki. Mindig büszkeséggel fog eltölteni, hogy a Paks vezetőedzője lehettem. Sajnálom, hogy idő előtt ért véget az együttműködésünk, de csak a szépre fogok emlékezni. Nagy dolognak tartom, hogy hat fiatal is nálam debütált az NB I-ben. A Magyar Kupában pedig bejutottunk a legjobb nyolc közé és az volt a célom, hogy megnyerjük a sorozatot. Távozásom után nagyon sok üzenetet kaptam a játékosoktól, egy-kettő meg is hatott, ezek kárpótolnak sok mindenért. Rendben van, hogy a futball az eredményekről szól, de számomra legalább annyira az emberi kapcsolatokról is, amelyek nálam az eddigi munkavállalásaim során pozitívan alakultak.

Sajnos egy tragikus témát is érintenünk kell. A héten elhunyt Lendvai Miklós, aki korábban a csapattársad volt Zalaegerszegen…

- Nagyon megviselt a halálhíre, nagyon sajnálom Mikit. A külvilág számára kialakult róla egy kép, amit ő a kinézetével és a viselkedésével erősített is, de valójában egy csupa szív ember volt. Amikor együtt játszottunk, megtisztelt a bizalmával, megmutatta azt az énjét, amit csak kevesen ismertek. Egy érző és nagyon érzékeny ember volt. Még mindig le vagyok döbbenve…